Koncert

A Szivák X Wagner hatás

Lorde, Solar Power


Szivák Zsolt és Wagner Emil barátságából 2016-ban alakult a Szivák X Wagner formáció. A párost modern slágerek újragondolása és hihetetlen hangulatú koncertek jellemzik. Március 21-én ott voltunk mi is az Instantban, hogy megtapasztaljuk a Szivák X Wagner hatást.

Több koncertjük alkalmával tapasztaltuk, hogy a srácok nagyon közvetlenre veszik a figurát koncertjeiken. Az első dal ugyan a színpadon kezdődött most is, de mielőtt folytatták volna a zenélést már a közönségben találtuk Zsoltit és Emilt. A közönséget először meglepte ez az intim hangulat és csak hallkan dúdolták a fiúkkal a dalokat, de ahogy haladtunk a számokkal egyre jobban összezárt az Emilt és Zsoltit körbe vevő tömeg és egyre hangosabban énekelték a dalokat. Olyan slágerek csendültek fel Szivák X Wagner stílusban, mint Maszkura és a Tücsökraj - Magyarok Istene, a Red Bull Pilavkerből ismert Tiszta szívvel dal vagy a 30Y-tól a Bogozd ki. De helyet kapott a Régi-régi dal is, ami saját szerzeménye a formációnak. Az est folyamán meglepetésvendéggel is készültek a srácok. Velük volt két szám erejéig Molnár Tamás is, aki a JETLAG illetve a korábbi Anti Fitness Clubból lehet nektek ismerős.

Zsolti és Emil előadásán látszik nagyon, hogy jó barátok, hiszen érződik a kémia. Teljesen egymásra vannak hangolódva és vonzzák a tekinteteket. Közben pedig azon kapod magadat, hogy mozog a csípőd, rugózik a lábad és együtt énekeled velük még azokat a számokat is, aminek nem tudod a szövegét. Köszönjük az élményt! Még sok ilyen koncertet!

Korábbi interjúnkat itt találjátok a srácokkal! Illetve Instagram oldalunkon videókat is találtok a koncertről! ;)