Interjú

Temesi Bertalan: A tapasztalatok, barátságok, jó érzésű emberi kötődések, azokat magammal tudom vinni majd a következő életembe

Lorde, Solar Power
Temesi Berci zenész-producerrel beszélgetni mindig élmény, annyira pozitív személyiség, hogy nem csak basszusgitáros tanuláshoz támad kedve az embernek, hanem még a kenyérsütéshez is. Hogy mi köze ennek a két dolognak egymáshoz, a most következő beszélgetésből ha nem is rögtön, de azért biztosan kiderül. Mint ahogy az is, hogy mennyire nehéz egy zenei tehetségkutatóban hetente felkészíteni a versenyzőket.

Amikor legutóbb nálunk jártál, akkor a harmadik szólóalbumod környékén voltál. De tavaly jelent meg egy szimfonikus lemezed, erről tudnál bővebben beszélni nekünk?

Így van, készült egy szimfonikus lemez. Szerettem volna valami olyasmit csinálni, amit eddig nem. Negyvenéves lettem, és úgy döntöttem, hogy fejlődni szeretnék és elkezdek nyitni olyan hangszerelések felé, amiket eddig még nem hoztam létre. Tulajdonképpen a popzenei részt ki is hagytam ebből, tehát se dob, se basszusgitár nincs a lemezen, olyan szempontból, mint funkció. Ez egy kifejezetten szimfonikus zenekarra írt mű, ami dupla lemezként jelent meg, van egy instrumentális lemez, ami a basszusgitárt helyezi előtérbe, és van egy énekesekre épített szimfonikus lemez.

Kikkel dolgoztál együtt a lemezen?

Természetesen Szolnoki Péterrel, ezen kívül Veres Mónika Nikával, Berkes Olivérrel, Vavra Bencével, Kálmán Tomival és Bencsik Tamarával akit én nagyon-nagyon szeretek és a vele készült közös dalunk volt az, ami először klipként megjelent, tavaly októberben a lemezzel együtt. Eltűnik a távolság ez a címe, az érdekessége pedig az, hogy két svéd szerzőtársammal írtuk a dalt, akikkel már régóta dolgozom együtt, azt hiszem talán már hét éve. Ők eurovíziós vonalon mozognak világszerte, és Tamara pedig egy Németországban élő kiváló énekesnő, aki ugyan Magyarországon lett először tévéműsorban felfedezve. Vele mindig tartottam a kapcsolatot, nem napi szinten, de mikor feldobott egy videót tőle, hogy Németországban ugyanúgy énekesnőként él, meghallgattam és olyan csodálatosnak találom a hangját, hogy úgy döntöttem, vele mindenképp szeretnék majd együtt dolgozni, viszont olyan lemezt szerettem volna létrehozni, ami még nincs. Tehát, hogy van egy popzenei vonal, de szimfonikusra hangszerelve, nem úgy, ahogy trendi, hogy rockzenekarra négy vonó és már kész is, hanem ez kifejezetten szimfonikus, és szinte filmes hangulatot idéz elő. És végül is Tamarával együtt tudtunk dolgozni ezen a dalon.

Az albumot teljes mértékben te hangszerelted, vagy a szimfonikus részben volt egy kis segítséged?

Minden lemezemet Bubenyák Zolival készítem, aki a Back II Black billentyűse, de ezenkívül már rengeteg dalnak és lemeznek a producere is. Vele dolgoztam ezen a lemezen is, közösen hoztuk létre, illetve Werner Gábor, aki Dohnányi Zenekarnak a karmestere, ő segített nekünk a partitúrában, hiszen azért hiába muzsikál az ember 22 éve, hiába van basszusgitár a kezében, vagy dolgozik másokkal együtt, azt azért, hogy a hárfára, hogy kell hangszerelni pontosan nem biztos, hogy tudja az ember. Úgyhogy ebben segített nekünk Werner Gabi barátunk. 16 track van rajta és hát 2 év volt mire elkészült, de szerettem minden percét.

Egy-egy olyan hangszerhez, amivel még nem volt komolyabb kapcsolatod nem ültél oda?

