Két világhírű, amerikai rock zenekar: a Stone Sour és a Nothing More adott koncertet Budapesten, a Barba Negra Trackben június 25-én. Az előzenekarként fellépő Nothing More basszus és dob szólója, minden elképzelést felülmúlt, míg a Stone Sour koncertjét inkább a közös pillanatok. A közönség és a zenekar együtt lélegzése hatotta át. Felejthetetlen élmény volt, nem is csoda, hogy percek alatt elfogyott minden jegy. Nincs olyan rocker aki ne ismerné Corey Taylor, a Stone Sour, és nem mellesleg a Slipknot frontemberének nevét. A világhírű, amerikai énekesért emberek milliói rajonganak. Nem is csoda, hiszen nagyon jól néz ki, elképesztően énekel, energikus, vagány és a világ legjobb rockzenekarai közül kettőnek is a frontembere. Mindez egyenes út a női szívekhez, ám Corey-t nemcsak a nők, a férfiak is nagyon kedvelik, hiszen iszonyú energia bomba, és rendkívül tehetséges rockzenész. Még fáradtan is egészen egyedülálló tehetsége van ahhoz, hogy eufórikus hangulatot teremtsen egyetlen pillanat alatt. Nincs párja annak, ahogy együtt tud élni és lélegezni a közönséggel, és pusztán ezzel képes feltüzelni a többezres rocker tömeget. Ám most ennél sokkal több történt. Már bőven azelőtt óriási volt a buli a Rákóczi híd lábánál, mielőtt akár csak meg pillanthatta volna a közönség a Stone Sour énekesét. Előzenekarként ugyanis a Magyarországon kevésbé ismert, progresszív rock zenét játszó Nothing More hangolta fel a bulit. A texasi zenekart hazánkban sajnos viszonylag kevesen ismerik, vagy legalábbis eddig kevesen ismerték, én is most találkoztam először a négy tagból álló, elképesztő bravúrokat bemutató rock zenekarral. Olyan basszusgitár, és dob bravúrokat mutattak be a színpadon, amire nagyon nehéz szavakat találni. Igazi művészet volt. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=Xvry6fYNAr4[/embed] Már az előzenekar alatt megtelt a Track, még a híd lábánál is rengetegen álltak, hogy láthassák Corey Taylort, Josh Rand-et (gitár), Roy Majorga-t (dob), Johny Chow-t (basszusgitár) és Christian Martuccit (gitár). Én magam is nagyon kíváncsi voltam már, hogy milyen a Stone Sour élőben, hiszen igen ritka vendégek Magyarországon. 2006-ban hirdettek meg utoljára koncertet nálunk, azonban ez sajnos érdeklődés hiányában elmaradt. A szóbeszédek szerint alig száz jegyet tudtak csak eladni rá. Legalábbis erről mesélt nekem egy régi rajongójuk, miközben vártuk, hogy elkezdődjön a koncert. Ennek tudatában, nagyon szívmelengető látvány volt végignézni a teltházas szórakozóhelyen. Mi tagadás, a dallamosabb rock zenét játszó Stone Sour, igencsak kinőtte magát tizenkét év alatt.
Nem sokkal a Nothing More bravúros koncertje után el is kezdődött A show. Corey gyakorlatilag berobbant a színpadra, és elképesztő energiával köszöntötte az éljenző tömeget, és már bele is csaptak a Whiplash című számukba. Kicsit meglocsolta a népet, néhány flakon vízzel, akik ettől valamiért teljesen megőrültek, és még jobban elkezdtek kiabálni és ugrálni. Másodpercek alatt eufórikus hangulat keletkezett az egész Barba Negra Trackben.
Az énekes egy igazi energiabomba, olyan robbanékonysággal élt a színpadon, amit világhírű előadóktól is csak ritkán lehet látni, még annak ellenére is, hogy láthatóan egy kicsit fáradt volt, legalábbis a koncert elején még így láttam. Később azonban ez az eufórikus érzés a zenészekre is átragadt. Nagyon éltek a közönséggel. Olyannyira, hogy a koncert első felében Corey már egy fekete melltartóval a fején bohóckodott, amit előzőleg egy rajongó hölgy dobott fel neki. Persze jót nevetett rajta mindenki. Az énekesnek egyébként is egészen különösen kisugárzása van. Magára vonja az emberek tekintetét és ott is tartja jó sokáig, folyamatosan fenntartja a közönség érdeklődését, és még kezdeti fáradtsága ellenére is elképesztő energiákat volt képes megmozgatni.
