Az oldal karbantartás alatt.

Interjú

MIDDLEMIST RED- "KEZDŐDIK ITTHON EGY KISEBBFAJTA KULTÚRFORRADALOM"

Lorde, Solar Power
  • 2012 óta létezik a zenekar, májusban ünnepeltétek az első koncert második évfordulóját. Ilyen rövid idő alatt példátlan sikereket értetek el. Mennyiben volt ez a folyamat tudatos és mekkora részben játszott közre a véletlen?
Ábel: Bár legtöbbször azt halljuk vissza, mennyire tudatosan építkező zenekar vagyunk – ez zeneileg, a megjelenésünkre és a vizuálra valóban igaz, sok minden inkább a szerencsén múlott. Persze kisebb célokat mindig is kitűztünk magunk elé, például első lépésként az R33 tehetségkutatóra össze kellett raknunk egy negyedórás blokkot. Majd minden szépen sorban alakult tovább: első koncert, első fellépés az A38-on, ami a kezdő zenekaroknak egy fontos mérföldkő, és a fesztiválokra bejutás lehetősége. Időközben belecsöppentünk a versenyekbe (az Index dalversenye, A Dal; Deezer Young Guns nemzetközi tehetségkutató – a szerk.) olyan embereknek köszönhetően, akik hittek abban, amit csinálunk, és így sokkal szélesebb körben vált ismertté a zenénk. Soma: Néha elgondolkodom azon, hogy ha nem lettek volna ezek a versenyek, hogy építettük volna fel az idáig vezető utat. Így teljesen más célokat tűzhettünk ki magunk elé. Ábel: Ahogy a másik Soma fogalmazta meg egyszer, szerencsére nálunk kimaradt az a kezdeti időszak, amikor rosszabbnál rosszabb kocsmákban lép fel egy zenekar rossz körülmények között nulla gázsiért. Deli Soma menedzselt minket kezdetben, sok zenekarnak írtunk, hogy szívesen fellépnénk előttük. Ez szerintem egy járható út, hasonló ízlésű zenekarokkal játszani, pláne, ha kiderül, hogy emberileg is jól kijöttök. Hiszem, hogy jó emberek jó embereket vonzanak be.
  • Akkor tehát ebben a közegben a zenekarok segítik egymást?
Soma: Mostanában sokkal támogatóbb ez a közeg, mint 3-4 évvel ezelőtt. Talán kezdődik itthon egy kisebbfajta kultúrforradalom, akár csak azt nézve, hogy a zenekarok mennyivel nyitottabbak, nem akarnak egy helyben maradni, külföld egyre inkább perspektíva, máshogy fogják fel a zenélést magát. Szerintem mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a zenekarok inkább segítik egymást, semmint furkálódnak.
  • A hétköznapjaitokra hogyan hatottak a hirtelen változások, a médiafigyelem és az egyre több fellépés?
Soma: Hirtelen mindannak a közepében találod magad, amit nem sokkal azelőtt csak kívülről szemléltél, egyszer csak mindaz veled történik. Ez nagyon súlyos dolog. Ha nem tudod megfelelően feldolgozni, vagy ha ténylegesen belegondolsz abba, hogy mi is történik, elég frankón tönkre lehet menni. Szerintem az volt esetünkben az egésznek a titka, hogy nem is gondoltunk bele igazán, hanem láttuk a jó lehetőségeket, de mindig megvolt az a bizonyos következő cél, amit magunk elé tűztünk. midmeist 2 Ábel: Kell egyfajta telhetetlenség. Jó, ha felfogod, mit is jelent ez a nyeremény, mekkora a hírértéke, de nem szabad leragadni a megdöbbenésen, tervezni kell a következő lépést, motiváltnak kell lenni továbbra is.
  • A család, a barátok hogyan élték ezt meg veletek?
