A valódi üstökösként berobbant Follow The Flow alig egy év alatt szinte minden csúcsot megdöntött a hazai zenei életben. Útjukat folyamatosan teltházas koncertek, több (tíz)milliós Youtube-megtekintések, rádiós slágerlista első helyek, és olyan szakmai díjak jelzik, mint a Petőfi Zenei Díj vagy az MTV Europe Music Awards. Az egyik legfelkapottabb hazai zenekar június 1-jén először áll headlinerként a Feszt!Eger színpadán, ahová elhozza tavasszal megjelenő stúdióalbumát is, hogy ezen az estén élőben mutassa be a közönségnek! Fura Csével a Follow The Flow debreceni koncertje alkalmával beszélgettünk.
Túlzás nélkül lehet mondani, hogy 2018 a ti évetek volt. Mi változott nálatok az elmúlt egy évben?
Fura Csé: Tulajdonképpen én is csak így tudom értékelni, hogy ez tényleg a mi évünk volt, és nagyon hálásak vagyunk, hogy ekkorát fordult velünk a világ. Nagyon erős év volt nekünk a 2018, ami fantasztikus érzés és egy nagyon jó visszajelzés arról, hogy jó úton járunk. Minimum ilyen 2019-et kívánok mindenkinek, aki valaha foglalkozott bármilyenféle zenével, és keményen dolgozott, hogy megvalósítsa a céljait. Nagyon boldogok vagyunk és egy olyan élménydús és eseménydús éven vagyunk túl, amit azt hiszem, hogy sosem fogunk elfelejteni.
A visszacsatolás szakmailag is jól látható volt, hiszen 2018-ban a Petőfi Zenei Díj és az MTV Europe Music Awards jelöléseiteket díjra váltottátok. Más csatornákon a szakma részéről mennyire kaptok visszajelzést a munkátokat illetően?
Fura Csé: Kapunk több helyről is szerencsére, mert ugye teljesen más zenei területről jöttünk mindhárman. Én a legundergroundabb rapzenével kezdtem, BLR kicsit populárisabb vonalat képviselt ugyancsak a hiphopban, illetve Szakács Gergő tőlünk eltérően inkább a poposabb, singer-songwriter területen volt mindig is aktív, de a maga szegmensében már mindenki gyűjtögetett be szakmai elismeréseket a kollégáktól - még ha sokszor csak szóban is. 2018-ban viszont végre az igazi, tényleges díjak is összejöttek. Mind a PZD, mind az MTV EMA nagyon fontos mérföldkő volt a zenekar életében. A Petőfi Zenei Díjátadón az év felfedezettjei lettünk, amit szakmai zsűri ítél oda, míg az MTV EMA egy olyan dolog, ahol a tényleges győzelem már a közönségen múlik. Tényleg nehéz lenne eldönteni, hogy melyik fontosabb visszajeltés számunkra, de mindenféleképpen nagyon jó érzés, hogy mind a közönség, mind a szakma elismeri a munkásságunkat.
[caption id="attachment_8967" align="alignnone" width="960"]
A közönség felől a YouTube nézettség is dübörög. Azért ez is sok mindent elárul.
Fura Csé: Valahol igaz, valahol pedig nem. Mi nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ebben az országban sikerült több tízmilliós megtekintést elérnünk úgy, hogy nem trash műfajt képviselünk, de az online visszajelzések nem feltétlenül tükrözik a valódi érdeklődést, és ezt érdemes külön kezelni.
Menyire húztok falat köztetek és a rajongók között? Illetve mennyire tudjátok aktívan tartani a kapcsolatot velük?
Fura Csé: Próbálunk közvetlenek és elérhetők lenni, de sok logisztikát igényel, hogy ez is beleférjen az évi 100 koncert, a polgári állás, a dalírás, stúdiózás, klipforgatás, próbák, utazás mellett, de igyekszünk, hogy a rajongóink is elégedettek legyenek.
Rengeteg sold out koncertetek van, azért így a megerősítés megvan több oldalról is nálatok.
Fura Csé: Így van, eddig még az összes 2019-es koncertünk teltházas volt, és nagyon jó látni ilyenkor az arcokat a közönségben. Örülünk, hogy ennyien kíváncsiak ránk és látszólag nagyon jól is érzik magukat!
[caption id="attachment_8965" align="aligncenter" width="640"]
Térjünk vissza kicsit az MTV Europe Music Awardshoz. Spanyolországban volt a díjátadó, mesélnél erről egy kicsit? Hogy éltétek meg ezt az egészet?
