Koncert

Felrobbantotta a színpadot a Body Count

nincs kép


Töménytelen mennyiségű fekete humor, laza hangulat, brutális dallamok és elképesztően sok káromkodás fémjelezte a vasárnap esti Body Count koncertet a Budapest Parkban. A közönség teljes önkívületben volt. Repültek a poharak, folyt a víz és a sör mindenhol. Ilyen egy igazi metal koncert, gengszter köntösben. Több mint két évtized után érkezett újra Budapestre a legendás rapper Ice-T, metál zenekarával, a Body Counttal. A zenekar eleinte csupán egyfajta szárnypróbálgatás, hobbi volt a banda tagjai számára, de annyira rákaptak a metál ízére, hogy 1992-ben már egy komplett albumot adtak ki, Body Count címmel. Dalaikban a rapet és a metált zseniálisan ötvözik egymással, a dalok stílusa mégis az amerikai trashmetalhoz és a heavy metal-hoz áll közelebb.  Mivel Magyarország pusztán csak kétszer adtak koncertet, még a kilencvenes években, igazi kuriózumnak számított ez az esemény a keményebb zenékért rajongó emberek számára. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=zYhz6ZqDLyk[/embed] A bulit a Grime-ot és punk rockot játszó brit banda, az Astroid Boys nyitotta meg, majd fél nyolckor a Powerflo követte őket, akik legalább olyan erős, zúzós dallamokkal örvendeztették meg a rajongókat, mint maga a Body Count. Ezen persze nincs mit csodálkozni, mivel a heavy metal banda olyan zseniális zenészekből áll, mint Senen Reyes, vagyis Sen Dog (Cypress Hill), Billy Graziadei (Biohazard, Blood for Blood), Christian Olde Wolbers (Fear Factory, Cypress Hill) és Roy Lozano. Éppen olyan volt a koncertjük, amilyet egy ilyen tagokból összeverbuválódott bandától vártam. Az első perctől kezdve, ahogy berobbantak a színpadra, végig keményen szakították le a fejeket, egy pillanat alatt eksztázisba sodorták a közönséget, akik az első sorokban már az elején önfeledt pogózásba kezdtek, miközben Sen Dog szájából csak úgy repültek a keményebbnél, keményebb káromkodós rigmusok, miközben azt is bemutatta, hogy kell haj nélkül headbangelni úgy, hogy az sokkal inkább tűnjön vadnak és keménynek, mintsem nevetségesnek. Eközben Billy Graziadei, a banda gitárosa akkorákat ugrott játék közben, mint a bakkecske. Annyira beleélte magát egy-egy dalba, hogy ha csak őt láttam volna az egész koncert alatt, engem már azzal is megnyertek volna. Háromnegyed óra alatt sikerült teljesen lázba hozni a közönséget, egy rövid átállás után pedig már el is kezdődött a show, amire a rogyásig telt Parkban minden hard core zene rajongó várt. A színpadon Ice-T és Ernie-C Megszólalt egy jól ismert Slayer dal, a Raining Blood és közben óriási energiával a színpadon termett a hat tagú Los Angeles-i gengszter banda, amit a magyar közönség óriási ovációval üdvözölt. Nem is csoda, hiszen az együttes 1997-ben járt nálunk utoljára, ráadásul a mostani látogatásukkal együtt mindössze háromszor adtak koncertet magyar közönség előtt. Attól a perctől kezdve, hogy a húrok közé csaptak a koncert végéig sodortak magukkal, és nemcsak engem, hanem láthatóan és érezhetően mindenkit. Igazi katarzis volt az első perctől az utolsóig, és ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy az Ice-T száját elhagyó egy percre jutó "motherfucker" szavak száma, bőven felülmúlta az elképzeléseimet arról, hogy hányszor lehet ezt a szót ennyi idő alatt kimondani. A közönség vadul pogózott a számok alatt, miközben a hatvan éves rapper olyan laza könnyedséggel nyomta a showt a színpadon, mintha feleannyi idős lenne.  A másik alapító tagtól, a gitáros Ernie-C-től (59) eközben egészen kivételes, egyedülálló gitárszólókat hallhatott és még furcsább pózokat láthatott a közönség. Minden keménység, gengszter style és heavy metal életérzés ellenére, a zenekar minden egyes tagjából áradt a pozitív energia. Végig mosolyogtak és érezhetően nagyon élvezték, azt amit csináltak. Közben simán nyakon öntötték egymást egy kis vízzel, zenélés közben is. A locsolkodásból persze a közönséget sem hagyták ki. Egyszerűen lazán vették az egészet. Nem görcsöltek semmin, mégis elképesztően profi showt tettek le az asztalra. Persze a közönséget sem kellett félteni. Az első sorokban szünet nélkül ment a pogó, és a locsolkodás. Én is kaptam egy tisztességes adag sört a nyakamba, de amikor előre álltam, vállaltam ezt a kockázatot is. A szélén és hátrébb valamivel visszafogottabbak voltak az emberek, de azért hátrébb is nagyon átélte a bulit mindenki. Olyannyira, hogy Ice-T még szóvá is tette, hogy mennyivel jobb a magyar közönség, mint amit az ausztriai Nova Rock fesztiválon láttak pár nappal ezelőtt. Persze ezt se burkolta körülményeskedő szófordulatok modoros köntösébe, egyszerűen annyit mondott rájuk: "very pussy". Emlékezetes pillanatok Az énekes egyébként elég sokat beszélt a dalok között. Már az első szám után elmondta mi a véleménye a rasszizmusról, és persze folyamatosan dicsérte a magyar közönséget. Ezzel sikerült még jobban felhergelnie az amúgy sem unatkozó rock rajongókat (ami gondolom a célja is volt), így a buli percről perce egyre erőteljesebb volt minden szempontból a küzdőtéren is. A pogót talán csak a dobos, Ill Will fergeteges dobszolója állította meg néhány perc erejéig, amíg mindenki tátott szájjal nézte, hogy mit művel a srác a színpadon. Fergeteges volt. Az egész produkció során rengeteget adtak a show elemekre, a külső megjelenéstől kezdve (elég csak Ice-T boxerrel felszerelt mikrofon állványát, vagy Juan Garcia halálfejes kendőjét említenem), a hangulatfokozó "motherfucker"-es locsolkodáson keresztül, egészen Little Ice (a frontember 26 éves fia) hype manként való szerepléséig. Mindez azonban semmit sem ért volna, ha nem társul mellé egy ilyen kemény, zúzós, de minőségi és a maga nemében egyedülálló zene, mint amit a Los Angeles-i bandától kaptunk. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=75iZ5kilWTU[/embed] Családi buli hardcore kiadásban Az egyik szám után Ice-T körbe nézett és megkérdezte az első sorokban álló kiskamaszokat (mert voltak ilyenek), hogy hány évesek. Majd felkonferálta saját, két éves kislányát, Chanelt, aki azonnal odaszaladt, a mocskos szájú énekeshez, és már bele is csaptak a következő rapmetál dalba, miközben a zenekar menedzsere két pólót hozott ki a közönségben álló kamaszoknak. Chanel is a színpadon maradt a dal végéig, majd a show végén újra láthattuk őt is, amint az énekes, és a kislány édesanyja Coco társaságában integetett nekünk, majd a mikrofont könnyed eleganciával, fejmagasságból a földre hajította. A kilencven perc olyan gyorsan elrepült, hogy észre sem vettük. Mintha csak másodpercek lettek volna. Nem nagyon tudtam, hogy mire számítsak, bár sejtettem, hogy maradandó élményben lesz részem, de bőven felülmúlták minden elképzelésemet.