A zenekar frontembere, Leskovics Gábor elmondása szerint a dal, bár nem direkt módon, a közéleti hangulat romlására is reflektál, különösen a választási időszak feszültségeinek tükrében. Mondta a Rockstar magazinnak.
“14 éve tart a zenekar Budapesten farsangi koncertet, ami általában egy tematikus koncertet jelent, hozzá illő dalokkal és ruhában. Sajnos idén ezt nem tudtuk a farsangi időszakra szervezni, de azért szerettük volna kicsit a farsangi buli pótlására is felhasználni ezt az alkalmat, és ha már úgyis kitaláltuk, hogy az új dalhoz itt készítünk egy videoklipet, így adta magát a dolog, hogy tengerészest játszhassunk egy kicsit. A koncert remekül sikerült és szerintünk az új dalt is nagyon jól fogadta hőn imádott közönségünk” – mondta a koncertről és a dal fogadtatásáról Lecsó.
A dalhoz készült videoklip élő koncertfelvételként valósult meg a Dürer Kertben, ahol a zenekar a számot először mutatta be közönség előtt. A Toma Pictures által készített klip dinamikus képi világgal erősíti a dal lendületét, a fények, a közönség energiája és a vágás egyaránt hozzájárulnak az intenzív audiovizuális élményhez. A koncert egyben a zenekar hagyományos farsangi eseményének pótlásaként is szolgált, tengerész tematikával.
A 43 éve működő zenekar lendülete továbbra is töretlen: az aktív stúdiómunka mellett tavasszal turnéra indulnak, többek között Győrben, Kaposváron és Szombathelyen is fellépnek. A koncertsorozat zárásaként május 15-én a Peter’s Teraszon adnak nyárindító bulit.