Kilencvenegy éves korában elhunyt Komjáthy György, EMeRTon-díjas és Fonogram életműdíjas zenei szerkesztő, rádiós úttörő, aki több mint hat évtizeden át meghatározta a hazai pop- és könnyűzenei műsorkészítés arculatát. A hírt a család közölte, amit a Blikk is megerősített. Halálával a magyar rádiózás egyik legnagyobb formátumú személyisége távozott, akinek neve egyet jelentett a szakmaisággal, a zenei igényességgel és azzal a szenvedéllyel, amellyel a magyar közönséget a világ zenei vérkeringésébe kapcsolta.
Komjáthy a Magyar Rádió 100. születésnapjára készült:
„Vacakol a szívem, nem tudja a vizet feldolgozni, a lábam vizesedik, az orvosok azt mondják, valamit be kellene oda ültetni, de az én koromban már nem vállalkoznék egy ilyen műtétre. Így nemigen tudok menni, de van egy fogadalmam, és ha a Jóisten is úgy gondolja, megérem: december 1-jén lesz a Magyar Rádió 100 éves”.
Nyugodj békében, Komjáthy György – a magyar rádiózás örök hangja.
A gyermekkori élményektől a Magyar Rádió stúdiójáig
Komjáthy György útja a zene világába már gyermekkorában elkezdődött. Kántorként dolgozott, és mély zenei műveltsége, valamint klasszikus alapjai egész pályáját meghatározták. Ebből a háttérből érkezett a rádiózáshoz – egy olyan korszakban, amikor Magyarországon a popkultúra és a tömegkommunikáció még politikai korlátok között működött.
A Magyar Rádió stúdiójába az 1950-es évek végén került, és gyorsan felismerte, hogy a közönség éhezik az új zenei irányzatokra. A korabeli kultúrpolitikai keretek között is képes volt friss, korszerű, mégis vállalható műsorokat létrehozni, amelyek révén sok fiatal először hallhatott nyugati zenét a magyar éterben.
A „Komjáthy-műsorok” kora
Az 1960-as és ’70-es években Komjáthy György neve összeforrt a minőségi könnyűzenével. Olyan rádióműsorokat készített, amelyek egyszerre voltak szórakoztatóak, informatívak és nevelő hatásúak. Hangjával, válogatásaival, zenei érzékével generációk zenei ízlését formálta.
Szakmai igényességét az is bizonyítja, hogy mindig hangsúlyt fektetett a műsorok dramaturgiájára: nem csupán számokat játszott, hanem történeteket mesélt zenén keresztül. Sokak számára a magyar rádiózás aranykorát fémjelezte az a természetesség, ahogy a klasszikus zene, a jazz, a pop és a rock egymás mellett megfért a műsoraiban.
A Magyar Rádió stúdiója, Komjáthy György, a Vasárnapi koktél és a Csak fiataloknak című műsorok zenei szerkesztője 1968-ban. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
A Danubius születése és a magyar rádiózás új korszaka
A nyolcvanas évek közepén Komjáthy György kulcsszerepet játszott a Danubius Rádió létrejöttében, amely az első magyarországi kereskedelmi rádióként új korszakot nyitott a hazai médiában.
A Magyar Rádió 1984-ben vállalta, hogy egy német nyelvű, piaci alapon működő adót indít, amelyet nyugati üzleti partnerek Ausztria felé sugároztak volna. A projekt célja az volt, hogy a keleti blokkban, de nyugati szemlélettel hozzon létre egy modern, kereskedelmi jellegű rádiót.
Komjáthy feladata a zenei arculat kialakítása volt, és ő biztosította, hogy a rádió nemzetközi színvonalú legyen. Ez a tapasztalat meghatározta a későbbi évtizedek kereskedelmi rádiózását Magyarországon – sok fiatal rádiós tőle tanulta meg, mit jelent a profizmus, a zenei koncepció és a hallgató tisztelete.
Elismerések és örökség
Pályája során Komjáthy György számos szakmai elismerést kapott, köztük EMeRTon-díjat és Fonogram életműdíjat, amelyekkel a magyar könnyűzenei élet és rádiós kultúra iránti elhivatottságát ismerték el.
De talán a legnagyobb elismerés az volt, hogy generációk nőttek fel a műsorain. Sok zenész, rádiós és újságíró hivatkozott rá mint példaképre, aki megmutatta, hogy a zene nem csupán szórakoztatás, hanem értékteremtés is.
A Magyar Rádió stúdiója, Dévényi Tibor lemezlovas és Komjáthy György zenei szerkesztő a Csak fiataloknak! című műsor felvételén 1970-ben. Fotó: Szalay Zoltán / Fortepan
Egy hang, amely örökre megmarad
Komjáthy György halálával lezárult egy fejezet a magyar rádiózás történetében. Hangja, zenei ízlése és szakmai hitvallása azonban tovább él azokban, akik tőle tanulták meg, hogyan lehet a zenéről szenvedéllyel, intelligenciával és alázattal beszélni.
Az ő öröksége nemcsak a rádióarchívumban, hanem a magyar zenehallgatók emlékezetében is tovább él.
Egy korszak ikonja volt – és marad is – mindazok számára, akik hisznek abban, hogy a zene hidat képez generációk és világok között.