Fura Csé: Egy kedd esti napon derült ki, hogy ki nyeri meg és szombaton már utazni is kellett. Nem nagyon voltunk rá felkészülve, főleg én, mert nagyon félek a repüléstől. Ráadásul átszállással kellett Bilbaóig utaznunk, úgyhogy nekem nagyon nehezen indult ez a dolog, de amikor megérkeztünk, az mindent feledtetett. Bilbao egy gyönyörű város, mindenkinek kívánom, hogy egyszer jusson el oda életében. Maga a díjátadó pedig egy olyan puccparádé, amit magyar léptékkel nagyon nehéz felfogni. Minden előadót beültetnek a gálán egy ugyanolyan buszba lesötétített ablakkal és a spanyol fiatalok üvöltöznek, meg ütik a buszt, mert nem tudják ki ül benne: mi, Jason Derülo vagy Nicki Minaj. Nem lehet könnyű világsztárnak lenni. Végig mindenhol vörös szőnyeg, csak világsztárok nevei az öltözőkön, hihetetlen ruhák és műsor. Egy örökre szóló élmény volt ez nekünk. Egyébként elég vegyes érzelmeink voltak, hiszen a vörös szőnyegen sétálni egy tök jó dolog, azonban tudtuk, hogy nem miattunk vannak ott az emberek. Mindenki nagyon kedves volt, fütyültek, tapsoltak nekünk is, és fotózkodtak velünk a spanyolok. De közben ez egy olyan világba való betekintés is volt, aminek nagyon örülünk, hogy nem vagyunk részei. Nem szeretnék amerikai világsztár lenni, mert ez hosszú távon borzasztó lehet.
[caption id="attachment_8968" align="aligncenter" width="960"]
A Follow The Flow előtt mindhármótoknak volt saját szólókarrierje. Most, hogy ennyire beindult a zenekar, mi a prioritás nálatok és mennyire tudtok foglalkozni a szólóprojektekkel?
Fura Csé: Most csak a magam nevében tudok beszélni, de számomra annyira a zenekar a legfőbb prioritás, hogy ha nem is örökre, de jelen állás szerint az én szólóm megszűnt létezni. Nem szeretnék még egy terhet a vállamra tenni. Úgy gondolom, hogy egyetlen zenekart is embert próbáló feladat 100%-osan és teljesen profin csinálni, így még egy plusz dolgot nem szeretnék bevállalni. Szakács Gerinek vannak akusztikus estjei, illetve évi néhány szólódala, de azért mindegyikünknek a Follow The Flow a prioritás.
[caption id="attachment_8971" align="alignnone" width="960"]
A Follow The Flow eredetileg egy női hanggal indult el. Mit gondolsz, miért működik most Gergővel ez ennyire az akkori felállással összehasonlítva?
Fura Csé: Én úgy gondolom, hogy ez abszolút Gergő személye miatt van. Nem csak egy nagyon jó énekhang csatlakozott a csapathoz, hanem egy nagyon jó dalszerző is. Ameddig nem volt itt, addig BLR-rel ketten írtuk a szövegeket, az énekdallamokat, és ugye mi mindketten rapperek vagyunk. A ’Plátói’ az első közös dalunk Gergővel, aminek a refrénjét még én írtam és ő csak énekelte, de a ’Nem tudja senki’ énekdallamát már ő írta és arra írtunk mi is szöveget. Azt hiszem azért érezni lehet a különbséget Gergő érkezése előtt és után. Neki köszönhető, hogy feltette az i-re a pontot. Neki is nagyon jó helye van itt és nekünk is nagyon kellett ő. Szerencsés találkozás a miénk.
Nagyon nehéz egyensúlyban tartani a magánéletet a karrierrel. Nálatok mennyire működik a balansz megtartása?
Fura Csé: Nálam eléggé működik. Nem mondom, hogy túl titkos az életem, mert azért elég sok információ kiszivárog rólam, de magamtól nem nagyon posztolgatok ki semmi olyan jellegű dolgot, ami úgy gondolom, hogy csak rám tartozna. Életem egyik legfontosabb napja volt a múlt héten és tulajdonképpen arról sem láthatott semmit a publikum, de nyilván ezek is kiderülnek. De szívesen el is mondom, hiszen megszületett a kislányom múlt vasárnap és nagyon boldog vagyok! De ennek ellenére nem tettem ki róla képet és nem is nagyon szándékozom, mert ezt az életet én választottam magamnak, viszont szeretném, hogyha a sajátját ő választaná és nem akarom kirakatba rakni.
[caption id="attachment_8969" align="alignnone" width="960"]
Március 15-én volt az idei RedBull Pilvaker az Arénában. Óriási érdeklődés övezte és két óra alatt teltházas lett a Papp László Sportaréna, amit előttetek csak az AC/DC tudott megcsinálni. Gerivel együtt része vagy a produkciónak. Te hogy kerültél bele ebbe az előadásba?