Érdekes kérdés. Őszinte leszek, nem merek hozzányúlni ezekhez, tehát hogy azért ott kiderülne, hogy semmit sem tudok. Maradok inkább a saját hangszeremnél. Természetesen nyilván érdekel ez a része, de manapság, mikor úgy hangszerelünk, hogy leülünk a számítógéphez, van egy billentyűzetünk, és tulajdonképpen azon a nagy szimfonikusoktól a vonós karon át a tubát, mindent meg tudunk szólaltatni egy szál magunk otthon, akkor az ember hozzászokik, hogy azt elnyomkodja, de az, hogy most ott rögtön hozzányúljon egy timpanihoz és azt felhangolja, azért azt nem biztos, hogy meg meri próbálni. Bár sokan nem látják, hogy azért a számítógépen való gombnyomkodás is kemény meló. Például, az ember odamegy, hogy ezt és ezt szeretné, de lehet, hogy az kivitelezhetetlen. Ebből kifolyólag fontos nyilván, hogy a funkciókat is tudja az ember.

Beszéljünk egy picit arról is, hogy te zenei rendezője is vagy több kereskedelmi televízióban futó vetélkedő, tehetségkutató műsornak. Például legutóbb az álarcos műsornak, de az X-faktornak is. Ezek milyen jellegű munkát igényelnek, egészen pontosan, hogy képzeljük el, hogy egy ilyen nagy volumenű műsornak valaki a zenei rendezője?

Ha ezt egy hétre kell lebontanom, akkor nagyjából úgy néz ki, hogy szombaton lemegy az élő adás, vasárnap a bent maradt emberekkel van egy kreatív eltöltött idő, amikor egy dalt kiválasztva nekiülünk gondolkozni arról, hogy melyik adásba tematikusan milyen dalt kell beszúrni. A kreatív munkálatokban is részt veszek nyilván. Hétfőn az énektanárokkal elkezdjük szerkezetre vágni a dalokat, hangnemet egyeztetünk, kedden elindul a gyártása maguknak az alapoknak, de úgy, hogy mindegyik versenyzővel szerdán már egy kiskamerás próbán ülünk, ahol tulajdonképpen egy totál kamerába rögzítjük magát a dalt arra az alapra, amit hétfőn kezdek el gyártani. A vokáltól a vonósig mindennek el kell készülnie két nap alatt a csütörtöki énekórára. Pénteken pedig már kamerapróba van, szombaton pedig adás. Viszonylag feszített a tempó, nyilván próbálunk előre gondolkozni, de van, hogy a versenyző szombaton úgy dönt, hogy nem tudja elénekelni a dalt, rakjuk lentebb egy fél hanggal. Mindezt mondjuk adás előtt egy órával, mert éppen gyulladása van, hiszen ennyire feszített tempóban dolgozva, úgy, hogy énekórákra nem jártak soha és egyszer csak ott vannak élő adásban. Ekkor jönnek rá, hogy hát azért egy koncerten le kell énekelni sokszor másfél órát is.

Itt kettő percre kell lecsökkenteni az idejét egy dalnak?

Általában két és fél perc az, ami azt gondolom, hogy egy néző nem kapcsol el, még ha jó is a dal, ha rossz, az esetben pedig természetesen tízmásodperc után váltana úgyis. De nagyjából két és fél percre szoktuk ezeket belőni. Volt régen párbajozás, a tekintetben voltak lassabb dalok, azokat három percre lőttük be, mert azért egy lassú dalnak fel kell épülnie. Nagyjából három perc a teteje annak, ami belefér egy kereskedelmi televízió zenei vonalán.

Fotó: facebook.com/temesiberci

Tehát akkor mondhatjuk, hogy a tavalyi éved, attól függetlenül, hogy koncertek csak elvétve lehettek, nem volt egy unalmas év számodra.

