Több okból is jó 40 évesnek lenni, de most kifejezetten azért örülök neki, mert én még voltam azon EFOTT fesztiválokon, amikor minden évben másik város adott neki otthont. Ha jól emlékszem 1994-ben Kecskeméten volt és ott debütáltam friss húsként, éppen csak kilépve az általános iskolai padok mögül. Minden évben vártuk, hogy milyen lesz a helyszín, hol lesz közelben kocsma vagy éppen strand. Az 1999-es hajdúszoboszlói EFOTT volt a legemlékezetesebb, ahol a helyi strand üzemeltetője vörösre sírhatta a szemét, amikor meglátta bevonulni a "csürhét" a medencékhez, mert azonnal fesztiválhelyszínné varázsoltuk. Eme ténynek csak mi örültünk, a többi több száz strandoló aligha. A 25 év alatt pár városba eljutottam az utazó fesztivállal és mindegyiknek megvolt a maga varázsa, de kétségtelen, hogy a Balaton Sound óta egy nem tematikus fesztiválnak, mint az EFOTT, meg kellett találnia azt az állandó helyszínt, ahol tud adni vízpartot a közönségnek. Velence pedig tökéletes választás volt és 2015 óta évről évre bebizonyítja létjogosultságát. Bár pont azt az esszenciáját veszítette el a rendezvény, amit én annyira szerettem benne, hogy minden évben másik helyre utazik, azért ideje leszögezni magamban, hogy nem én vagyok már a célközönség. Mert ilyenkor azért nem jó 40 évesnek lenni, mert eluralkodik rajtam a természetes nosztalgia. Szóval mondhatni, dinoszaurusznak számítottam az idei EFOTT fesztiválon.
Szombati napra érkeztem le nem titkoltan a Tankcsapda koncertjére, és ha már ott voltam akkor csak csak megnézem Majkát is. Bár zeneileg igen távol áll tőlem, soha nem kérdőjeleztem meg tehetségét és soha nem merült fel bennem, hogy érdemtelenül arat hatalmas sikereket. Munkássága példaként kéne álljon minden hazai pályakezdő előtt. Ahogyan a Tankcsapdáé is. Itt húztam magamban egy párhuzamot a két csapat között, és elkezdtem Majkát egy teljesen másik szemüvegen keresztül nézni. És szépen sorban jöttek a pozitív értékelések bennem. Az első és legfontosabb, hogy nem idomul a trendekhez, nem forgatja magát a stílusirányzatok között, nem akar megfelelni a rádióknak és a közönségének, hanem egy teljesen más utat választott. Karakánul kitart az mellett, amiben ő hisz, amit képvisel és ezt a stílust erőlteti rá a népre. Az erőlteti szó pedig ebben az esetben pozitív, mert nem a szart akarja eladni, hanem egy minőségi előadást és egy minőségi zenét. És ez a minőség párosul azzal, hogy nem a szél lobogtatja a száját, hanem értelmet adott a szövegeknek. Van mondanivalója, van véleménye a világról, amit előszeretettel hangoztat is a dalokban. Tű pontos koncert volt Majkától az első hangtól az utolsóig. Frontemberi vénája pedig az egyik legvastagabb az országban, ahogy bánik a tömeggel, ahogyan húzza az egekig a hangulatot, ahogyan a dalok közötti szünetet összeköti, mind mind alázatot mutat. Szenvedéllyel alkot, szenvedéllyel adja elő és szenvedéllyel szereti azt, amit csinál. És ez az aprócska tény teszi Majkát a hazai mainstream vonal egyik legnagyobb alakjává. Ember maradt, aki felmegy színpadra és minden koncertjén meghal, hogy a következő állomásán újra feltámadjon és adjon a közönségének egy koncertnyi élményt, ami után senkiben ne merüljön fel a kérdés, hogy miért tart ott Majka, ahol tart. Ezt a magasságot nem a szél hordta össze neki!
[caption id="attachment_10776" align="aligncenter" width="640"]
Fotók: facebook.com/majkahivatalos/Vajdy[/caption]
[caption id="attachment_10777" align="aligncenter" width="640"]
Fotók: facebook.com/majkahivatalos/Vajdy[/caption]
Majka koncertje után fel volt adva a lecke a három rohadék rockcsempésznek. A léc magasra lett rakva, még bennem is. De Lukácsék is hasonló cipőben járnak, mert ők sem idomulnak sehova, hanem csak teszik a dolgukat. Évek óta magasan tartják a Csapda csillagát és ezt egy olyan pici felvevőpiacon, mint Magyarország, nem olyan egyszerű véghezvinni. Hány zenekar hasalt már meg a csúcson, és szépen lassan zászlót bontottak nekik a fesztiválok nagyszínpadjain. Lukács, Fejes és Sidi mértani pontossággal táncol a kötélen és pont annyit adnak ki magukból, amennyi kell ahhoz, hogy érdekesek maradjanak. Ehhez kell az igazi alázat és az igazi szívből zenélés. Mert ezt már nem lehet csak arccal a kassza felé csinálni, éveken át csak azt tudja eladni az ember, amit szerelemből csinál. Ahogy az Olasz pizzakészítők teszik bele a lelküket minden egyes tésztába, úgy teszik bele magukat a Tankcsapdai tagjai is zenélésbe. És szombaton az EFOTT közönsége ezt láthatta tőlük. Csakúgy, mint Majka, ők is kijöttek a színpadra és semmi extra tudományt nem csináltak, hanem azt tették, amit a legjobban szeretnek. A közönségük előtt állni egy kibaszott színpadon, ami előtt több ezer ember üvölti a dalszövegeket. Ez lehet az az üzemanyag, amitől egy előadó elmondhatja magáról, hogy megérte elkezdeni zenélnie. A nagyszínpad előtti terület megtelve, metálvillák az égbe emelkedve, némi füst de annál több lábdob rázta fel a velencei-tó partját.
[caption id="attachment_10780" align="aligncenter" width="1000"]
Fotó: Suri Andi[/caption]
[caption id="attachment_10781" align="aligncenter" width="1000"]
Fotó: Suri Andi[/caption]
Hajnalban hazafelé tartva, kicsit ittasan megfogalmazódott bennem, hogy talán a két legnagyobb rajongótáborral rendelkező előadók, Majka és a Tankcsapda titka nem is olyan nagy titok. Maradj ember, tarts ki az mellett amit képviselsz és csináld szívből azt, amit csinálsz. Ezt az őszinteséget pedig észreveszik majd az emberek és ha nem is a rajongóiddá válnak (mint én Majka esetében) de mindenképp elismerik majd amit csinálsz, és nem egy futottak még kategóriás egynyári sztárocska lesz belőled, aki egyik évben a nagyszínpadon, a másikban pedig egy délutáni sörsátorban fogja játszani azt, amit ő maga sem bír elviselni. Tegye a szívére a kezét minden zenész, és kérdezze meg magától, hogy azt a stílust játszom, amit anno elkezdtem a garázsban? A többi néma csend...
Legközelebb szerdán jelentkezem Prágából, ahol, megnézem a Rammstein gigashow koncertjét, majd hétvégén irány a Campus.
"Viszlát Debrecenben!"
Görögh Attila/DeadLens Pictures
