Az Oli Sykes énekes által vezetett Bring Me The Horizon eddigi húsz éves fennállása alatt nemcsak a slágerlistákat és a rajongókat hódította meg, de jelölték Grammy-díjra, és éppen a napokban vehetett át Brit Awards-díjat a legjobb alternatív/rock előadás kategóriában - közölte a szervező Live Nation szerdán az MTI-vel.
A zenekar (a frontember Sykes mellett Matt Nicholls - dob; Lee Malia - gitár; Matt Kean - basszusgitár) korábban már besöpört öt Heavy Music Awards-ot, három Alternative Press Awards-ot, valamint hét alkalommal nyert a Kerrang! Awards díjátadón. A Bring Me The Horizon 2020-ban jelentette meg legutóbbi anyagát Post Human: Survival Horror címmel; ez a Post Human projektsorozat első darabja volt. A folytatást idén nyárra ígérik Post Human: Nex Gen címen, amelyről januárban ki is adtak egy új dalt, a Kool-Aid-et, Oli Sykes jellegzetes énekével és sikolyaival. Az együttes zenéit több mint 5,5 milliárdan streamelték eddig világszerte és szinte folyamatosan telt házak előtt játszanak. A koronavírus-járvány miatt többször elhalasztott turnéjuk tavaly júniusban ért el Magyarországra, és a Budapest Sportarénában óriási sikert arattak.