BLOG

Melyik zenekar őrizte meg a legtovább az eredeti felállását?

Egy zenekarnak hosszú éveken, sőt évtizedeken át együtt maradni önmagában is óriási teljesítmény.

A garázspróbáktól a világhírig vezető út tele van buktatókkal. Rossz menedzsment, drogok, előnytelen szerződések, kreatív nézeteltérések vagy éppen a folyamatos turnézás okozta kiégés – a rocktörténelem legismertebb feloszlásainak hátterében szinte mindig ezek valamelyike állt. Nem véletlen, hogy a legtöbb legendás zenekar előbb-utóbb tagcseréken ment keresztül.

Azok számára azonban, akik együtt maradtak, a zenekar idővel szinte második családdá vált.

Elég csak belegondolni: amikor Keith Richards 1961-ben a dartfordi vasútállomáson összefutott régi iskolatársával, Mick Jaggerrel - aki éppen néhány blueslemezt szorongatott a hóna alatt. Aligha sejtette, hogy a következő hat évtizedet gyakorlatilag együtt töltik majd. Persze nem a Rolling Stones az egyetlen példa a rendkívüli kitartásra. A Radiohead immár több mint négy évtizede ugyanazzal az öt taggal működik, egészen az On a Friday nevű iskolai zenekaruk óta.

A német Rammstein 1994-es megalakulása óta változatlan felállással járja a világot, miközben stadionokat és fesztiválokat hódít meg. Az ír U2 klasszikus négyese 1976 óta együtt zenél, míg a ZZ Top legendás triója – Billy Gibbons, Dusty Hill és Frank Beard – 51 éven keresztül maradt érintetlen egészen Dusty Hill 2021-es haláláig.

Szintén figyelemre méltó a New Orleans-i Zebra története. Randy Jackson, Felix Hanemann és Guy Gelso 1975-ben alapították a progresszív rockzenekart, és soha nem cseréltek tagot. Mivel azonban a kilencvenes évek elején néhány évre szüneteltették működésüket, hivatalosan nem számítanak a leghosszabb ideig megszakítás nélkül együtt játszó formációnak.

A Four Tops a Motown aranykorának egyik legfontosabb vokálegyüttese 1953-ban alakult, és egészen 1997-ig ugyanazzal a négy taggal működött, megszakítás nélkül. Ez összesen 44 év folyamatos közös zenélést jelentett ugyanabban a felállásban.

A csapatban Levi Stubbs volt a jellegzetes bariton szólista, Abdul „Duke” Fakir és Lawrence Payton első, illetve második tenor szólamokat énekelt, míg Renaldo „Obie” Benson bariton háttérvokálja tette teljessé a Four Tops összetéveszthetetlen hangzását.

Kevés zenekar mondhatja el magáról, hogy több mint négy évtizeden keresztül ugyanazokkal az emberekkel állt színpadra. A Four Topsnak azonban ez sikerült, így a mai napig ők számítanak a leghosszabb ideig változatlan felállásban működő zenekarnak a könnyűzene történetében.

A rekordot a ZZ Top tartja, a maga 51 évével.