Soma: A barátokkal nem egyszerű találkozókat egyeztetni, nekik is ott az egyetem, és ők is húznak engem azzal, hogy a rocksztárság mellett jó lenne összefutni egy sörre vagy kávéra. Igyekszem erre időt szakítani, de néha nehéz. Minden héten új embereket ismerünk meg, és ha szakmai kapcsolatokról van szó, a karriered előre lendítése érdekében adott pillanatban kell ott lenni, nem lehet halogatni. Emiatt a régebbi barátok, ismerősök sajnos háttérbe szorulnak, de ha meg tudja tartani az ember az egyensúlyt, akkor a saját környezete sem veti meg azért, hogy ő most jelen pillanatban valaminek a részese és helyt kell állnia. Ábel: A család pedig az elejétől fogva támogatott minket. Anyukám és a Soma anyukája, apukája is jött segíteni pakolni, cipekedni. Lehet, hogy eleinte szkeptikusak voltak, de amikor már azt tudtuk mondani, hogy „hagyd, anya, jön értünk busz”, majd szép lassan ők is látták, hogy tart valahová a zenekar, és nemrég már Cannes-ból telefonáltunk, akkor ők is elkezdtek jobban értékelni minket. Mindannyiunk szülei maximálisan segítőkészek. És a zenélés mellett suliba járunk, dolgozunk, a szülőknek ez is fontos. Soma: Számukra ez egy hosszabb folyamat volt, mire megértették, mit jelentett nekünk két évvel ezelőtt az, hogy zenélünk, és mit jelent most.
  • Meddig lehet az egyensúlyt fenntartani munka/suli és a zenélés között?
Soma: Ameddig nem játszunk hetente 4-5 koncertet, és nem áldozzuk be az összes szabadidőnket, addig ez teljes mértékben tartható. Most is elvállalhattuk volna az összes felkérést, ami bejött a kisebb-nagyobb fesztiválokra, de az magunkkal szemben sem fair, ha nincs szabadidő. Ábel: Muszáj levegőhöz jutni. Egyébként is jobb, ha nem vállalunk el mindent, hiába jönne jól anyagilag, de a reputációnkat, a rólunk kialakult benyomást szeretnénk megőrizni, így hiteles a zenekar.
  • Budapesten már számos klubban felléptetek, mik a terveitek a fővároson kívül?
Soma: Az elején úgy gondoltuk, amíg nincs nevünk Pesten sem, addig nem megyünk le vidékre. A mai napig sokan azt sulykolják, hogy egy kis zenekarnak, ha megadatik a lehetőség, minden bulit el kell vállalni vidéken, így lehet közönséget építeni. Szerintem ehhez képest sokkal inkább járható utat jelent az, ha a fővárosban már kellően népszerű a zenekar és a Petőfi Rádió is játssza, így valószínű, hogy vidéken is többen lesznek kíváncsiak egy fellépésre. Ez történt velünk is Székesfehérváron, Győrben, Kecskeméten: az első koncertre még nem sokan voltak kíváncsiak, majd egy évvel később, amikor főzenekarként mentünk vissza, sokan eljöttek, megtelt minden helyszín. Igazság szerint, eddig nem is kapott akkora hangsúlyt a vidéki koncertezés, ősztől ez valószínűleg változni fog.   Ábel: Ennek megalapozására jó alkalmat kínál a fesztiválszezon. Már ki is tettük a nyári fesztiváldátumokat, megyünk sok jó helyre, ahogy tavaly: Sopronba, Taliándörögdre, Debrecenbe.
  • Tavaly kissé ad hoc jelleggel alakultak a fesztiválfellépéseitek, idén ez bizonyára változott.
