A Beatles 1969 elején már nem egy zenekar volt, hanem egy lassan süllyedő hajó. A légkör fojtogató volt és mérgező. Paul McCartney, aki ekkorra már a banda önjelölt motorjaként és „pompomlányaként” funkcionált, kétségbeesetten próbálta felrázni a többieket, de a lelkesedése pont az ellenkezőjét érte el, a tagok úgy érezték, fojtogatja őket. Már érezni lehetett a feszültséget a levegőben. A srácok a Get Back projekten dolgoztak, aminek a célja az volt, hogy levetkőzzék a stúdiómágiát, és visszatérjenek a nyers, őszinte rock and rollhoz. Ehhez pedig egy ütős finálé kellett. A stáb nem aprózta el az ötletelést: felmerült egy luxushajó, a Szahara homokdűnéi, a gízai piramisok, de még egy 2000 éves római amfiteátrum is. Végül győzött a brit praktikum, és felmentek az Apple Corps. székházának tetejére. Aznap, január 30-án még az utolsó percben is rezgett a léc. George nem akart felmenni, Ringo bizonytalan volt. Végül John vágta át a gordiuszi csomót egy félreérthetetlen káromkodás kíséretében: „Áh, bassza meg, csináljuk!”
A szetthez csatlakozott az „ötödik Beatle-ként” is emlegetett Billy Preston is, aki elektromos zongorán hozta a dögöt a hangzásba. Michael Lindsay-Hogg rendező pedig (aki korábban a Hey Jude klipjét is jegyezte) profi módon készült, hisz tudta, hogy amit lát, az zenetörténelem, ezért minden lehetséges szögből bekamerázta a helyszínt. Még az utcán gyanútlanul sétáló londoniak arcát is rögzítették, akik csak annyit hallottak, hogy valami pokoli jó zene szól az égből.
A buli nem tartott sokáig. A szomszédos irodák és üzletek tulajdonosai nem értékelték a spontán fesztiválhangulatot, és a zaj miatt ráhívták a zsarukat a bandára. A rendőrség végül 42 perc után vetett véget a műsornak. Johnék persze nem ijedtek meg a saját árnyékuktól, még a leállás előtt gyorsan belecsaptak a Get Back harmadik verziójába, hogy keretbe foglalják a délutánt.
Bár a projektet később átnevezték Let It Be-re, és csak 1970 májusában került a boltokba (már a zenekar feloszlása után), ez a 42 perc örökre beleégett a popkultúrába. Azóta láthattunk utalást rá a The Simpsons-ban, láttuk az U2-t a tetőn videóklipet forgatni, és filmek tucatjai idézik meg ezt a fagyos londoni délutánt.
Lennon a koncert végén stílusosan annyit mondott: „Remélem, átmentünk a meghallgatáson!”
A koncert nyers volt, karcos, és a januári szélben minden volt, csak nem tökéletes. Mégis, abban a 42 percben a Beatles újra az a legyőzhetetlen egység volt, amiért az egész világ imádta őket. Amikor lejöttek a tetőről, George Martin még azt hitte, ez egy új korszak kezdete.
Tévedett. Ez nem a kezdet volt, hanem a legstílusosabb búcsú, amit a rockzene valaha látott. Egy évvel később a Beatles már nem létezett, de a londoni háztetők felett aznap megállt az idő.