Talán éppen ezért számos olyan, felejthetetlen pillanata volt a koncertnek, ahol a banda együtt lélegzett a közönséggel. A Pókember betétdalaként világhírűvé vált Bother és a Through Glass című számaikat együtt énekelték az emberekkel. Mámorító volt átélni ezeket a pillanatokat.
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=JXp6kOdAt6E[/embed]
Néha egy kicsit meg is feledkeztem a banda többi tagjáról, pedig ők is bravúrosan játszottak. Érdekes és izgalmas kontraszt volt a gitáros, Josh Rand visszafogott, elegáns, csokornyakkendős megjelenése a színpadon a többiek között, de az ő jelenlétének a színpadon éppen ez adja a pikantériáját. Számomra ő egy jelenség, éppen azt a kettősséget képviseli, ami minden emberben benne van. A társadalmi elvárások, az elvárt viselkedés tükröződik a megjelenésében, játékában pedig a lélek szabadsága.
A basszusgitáros és a másik gitáros Christian Martucci játéka is végig nagyon látványos volt. Látszik, hogy mindegyikük profi abban, amit csinál. Mindenből annyit kaptunk, amennyi pont elég ahhoz, hogy minden tökéletesnek hasson. A banda mögötti kivetítőn például végig csak a zenekar logóját láthattuk, ellenben nem volt hiány pirotechnikai elemekből, és Corey is többször megajándékozta a közönséget egy konfiettiágyúból kilőtt piros konfetti esővel.
A játékidő őszinte bánatomra meglepően rövid volt, körülbelül 75 percet játszottak,de még így is teljes értékű buli volt, hiszen a legtöbb ismert számukat eljátszották, aminek a Stone Sourra kiéhezett közönség persze nagyon örült. Egyedül a House of Gold & Bones – Part 2 című albumukról nem játszottak el egyetlen dalt sem élőben.
Kétségtelen, hogy a zenekar azért odatette magát, még ha az első percekben fáradtnak is tűntek. A magyar közönség felejthetetlen élményt kapott tőlük emlékbe, és az mindenképpen a javukra írható, hogy nagyon figyeltek a közönségükre. Nagyon empatikusan viselkedtek egy váratlan helyzetben is. Egy srác ugyanis rosszul lett a tömegben, mert (mint utóbb kiderült) a térdkalácsa kiugrott a helyéről és összeesett. Ezt a basszusgitáros észrevette, és azonnal jelzett a többieknek, hogy álljanak meg. A zenekar azonnal abbahagyta a játékot, amíg a biztonsági őrök kivitték a fiút a track oldalához, ahol azonnal szakszerű ellátást kapott. Amikor meggyőződtek arról, hogy a srác jó kezekben van, és nincs nagy baj, újra a húrok közé csaptak. Profin és emberi módon kezelték a helyzetet, amiért még nagyobbat nőttek a szememben.
Persze a buli alatt azért rengeteg emlékezetes, libabőrös pillanat volt. Sok-sok együtt éneklés és katarzis, mégis talán a rövid játékidő, vagy a hely túlzsúfoltsága miatt, maradt bennem egy kis hiányérzet a buli után.
Nothing More - setlist
Intro: Pyre
- Do You Really Want It?
- Let 'em Burn
- Don't Stop
- Bass solo
- Go to War
- Fadein/Fadeout
- Jenny
- Ocean Floor
- This Is The Time (Ballast)
- First of the Year (Equinox)
- Salem (Burn the Witch)
- Whiplash/Zero
- Knievel
- Hount me/30-30
- Bother/Tired
- Cold Reader/Get Inside
- Rose Red
- Scars
- Song 3/Through Glass
- RU486
- Fabuless
