A reményhez bátorság kell. A zenekar új albuma, a Wonderland mindkét tulajdonsággal rendelkezik. Az új lemez Jack Sedman és Harry Draper elmúlt két évben végzett munkájának a beteljesedése, amely végigvezeti a hallgatót a zenekar történetén: a szívfájdalomtól és a veszteségtől a szerelem és az új élet örömeiig. „Erre a projektre vagyunk a legbüszkébbek” – mondja Sedman. – „Ebbe fektettük a legtöbbet és ehhez kötődünk a legjobban érzelmileg is.” Az új lemez olyan, mint a sötétség fénybe forduló története, a szomorú dalok mellett helyet kapnak az igazán felemelő darabok is.
A Seafret története egy open mic esten indult: itt hallotta egymást zenélni Jack Sedman és Harry Draper és annyira kedvelték egymás produkcióját, hogy végül közös zenélésbe kezdtek. Szülővárosukból, Bridlingtonból végül Londonba költöztek, ahol egy major kiadó segítségével jelentették meg első, Tell Me It’s Real című lemezüket. Oceans című daluk hamar a rajongók kedvencévé vált, - amelynek klipjében a Trónok Harca egyik szereplője, Maisie Williams játszik -, a dalt pedig azóta több mint 170 millióan játszották le Spotify-on. A zenekar azonban a sikerek ellenére úgy érezte, jobb, ha saját kezükbe veszik az irányítást és hátrahagyva kiadójukat hazaköltöztek. Noha a srácoknak sokan mondták azt, hogy ezzel elszalasztották az esélyüket, a Seafret mindenkire rácáfolt: második, Most Of Us Are Strangers című lemezük a The Times figyelmét is felkeltette, akik a minőségi dalszerzést és a kiteljesedett hangzást dicsérték a duó lemezén.
A zenekar turnéjával Budapestre is eljutott - ekkor közel teltház előtt mutatták be az új lemezüket -, majd három koncerttel a turné vége előtt leállt az élet a Covid miatt és a srácok kénytelenek voltak visszatérni szülővárosukba. Úgy érezték, mintha minden újra a nulláról indulna. „Egymillió év alatt sem gondoltam volna, hogy valaha itt kötök ki” – mondja Sedman. Hosszú ideig csak vártak: „Ez nagyon megviselheti az embert” – idézi fel Draper. – „Bekerülsz ebbe a sötét térbe. De mi ennek ellenére csak próbáltuk folytatni az írást és valójában soha nem voltunk olyan produktívak, mint a zárlatok alatt. Nagyon büszkék vagyunk ezekre a dalokra”.
A Wonderland alkotása közben egy másik váratlan dolog is történt velük ebben az időszakban: egyszer csak arra figyeltek fel, hogy a 2016-os debütáló lemezükön szereplő Atlantis felgyorsított változata terjed TikTokon 1,7 milliárd megtekintést gyűjtve a platformon és 400 milliónál is több streamet Spotify-on. A zenekarnak akkor még nem is volt TikTok profilja, így meglepte őket, amikor hirtelen ekkora érdeklődéssel találkoztak.
A Wonderland születésével párhuzamosan Draper és Sedman is családot alapított párjaikkal, így a dalok fokozatosan vezetnek át a sötétségből a fénybe, megmutatva a srácok figyelemre méltó tehetségét ahogy elmerülnek szerzeményeikkel az emberi érzelmek teljes spektrumában. Csatlakozzunk mi is ehhez a csodálatos utazáshoz november 15-én, a Dürer Kertben. Jegyek péntektől érhetők el a www.livenation.hu oldalon.