Interjú

Megjelent a Hősök és Sabina első közös klipje! A közös munkáról kérdeztük Sabinát

nincs kép


A napokban jelent meg a Hősök és Sabina új klipje, Fény címmel. A dal már most óriási népszerűségnek örvend, amivel a fiatal énekesnő egy újabb nagy álma vált valóra. Az álom megvalósításáról és persze a Fényről kérdeztük Sabinát. Hogy jött az ötlet, hogy a Hősökkel készítsetek közös dalt? Úgy tudom együtt írtátok. Hogy kell elképzelni egy olyan dal megszületését, mint a "Fény"? "Nem volt tervben a közös munka. Mondhatni a sors alakította így. A dal zongorával született meg egy budapesti hangárban. A hangnem, az ének dallam, a refrén.... gyakorlatilag minden elsőre jött. Aztán megmutattam a zenekarnak: Kéri Kolosnak (gitár, bass) és Kolonics Máténak (dob). Elkezdtük játszani, majd az egyik szünetben Koli (Kéri Kolos - a szerk.) odament a zongorához és elkezdte a harmóniameneteket megbontani, felturbózni. Engem ez megihletett és énekelni kezdtem rá. Össze is állt minden. Mi egyébként szerzőtársak vagyunk, együtt írjuk a dalokat. Hol így, hol úgy, de kettőnk energiáiból születnek. Amikor hárman vagyunk ott akkor mindenki hozzá tesz, így szeretjük, ez az igazi.
Ezután elküldtem Gergőnek (Mentha) a demót, akivel több közös dalon is dolgozunk. Kíváncsi voltam bejön-e neki. Csak úgy. Olyannyira bejött, hogy megbeszéltük, legyen ez is egy közös dal. Ezután került Joekerhez, aki producerelte végül a "Fényt". Már minden készen állt amikor egy nap a Hősök próbatermében (ahol mi is sokszor próbálunk) teljesen véletlen összefutottam Menthaval és Ecküvel. Megmutattuk Eckünek, hiszen érdekelt, hogy mi a véleménye. Pár nappal később már Eckü is a dalban volt. Hát így született meg a Hősök és a Sabina zenekar közös alkotása. Mindenki útközben csatlakozott és pont ez a jó ebben. A dal kiválasztotta az alkotókat."
[embed]https://www.youtube.com/watch?v=QblsNtj1XBI[/embed]
Milyen volt együtt dolgozni és gondolkodni egy másik zenekarral? "Zseniális. Imádom az inspiráló embereket, akiktől tanulhatok és azt is amikor kölcsönös energiát adhatunk egymásnak. Tisztelem a munkásságukat és rengeteg építő dolgot tapasztalok náluk, ami a gördülékenyebb munkában hasznos lehet nekünk is.
A zene megszületett már akkor, amikor elkezdődött a közös munka és miután Joe átküldte a meghangszerelt verziót nem volt több kérdés. Mindenki azonnal megszerette.
Ami itt érdekes volt az a szövegírás. Nekem ez volt az első alkalom, amikor teljesen egyedül álltam neki egy dalszövegnek. Ez is egy fejlődési folyamat volt most Nekem. Teljesen más volt mint mikor egy dal születik. Ott minden tudattalan és kapom a dallamokat...mindent. Egy csatorna vagyok. Sokszor csak egy pillanat egy-egy zene születése nálam. Nincs matek, nincs agyalás, ez másról szól. A szöveg már egészen más dolog. Itt is jött egyből mit szeretnék, hisz érzelmekből írjuk azt is, de sokkal inkább a földön kellett maradnom, nézegetnem, rímmeltetnem. Háááát, ez nem egy pillanat volt.(nevet)
Mentha segített később. Volt amit javítottunk és persze volt amit sorokból, érzésekből raktunk össze. Fontosnak tartom, hogy a szöveg is az íróból és előadóból jöjjön. Így lesz hiteles és kerek az egész.
Az is egy új dolog volt számomra, hogy ami belőlem fakad, azt hogy csiszoljuk össze egy egésszé azzal ami belőlük jön. Mindhárman érzékeny emberek vagyunk sok és mély mondanivalóval, de mindegyikünk más lelki állapotban volt van.., Ez is egyfajta alázatra tanít, de nem csak a zenében, hanem emberként. Úgy kell megélned magad, hogy közben tiszteletben tartsd a másikat és találni kell egy közös csatornát vele. Talán ez volt a legfontosabb tanulás ebben."
Számodra mit jelent ez a dal?
"Számomra a szeretetet, a szerelmet jelenti. A másik és saját magunk teljes elfogadását, de mire befejeztük a dalt már inkább erőt jelentett számomra. Egy utat, egy irányt az embereknek. Ez a dal cseppet sem könnyed. Kimozdít, ha tetszik, ha nem. Ez elsőre nem mindig jó érzés, de ha átadod magad a gondolatok, minták, szokások helyett az érzelmeknek akkor felemel. Szerintem pontosan erre van szüksége a világnak."
Hol forgattátok a klipet? "A klipet a Gercsepusztai Boldogasszony Templomban és a templom melletti csodás mezőn forgattunk. A templom 1212-ben épült, Árpád korabeli. Fantasztikus energiák voltak ott. Misztikus és gyönyörű egyszerre. A tájról már nem is beszélve." Mennyi idő egy ilyen klipet elkészíteni? "Azt hiszem mindenki nevében mondhatom, hogy nem csak a klip képi világa amerikai színvonalú, de a forgatás is az volt. A csapat teljes mértékben profi volt. Minden gördülékenyen ment. A klip ötlet a forgatás és a premier másfél hét alatt lezajlott. Fantasztikus volt." Voltak nehézségek, nem várt helyzetek a forgatás során? "Egy nehéz dolog volt a forgatáson.. és az a pianino volt. (nevet) Ahhoz azért kellett erő, ennek ellenére a szállítás is gördülékenyen ment a helyszínek között. Talán csak az idő volt kicsit morcos. Jobbra számítottunk és estig azért sokszor átfagytunk, de igazából annyira élveztük, hogy minden eltörpült a közös munka mellett." Nekem egy nagy álmom vált valóra, hogy a szabadban játszhattam és mindig is egy ilyen pianinon szerettem volna ezt megtenni. A színpadon is így vagyok jelen. Nagyon jó dolog, ha meg tudod mutatni az embereknek a lényedet, hogy ki is vagy te és ezt szeretik meg, nem valami kreált marketing fogást.... és ez vagyok én: Sabina." Elképzelhető, hogy lesz közös koncert, közös turné a Hősökkel? "Minden elképzelhető. persze. Biztos hogy lesz majd olyan koncert, ahol együtt, élőben előadjuk a dalunkat." Werk fotók: Siklódi Szilvia Klip: BPM LIVE Production Sabinával készült, korábbi interjúnkat, ITT újra elolvashatod!