Soma: Igen, tavalyhoz képest hatalmas a változásokat tapasztalunk minden tekintetben. Azzal szemben, hogy tavaly úgy jutottunk le a Fishing On Orfű fesztiválra, hogy a Jazzékiel helyett ugrottunk be, és ezt két nappal előtte tudtuk meg, most esti idősávban játszottunk nagy színpadon, 40 helyett 1300 embernek. Óriási élmény volt. Jobb idősávot és nagyobb színpadot kaptunk a többi fesztiválon is. -           Klubkoncertekhez képest miben más egy fesztiválfellépés? Másfajta felkészülést,  ráhangolódást igényel?   Soma: Kicsit midmeist 4könnyebbek, mint a klubkoncertek. Körülbelül ugyanazt a szettet viszi magával a zenekar egész nyáron, de próbáljuk kicsit csűrni-csavarni a számok élő verzióját, hogy számunkra se váljanak unalmassá, és a közönség is mindig újat kapjon. A közönség is sokkal kevésbé tud koncentrálni fesztiválon egy adott a zenekarra a sok program, sok színpad között. Ilyen értelemben kisebb a felelősség, mint egy saját klubkoncert esetében. De persze ugyanúgy beleadunk mindent, mint bármelyik másik koncerten, inkább arról van szó, hogy a felelősség átkonvertálódik egyfajta falszabadult érzésbe, sokkal jobban el tudjuk engedni magunkat.
  • Tavasszal lezajlott az első európai Middlemist Red-turné Csehországot, Németországot és Litvániát érintve. Mi alapján terveztétek meg az útvonalat?
Soma: Vicces történet, az egész turnéterv egy olyan dátumra épült, ami végül nem is valósult meg. Jelentkeztünk a Tallin Music Week-re fellépőként. A kiadónk már tavaly is küldött ki zenekart, abból a tapasztalatból kiindulva jött az ötlet egy több állomásos turné megtervezésére, hogy ne legyenek üres járatok. Indulás előtt két-három héttel derült ki, hogy nem lépünk fel Tallinban, idén a régióból egyetlen zenekart sem választottak be. Viszont addigra már megszerveztük a többi koncertet, elmentünk egészen Vilniusig, ami stratégiailag teljesen értelmetlen, miért menne egy kezdő zenekar Vilniusba? Ennyi erővel mehetne Nyugat-Európa felé. Mi ehhez képest teljesen más irányt vettünk, kelet felé nyitottunk. Persze nem erre indultunk volna, ha nincs a tervben Tallin, de így is abszolút megérte, nagyon jó élmény volt. Ábel: Felkészített minket arra, hogy milyen turnézni, milyen összezárva lenni, 15 órát autóban tölteni. És ha legközelebb nyugat felé indulunk, sokkal felkészültebbek leszünk. Soma: Első európai turné, még kimondani is jó, és kihoztuk belőle a maximumot. Az első, a prágai koncert óriási löketet adott, nagyon sokan voltak ránk kíváncsiak, Berlinben nagyon kevesen, de a többi állomáson is sokan eljöttek megnézni minket.
  • Milyen országokat céloznátok meg a jövőben, hol lehet fogadókészség a zenétekre?
Ábel: Ami reális cél lehet, az Nyugat-Európa (Franciaország, Benelux, Anglia, Németország). Ami nem reális, az Dél-Amerika, de tudom, hogy ott szeretik ezt a műfajt. Soma: Sok üzenetet kapunk Dél-Amerikából, hogy mennyire szeretik a zenénket és menjünk oda játszani. Amikor kijött az első albumunk, Brazília is streamelte, és ott első nap többen hallgatták meg a lemezt, mint itthon. midmeist 3
  • Nemrég kijutottatok a Midem-re, Európa legnagyobb és legnevesebb zenei showcase fesztiváljára, ahol részt vettetek egy mentorprogramban is. Milyen tapasztalatokkal jöttetek haza? Az amerikai és nyugat-európai zeneipari szakemberek, nagy menedzserek tudnak azonosulni egy kelet-európai zenekar helyzetével?
