Mint írták, bár Nutinit arra szánták, hogy a több mint száz éve a család tulajdonában lévő étterem vezetését viszi tovább, hamar kiderült, számára a zenélés jelenti az igazi szenvedélyt. Tehetségét nagyrészt opera- és népdalkedvelő nagyapjától örökölte, zenei törekvéseiben középiskolai énektanára támogatta, aki első dalának megírásában is segített.
Nutinira a szerencse egy véletlen folytán kacsintott rá: 2003-ban szülővárosában, a skóciai Paisley-ben a közönség David Sneddon koncertjére várt a városháza dísztermében, ám a zenész késett, így a konferanszié addig egy rögtönzött kvízzel igyekezett elütni az időt. A kvíz nyerteseként Nutini felmehetett a színpadra, hogy elénekeljen néhány számot, a közönség sorában pedig ott ült Brendan Moon, aki felajánlotta a tehetséges fiúnak, hogy a menedzsere lesz. Csupán 18 éves volt, amikor az Atlantic Recordsszal öt album megjelentésére szóló szerződést írt alá. A kiadó gondozásában jelent meg These Streets című debütáló albuma 2006-ban, azóta Nutini sikeresen bebetonozta magát a köztudatba mint generációja egyik legtehetségesebb zenésze, akit energikus élő előadásairól és sokszínűségéről ismernek - emelték ki a közleményben.
2022-ben jelent meg Nutini negyedik lemeze, a Last Night in the Bittersweet az Egyesült Királyság albumlistájának első helyén nyitott, és az énekes-dalszerző harmadik egymást követő listavezető albuma lett. A korongon olyan dalok szerepelnek, mint a Through the Echoes, a Lose It vagy a Petfrified in Love. A sztárénekes már többször fellépett Magyarországon, 2012-ben a Sziget fesztiválon, tavaly nyáron pedig a veszprémi Gyárkert KultúrParkban adott koncertet.