Sosem az. Azt gondolom, hogy aki szeretne tenni, alkotni, vagy egy kis lábnyomot hagyni, még akkor is, hogyha nem találnak ki neki valamit, magának talál az ember.  Én is egy ilyen ember vagyok, szeretek kreatívan alkotni, ha nem is másét, akkor a sajátomat. Ha a sajátomat csinálom, akkor abszolút nem megfelelési kényszeresen kezdem el, hanem egyszerűen csak jön, ami jön, és örülök hogyha valaki meghallgatja. Sosem az érdekel, hogy azok a lemezek, amiket a kezemben tartok megszületnek és kézben tarthatom-e őket, mert amikor majd rám hintik a kis földet, akkor azt hiszem, hogy ezeket nem vihetem magammal, de azok a tapasztalatok, barátságok, jó érzésű emberi kötődések, amik egy lemezkészítés kapcsán jönnek létre, azokat én magamba szívom és azokat magammal tudom vinni majd a következő életembe. Inkább ez az, ami inspirál vagy motivál az egész zeneszerzésben vagy muzsikálásban, nem feltétlen az, hogy mindenképpen hozzunk létre valamit. Ha pedig másnak kell dolgozni, az meg megint egy teljesen más történet. Ott alázatosan arra kell figyelni, hogy mit szeretnék kihozni abból, aki ott tevékenykedik és mi az a határ, amíg el tudok menni az ő tehetségével kapcsolatban. Nem feltétlen arra kell törekedni, hogy tanítsuk őt arra, hogy ezt el tudja énekelni, hanem azt kéne megfigyelni, hogy mit tud ő igazán jól és azt kiemelni.

Beszéljünk egy picit a másik szerelmedről, ami a zenén kívül van. Hogyha felmegyünk a közösségi oldalra azt láthatjuk, hogy elképesztően jó kajákat szoktál posztolgatni, amiket fogyasztotok, csináltok, sőt, ha jól tudom, most a kenyérsütés, az új szerelem nálatok?

Igen ez abszolút szerelem. Kenyérsütés, főzés, engem ezek nagyon kikapcsolnak. Volt egy tévéforgatásos időszak amikor mondjuk péntek este véget ért hamarabb a kamerapróba, hazamentem és egy kicsit le szerettem volna nyugodni, akkor abszolút kikapcsol az, ha főzhetek. Úgy vélem, hogy akkor tudunk minőségi életet élni, hogyha arra fókuszálunk, ami éppen van, és ha a konyhában vagyok, akkor nekem ott csönd van és senki nem zavar. Azt vettem észre, hogy a zenei producerek a munka során is a végletekig tökéletesítenek mindent, ez a konyhában is így van szerintem. Ez egy művészi dolog, nem feltétlenül a kinézete a fontos mondjuk, de kóstolgatja az ember szóval tényleg olyan szinte, mint egy hangszerelés, ahol szintén próbálgatunk dolgokat, hogy milyen arányok szükségesek. Másrészt pedig a feleségem, aki egy csodálatos ember, nem feltétlen a konyha tündére, nem azért, mert nem tud főzni, hanem ő annyira maximalista magával szemben, hogyha valami csak egy picit is megég, ő már inkább kidobja. Én pedig az vagyok, aki szeret kísérletezni, ezt próbálom ki, azt próbálom ki, és inkább tesztelgetek. Viszont ő csodálatosan eltakarít utánam, szóval remek a munkamegosztás. Úgyhogy ez engem egyrészt kikapcsol, másrészt pedig sajnos, vagy nem, nyilván negyven fölött az ember már figyel az egészségére. És nyilván ilyenkor már jön mindenféle vizsgálat az ember életében, és akkor mikor kiderül, hogy szénhidrátból visszább kéne venni, akkor viszont tök jó, hogy otthon az ember ezzel tud foglalkozni, ugyanazt a kenyeret eszi, csak szénhidrátcsökkentve, azt meg nem megveszem, hanem akkor megsütöm amikor tudom és épp jól esik. Ebben nem vagyok még guru, de nagyon szeretem csinálni.

Megütötte a fülemet, hogy azt mondtad, amikor főzöl akkor teljes csönd van, ez azt jelenti, hogy még zenehallgatás sincs közben, se meccsnézés csak koncentrálsz maximálisan a konyhai dolgokra?