Fura Csé: Én már az elsőnél is ott voltam, amikor 2012-ben került megrendezésre. Az még teljesen másmilyen rendezvény volt. Két versenyt hirdettek meg: Az egyik a slam, a másik pedig a rap verseny volt és az utóbbit én nyertem meg. Tulajdonképpen így kerültem a csapatba. 2013-ban kimaradt a Pilvaker, de 2014-ben már meghívást kaptam az Erkel Színházba és azóta is benne vagyok a produkcióban.
[caption id="attachment_8972" align="alignnone" width="960"]
Mennyire hisztek az albumkészítésben? Sokan úgy vannak vele, hogy promóciós anyagként van rá szükség, de a legnagyobb bevételi forrás mégiscsak a koncertekből jön.
Fura Csé: Szokás mondani, hogy jó bornak is kell a cégér. A mi esetünkben már az egész évre betelt a koncetnaptárunk, mire elkezdhettünk foglalkozni a lemezzel és a bemutató koncertjével. Nem feltétlen a pénzről szól vagy arról, hogy rengeteg CD-t eladjuk és több koncertünk legyen. Egész egyszerűn úgy gondoljuk, hogy szeretnénk kiadni végre egy teljesen egybefüggő lemezt ezzel a zenekarral. Olyan albumot szeretnénk, amire büszkék tudunk majd lenni, minket tükröz és akár egy magyar zenei mérföldkő is lehet. Az a célunk, hogy szakmailag még magasabbra tudjuk tenni a lécet saját magunknak. Úgyhogy egyáltalán nem promó anyagnak készül.
Az első lemez milyen irányba halad? Maradtok az eddig megszokott stílusnál vagy lesz valamilyen csavar benne?
Fura Csé: Lesz olyan dal is, ami eléggé hajaz a tavalyi évünkre és visszük tovább a ’Nem tudja senki’, ’Maradok távol’, ’Anyám mondta’ vonalat. Úgy gondolom, hogy ezek vagyunk mi leginkább és ezért szerettek meg minket, ugyanakkor elég sokoldalú energiák törnek elő belőlünk ahhoz, hogy ne csak ilyen dalokat csináljuk. Tavaly az ’Érdekemberek’ eléggé kilógott a sorból, de koncerteken óriásit megy és a legtöbb turnéállomáson szereti a közönség. Egy ideje már lemezben és showban is gondolkodunk, így kellenek a pörgősebb dalok is, amik a koncerten egy-egy melankolikusabb dal között le tudják szakítani a plafont. Változatos lemeznek ígérkezik.
[caption id="attachment_8973" align="aligncenter" width="640"]
Május 30-án lesz lemezbemutató koncertetek a Budapest Parkban. Milyen tervek vannak ezzel kapcsolatban?
Fura Csé: Egyelőre a legfontosabb dolog számunkra, hogy 110%-osra elkészítsük azt a lemezt, amit elő fogunk adni. Úgyhogy folyamatosan dalokat írunk és a stúdióban élünk mostanában. Ha pedig kész vagyunk a lemezzel, azonnal ráfordulunk a show-ra, mert egy olyan produkcióval szeretnénk majd színpadra állni, ami több, mint egy szimpla koncert és méltó a tényhez, hogy az első lemezünket mutatjuk majd be, ráadásul először állunk majd önállóan a Budapest Park színpadán!
Mik a tervek 2019-re a lemez és a Parkos koncerten túl? Mennyire vagytok tudatosak az előre tervezésben?
Fura Csé: Eléggé tudatosak vagyunk, és eddig elég jól működött az, hogy körülbelül háromhavonta adtunk ki új dalt, viszont azt mindig videóklippel. Ameddig még nem voltunk túl sikeresek, nagyon fontos volt, hogy mindig frissek maradjunk és folyamatosan legyen megjelenés, hátha egy-egy új dal esetleg vízválasztó lehet majd. Mióta ez bekövetkezett a ’Nem tudja senki’ esetében, azóta is tartottuk ezt. Viszont most, hogy egy egész lemezt rögzítünk, elsősorban erre koncentrálunk. Májusban jelenik meg, közben és utána pedig rengeteg koncertünk lesz. Tulajdonképpen év végéig beteltünk. Egyelőre eddig látunk előre. Én úgy gondolom, hogy utána is fogunk még dalt kiadni idén, mert annyira aktívak vagyunk és annyira sok impulzus ér minket, hogy nem hiszem, hogy májustól decemberig ezt magunkban tudjuk tartani úgy, hogy ne kívánkozzon ki belőlünk dal formájában.
A Follow The Flow a Feszt!Eger fesztiválon is fellép június 1-jén. A Budapest Park után ez az első helyszín, ahol élőben hallhatja az új lemez anyagát a közönség!