Koncert

Dupla Bëlga koncert az A38-on!

Lorde, Solar Power


November 15-16-án ad dupla koncertet a Belga legénysége az A38 hajón. Te ott leszel?

A fesztiválok után itt a klubturnék időszaka és egyben az utolsó budapesti koncert a Bëlgától. Sőt egyelőre nincs is kiírva több koncert a zenekar facebook oldalára, ami szerint úgy néz ki az egész évet itt zárja a banda.

Az alapító okirat bevezetőjének esszenciális kivonata:
A Belga zenekar 1998 tavaszán alakult a XVII. Kerületben, aztán a Nyugati környékén, majd fél évvel később a Városmajorban. A zenekar két testületből áll. A zeneíró testület ügyvezetője Titusz, a szövegírói testület munkanélküli buddhista tanítók önálló érdekvédelmi szervezete.
2002-ben a zeneírói testület főigazgató helyettese, Lord Cursor, Kőrösi Csoma Sándor és Bartók Béla szellemétől vezérelve külföldi tanulmányútra utazott.
A zenekar 2003 tavaszán megtartott szokásos jogi és ügyrendi ülésén Secretman zenekartag olyan javaslatot tett, amit a többi szövegíró egyszerű szótöbbséggel leszavazott, mivel úgy érezték, a javaslat veszélyezteti a zenekar önkormányzatiságát. Secret ennek hatására kilépett a zenekarból. Ezt követően Lord C is távozott a zenekarból a zenei testület nyomására.
2013 év végén Titusz jelezte, hogy nem tud tovább stabilan részt venni a koncerteken, ezért a banda úgy döntött, 2014-től bevesznek egy új tagot, aki megpörgeti alattuk a lemezeket. A kiválasztott ötödik tag Dj Marvin lett.
A belga amatőrista, szinesztéziára törekvő, henokratikus /a henokrácia szó a henoteizmus és demokrácia szavak durva és laikus összevonásával keletkezett/ zenekar.

A Belga zenekar kritériumai: - formalizáltság - kormánytól való függetlenség - önkormányzatiság - politikamentesség - önkéntesség - nincs tagdíj
Ma már 5 állandó tagja töretlenül és következetesen építi a közös jövő egyes tagokra eső részét, hogy később is jó legyen.
Bauxit - ének Marvin - dj Még5Milliárd - ének Titusz - zene, dj Tokyo - ének

Facebook események