Soma: Nagyon örültünk, amikor kiderült, hogy mehetünk és bekerültünk a mentorprogramba, amikor azt is megtudtuk, hogy kikkel fogunk találkozni, csak tovább fokozódott az öröm. Majd ez átfordult abba az irányba, hogy túl magas elvárásokat támasztottunk, és a terveinkhez képest végül sokkal kevesebb dolog valósult meg. Az előadások egy rész nagyon nagykiadó-szempontú volt, amivel egy független kiadó vagy egy kis zenekar nem tud azonosulni. Viszont nagyon sok hasznos előadást is hallottunk, beszélgettünk nagyon komoly zeneipari szakemberekkel, híres menedzserekkel, és ami a legfontosabb, rengeteg helyre eljutott a zenénk, olyan embereknek adhattuk kezébe a lemezünket, akikkel más körülmények között nem valószínű, hogy találkoznánk, és akár megtörténhet, hogy hónapok múlva kapunk egy e-mailt. Ami némiképp árnyékot vetett az egész eseményre, az, hogy idén először nem januárban rendezték meg, ezzel kicsit talán a szakmaiságából is vesztett. Januárban egy fesztiválpromóter meg tud hívni a nyári fesztiválra egy-egy zenekart, júniusban ez már esélytelen. Ettől függetlenül egy hihetetlen élmény volt. Nehezen tudod felfogni azt, hogy a világ legdrágább pezsgőjét iszod a reggelinél, és odajön a pincér, megkérdezi, hogy Pepsit kérsz-e bele. (Ábel hozzáteszi, hogy a Pepsi volt az egyik szponzor.)
  • Szerintetek ma egy zenekarnak van esélye akkora legendává válnia, mint a 30-40 évvel ezelőtti ikonikus bandáknak?
Ábel: Nem. Az is nagy dolog, ha egy kétezres években született zenekar még létezik és aktív. Soma: Túl sokan vagyunk, túl sok minden történik. Ha YouTube-on egy stílusra rákeres az ember, több ezer zenekar ugrik fel. A zenekari érvényesülés ma olyan, mint egy társasjáték, egy Catan: gyakorlatilag a stratégiára kell összpontosítanod. Sok esetben nem is a zenéről szól, hanem arról, hogy mennyire jó a menedzsment. Jó példa erre a Carnival Youth nevű zenekar, ügyes menedzsment van mögöttük, simán tudják leplezni azt, hogy ők valójában egy teljesen középszerű zenét játszó indie-folk banda, és benyomták őket az NME Club Nightra Londonban, kiemelt státuszban játszottak már tavaly a Eurosonicon. Ha van mögötted egy ügyes csapat, sokszor nem kell igazán értéket képviselned – ez már sok esetben nem fair.
  • Ekkora zenekari túlkínálatban hogyan lehet a rajongókkal kötődést kialakítani?
Ábel: Sok zenekarnál azt látom, hogy nem elég aktívak. Mi naponta tájékoztatjuk a rajongókat arról, hogy hol leszünk, mit csinálunk. Ami szintén fontos, hogy mindig történnie kell valaminek, ha nincs más aktualitás, csinálni kell egy új számot, egy feldolgozást, vagy különleges estet. Soma: Sokan azzal buknak el, hogy túl szorosra veszik a kapcsolatot a rajongókkal, rettenetesen közvetlenek, mintha a legjobb barátaikkal beszélgetnének. Szerintem ez azért nem kifizetődő, mert annak ellenére, hogy ugyanolyan ember a zenész és a rajongó, az érdeklődést, rajongást megzavarhatja a túlságosan baráti hangnem. Meg kell tartani egy kis távolságot a közönség és a zenekar között, nem szabad se túl közvetlennek, se túl nagyképűnek lenni. Ez egyébként nagyon nehéz.
  • Idén ti nyertétek a Fonogram „Év felfedezettje” díját. Mit jelent ez számotokra?
Ábel: Akik megszavazták, azoknak köszönjük. Elismerés, csak a felépítéssel van gond. Modern pop-rockot a Wellhello nyer. Nincs semmi bajom velük, de ne mondjuk azt, hogy ők modern pop-rock. Szeretném, ha ez a díjazás komolyabban vehető lenne. Soma: Kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk. Megnyertük, és örülünk, mert egy fontos elismerés, az első díjunk, de nincs jól felépítve maga a díjazás. Az egész Fonogram-jelenség Magyarországon kicsit káosz. Reméljük, hogy mi nem fogunk úgy eltűnni a süllyesztőben, mint az összes eddigi év felfedezettje.  
Hirdetés