A közönség eleinte azt hitte, a produkció része a jelenet, azonban néhány másodperccel később már mindenki érezte, hogy komoly a baj. A zenekar tagjai és a helyszíni stáb azonnal reagáltak, a Budapest Park egészségügyi csapata pedig perceken belül megkezdte az énekesnő ellátását. A helyzet súlyosságát jól mutatja, hogy az est hátralévő programját is leállították. Az Elefánt koncertjét a szervezők és a zenekar közös döntéssel elhalasztották, mivel a történtek után senki nem érezte helyénvalónak a folytatást. A történtekről egy szemtanú is beszámolt Redditen, aki állítása szerint a második sorból látta végig az eseményeket.
„Az első szám vége felé esett össze hirtelen, minden előjel nélkül. Először azt hittük, a show része, aztán a gitáros észrevette, hogy a földön fekszik, és segítséget kért” — írta.
A beszámoló szerint a mentősök és a stábtagok nagyon gyorsan reagáltak: néhány percen belül többen a színpadra rohantak, majd az énekesnőt a színpad széléhez vitték, ahol megkezdték az újraélesztést. Később mentőautó is érkezett a helyszínre. A szemtanúk szerint az énekesnő családtagjait is átengedték a kordonon, akik azonnal odasiettek hozzá. A közönség ezt követően hosszú ideig bizonytalanságban várta, mi történt pontosan.
Az eddigi információk szerint Szolnoki Zsófia szíve leállt, azonban a gyors beavatkozásnak köszönhetően stabil állapotban szállították kórházba.
A közösségi oldalakat azóta ellepték az aggódó üzenetek és jókívánságok. Sokan kiemelték, milyen gyorsan és profin reagált a Budapest Park egészségügyi csapata és a helyszíni stáb, ami a jelenlegi információk alapján kulcsszerepet játszhatott abban, hogy az énekesnőt sikerült stabilizálni.