Általában odafigyelek igen, és nincs zenehallgatás. Viszont, ha Barcelona meccs megy a tv-ben akkor semmit nem csinálunk, maximum szotyit ropogtatunk mintha a mérkőzésen lennénk. Ez általában szent és sérthetetlen, hacsak nincs egy határidős munkám, de akkor is megy oldalt a foci. De összességében inkább koncentrálok arra, amit csinálok zene nélkül. A zene fontos, mert kikapcsol, de akkor amikor az ember ezzel dolgozik és rengeteg időt tölt vele, akkor az egyik legértékesebb hangjegy, az a szünet egy idő után és a csend. Másrészt pedig azt gondolom, hogy mi férfiak azért kevésbé tudunk annyi mindenre figyelni egyszerre, mint a nők. Dominic Miller volt a Stingnek a gitárosa, aki egy csodálatos anekdotával élt, amit én is érzek amikor megkérdezik, hogy miért akartam szimfonikust, vagy miért tetszik nekem a szimfonikus zene. Azt mondta, hogy amikor kocsiban ül az ember és producerként vezet, és amúgy is őrültek háza van, mert mindenki kegyetlen Forma-1-es versenyzővé válik és levezeti minden agresszióját, akkor az autóban ülve hallgat olyan zenéket, amik amúgy tetszenek neki és inspirálnak, és ekkor azon pörög az ember, hogy ú, itt mást kellett volna csinálni, itt úgy kellett volna hangszerelni. És akkor még jobban bepörgeti magát, és Dominic Miller mondta azt, hogy amikor klasszikus zenét hallgat, az az egyetlen olyan zene, ami tökéletes, és nem kezd el gondolkozni rajta az ember.

A rádiós műsorvezetés nem is áll olyan távol tőled és talán kedvet is kaptál ehhez a dologhoz, ha jól tudom.

Több mint öt éve vagyok már egy balassagyarmati rádiónak a társműsorvezetője, vagy szakértője, de valójában az a műsor, ami a szívem csücske, abban két éve dolgozom Budapesten, egy kifejezetten jazz műfajban dolgozó rádióban a Jazzyben. Bogyó Tomi barátom, aki kiváló világhírű teniszedző, egy Európában egyedülálló lemezgyűjteménnyel rendelkezik, hatvanas és nyolcvanas évek közötti időszakból vannak neki gyűjtői darab LP-i, amik kifejezetten soul muzsikák, és hát tulajdonképpen ő 13 éve műveli már ezt a rádiós soul session műsort, amelybe engem, mint szakértőt maga mellé vett és ott dolgozom vele rádiós munkatársként.

Fotó: facebook.com/temesiberci

Az ő albumaiból is szoktatok szemezgetni?

Igen, viszont semmiféle kényszerünk nincs, semmiféle megkötésünk, és nem az történik, hogy most Earth, Wind & Fire vagy a Kool & the Gang vagy éppen a Whitney Houston legismertebb slágereit vesszük elő, hanem Tominak olyan gyűjteményei vannak, amikből a világon mondjuk egy van. Tehát ezt úgy kell elképzelni konkrétan, hogy a Kool & the Gangnek a legismertebb lemezére már nem fért rá egy track, ami így meg se jelent, csak promotional use only van egy lemezkiadónál, aki amúgy elküldte egy rádiónak, de a rádió nem rakta adásba és a Tominál ott van ez a lemez. Tulajdonképpen ezeket a dalokat játsszuk le, amik az emberek számára nem ismerősek, de mégis határozottan vannak olyan jó dalok és olyan minőségű dalok, mint amiket amúgy megismert a nagyközönség, úgyhogy ezek abszolút csemegék, és ez olyannyira híres és jó kis műsorrá vált, hogy nemrégiben konkrétan Kool & the Gang, Earth, Wind & Fire tagok jelentkeztek be az adásunkba, beszélgetünk velük. Vagy a teniszpályáról becsekkol hozzánk Paul Jackson Jr., szóval nagyon komoly nevek vannak, nagyon-nagyon komoly maga a műsor is. Hála Isten olyanok is akadnak, akik Whitney Houstonnak írtak dalt, vagy éppen Quincy Jones jobb kezei voltak. Nemrég éppen beszélgettünk arról egy szerző házaspárral, akik Whitney Houstonnak az I'm every womanjét írták, hogy ugyan ők már elváltak, de közösen írták meg ezt, az egyik zongorázta a másik a szöveget rakta hozzá és kirázott a hideg, hogy élő adásban ilyenekről tudunk beszélgetni. Úgyhogy nagyon szeretem ezt a részét a műsoroknak és ez leginkább Bogyó Tominak köszönhető, hogy létrejöhetett.

Burai Árpád&Gábor Bernadett

Hirdetés