Pontosan ez a története a The United States of America nevű zenekarnak, és nem, ez nem valamiféle hippik által ihletett ömlengés Donald Trump egyre autoriterebb rendszeréről. A The United States of America ugyanis zavarba ejtő módon annak az egyik leginnovatívabb zenekarnak a neve, amelyet az az ötven állam valaha kitermelt. Miközben Amerika nyugati partján javában zajlott a rock and roll lázadó bulija a hatvanas évek végén, New York City egy hasonlóan kísérletező korszakba lépett, ahol az LSD tudattágító hatása ütközött a város hideg betonvalóságával.
A zenekar Joseph Byrd és Dorothy Moskowitz barátságából született, akik még az évtized elején ismerkedtek meg, miközben amerikai polgárháborús népdalokkal foglalkoztak. Ahogy teltek az évek, egyre jobban magával ragadta őket a kísérleti zene világa. Ez volt az a korszak, amikor John Cage végre szélesebb körű elismerést kezdett kapni, New York pedig az avantgárd egyik központjává vált.
Csak azután kezdett reálisnak tűnni egy zenekar alapításának ötlete, hogy a páros Los Angelesbe költözött. Ott performance-művészekkel, jazz-zenészekkel, politikai szélsőségesekkel és olyan későbbi hírességekkel kerültek kapcsolatba, mint Linda Ronstadt. Rengeteg időt töltöttek LA lemezboltjainak „világzene” részlegein is, ahol mély érdeklődést alakítottak ki az indiai rága iránt, méghozzá még azelőtt, hogy The Beatles felfedezte volna ezt a hangzást.
Más szóval, a két fiatal zenész az underground, az obskúrus és a kísérleti művészet abszolút élvonalában mozgott a hatvanas évek közepén. Éppen ezért azt gondolhatnánk, hogy amikor 1967-ben végül összeállt a The United States of America, tökéletes helyzetben voltak ahhoz, hogy kihasználják a nyugati part hippikorszakának hullámát. Ám még a szétesett hippik számára is „túl soknak” bizonyultak. Byrd politikai aktivizmusa, beleértve kommunista párttagságát, meghatározó erő volt a zenekarban, és bár nézetei nem álltak messze attól a Yippie-manifesztumtól, amely a mainstream pszichedelikus rockmozgalmat inspirálta, mind a zeneszerző, mind a zenéje túl radikálisnak tűnt a tömegek számára.
A The United States of America számos dologban különbözött a korszak többi ellenkulturális zenekarától. A kortárs pszichedéliát avantgárd jazzel, afrikai ütősökkel és musique concrète-elemekkel vegyítették, de leginkább az különböztette meg őket, hogy rendkívül korán kezdtek elektronikus hangszereket használni. A ring modulátorok és a későbbi szintetizátorok korai változatai kulcsszerepet játszottak a zenekar hangzásában, csakúgy, mint a hangkollázsok, amelyek valószínűleg a concrète-hatásokból eredtek. A leglenyűgözőbb pedig az, hogy ezt a hatalmas mennyiségű inspirációt és újítást egyetlen albumba tudták sűríteni: az 1968-as The United States of America című lemezbe.
Papíron ez az album mindent megtestesített, amit az ellenkultúra képviselni akart. Radikális politika, pszichedelikus hangzás, zenei innováció és a kor társadalmi valóságának tükrözése, minden adott volt ahhoz, hogy azonnali klasszikussá váljon. Ehelyett azonban teljes érdektelenség fogadta.
Az underground zenei sajtó néhány rövid említését leszámítva a lemez szinte semmilyen hatást nem váltott ki 1968-ban. „Az emberek sznobnak, hangosnak és idegesítőnek tartottak minket” - elmélkedett Moskowitz egy 1998-as interjúban, hozzátéve, hogy a lemez „úgy süllyedt el, mint egy kő” megjelenésekor. Nem csoda, hogy a zenekar hamar elvesztette a lelkesedését, és még ugyanabban az évben feloszlott. Az ilyen mértékben korát megelőző alkotások azonban nem maradhatnak örökre feledésben, valamikor az 1990-es évek körül az albumot újra felfedezték, és végre méltó módon a hatvanas évek egyik legnagyszerűbb pszichedelikus lemezeként kezdték ünnepelni. Ennek ellenére a zenekar sosem került igazán közel a mainstream sikerhez.
A The United States of America nem az egyetlen zenei újító volt, aki a radar alatt maradt a hatvanas évek végén. A nyilvánvaló példa erre The Velvet Underground. Lou Reed és John Cale zenekarához képest azonban a USA még ma is zenei kuriózumnak számít, amelyet főként az experimentális pszichedelikus zene elkötelezett rajongói ismernek és becsülnek. Mindenki más számára a The United States of America és egyetlen albumuk továbbra is az ellenkultúra korszakának egyik legjobban őrzött titka marad.
