Interjú

Margaret Island: „Olyan emberek vagyunk, akik szeretik az élményeket, szeretnek élni, megtapasztalni mindent a világból és ehhez nem lehet hátradőlni!”

Lorde, Solar Power


A Margaret Island 4 éve tűnt fel a magyar könnyűzenei palettán. Mostanra a hazai fesztiválok nagyszínpadain lépnek fel, országszerte teltházas koncerteket csinálnak és szeptemberben megjelent harmadik nagylemezük is. A banda a legsikeresebb hazai zenekarok között van és mégis ugyanazt az örömzenélést láthatjuk tőlük minden egyes alkalommal a színpadon, mint amikor annak idején elkezdték. Szeptemberben Barneveldben, Hollandiában koncertezett a zenekar, így jutott idő egy kis beszélgetésre is.

Most jelent meg a harmadik lemezetek (III.) és nagyon tudatosan építettétek fel a promóciót. Elindítottátok az Útravaló vlogot,ráadásul országos Lemezjátszó turnétok is volt. Honnan ez a tudatosság és milyen példából építkeztek?

Viki: Nálunk ez úgy tudatos, hogy az őszintén, zsigerből jövő kreatív ötleteket próbáljuk megvalósítani, mindezt úgy, hogy tudatosnak tűnjön. Nyilván nagyon sok példát látunk, meg mi is rengeteg zenekarnak végigkövetjük a pályafutását, és abból levonjuk, hogy mi működhet és mi nem. Próbáljuk a saját nyelvünkre, igazán magunkra formálva megvalósítani ezeket, és az üzeneteket a legigazabban átadni a Margaret Islandről. Nekünk az a tudatosság, hogy saját magunkat akarjuk adni minden szituációban. Egyébként ezt nagyon nehéz koordinálni, mert mindenki más körülöttünk gondol valamit rólunk, amit  vagy megerősítünk vagy megcáfolunk.

Bálint: Megpróbálunk nem elkényelmesedni, nem ugyanazokat a köröket lefutni. Nagyon sok ötletünk van és próbálunk minél többet dolgozni, új dolgokat kipróbálni, új arcainkat megmutatni, hiszen így marad ez számunkra is mindig új és izgalmas. Ilyen volt ez a Lemezjátszó sorozat, amikor premier előtt a közönséggel együtt hallgattuk meg közösen a lemezt. Vagy ilyen ez a vlog sorozat, amikor kicsit meg tudjuk mutatni a stábot is belülről és azt, hogy mi hogyan utazunk, hogyan alakul egy ilyen fesztiválos napunk. Mindig rengeteg ötletünk van. Sajnos nem tud az összes megvalósulni, de még így is sok mindent ki tudunk próbálni.

Klipet forgattatok a Járom az utadat című dalhoz, meséljetek egy kicsit róla!

Viki: „Járom az utadat, minden csak kirakat, szólj, ha megvettél” ez a refrénje a dalnak és ebből is indultunk ki. Minket is eléggé beszippant ez a cyber élet, mivel a brandépítés és a zenekar élete is a nagyobb közösségi hálókon zajlik, mivel ott tudunk kommunikálni a közönségünkkel. Azt a témát feszegettük, hogy mennyit egészséges magadból mutatni a közösségi médiában. Ezt próbáltuk meg a különböző kirakatok különböző szereplőivel különböző életszituációkkal megmutatni, úgy, hogy véletlenül se tűnjön úgy, mintha kigúnyolnánk bárkit is. Van egy kirakat, amiben a zenekar szerepel JumoDaddyvel kiegészülve, de van olyan is, ahol egy vörös hajú srác próbál edzeni és egy nem létező oldalát mutatni magából. Bennünk is egy kérdőjel folyamatosan, hogy mi az a határ, amit még megmutatunk magunkból vagy meddig egészséges az, hogy nyomogatjuk a telefonunkat, ahelyett, hogy kinéznénk az ablakon utazás közben, mialatt szép tájak mennek el mellettünk.

Bálint: Az biztos, hogy jó nagy fába vágtuk a fejszénket, mert ez az első olyan klipünk, amiben fiatal feltörekvő színészekkel dolgozunk együtt. Több helyszínen, több napon keresztül forgattunk, úgyhogy ez egy tök izgalmas dolog és nagyon kíváncsi vagyok mi fog kisülni belőle, mert még mi sem láttuk a végeredményt.

[caption id="attachment_6773" align="alignnone" width="679"] Fotó: Hegyi Júlia Lily[/caption]

A harmadik lemezen a fiúk (Bálint, Kristóf és Tomi) még több szerepet kaptak vokál/ének terén!

Viki: Nincs annyi önbizalmuk még, amennyi kellene, hogy már legyen. Nagyon szeretem, hogy nem csak én énekelek egyedül a lemezen, hanem ők is egyre bátrabbak és megtámasztják, kiegészítik a hangomat, és élőben is egyre jobbak! Próbálom őket bátorítani.

Kristóf: Verók Tomi is elkezdett vokálozni velünk és szerintem nagyon sokat hozzáad.

Bálint: Biztos, hogy bőven van még hova fejlődnünk vokál terén, de elindultunk egy úton. Alapvetően a harmadik lemez is ilyen, hogy elindultunk egy úton, kipróbáltunk új dolgokat, amiket korábban még nem csináltunk. Nem érzem azt, hogy megérkeztünk, de nagyon sokféle dologba belefogtunk és nagy élmény volt az alkotói folyamat.

[caption id="attachment_6783" align="alignnone" width="675"] Fotó: Hegy Júlia Lily[/caption]

Gondolom a dalszövegeket együtt írjátok, de Kristóf, miért pont a Bolond tavaszt választottad magadnak?

Kristóf: Ebben a dalban segítségemre volt Hujber Szabolcs, akivel ugye már az első lemez óta dolgozunk, de alapvetően a vezérfonal tőlem jött. Én ezt egy bohózatnak szántam. Ez a dal arról szól, hogy soha ne vegyük magunkat túl komolyan.

Rengeteget koncerteztetek ismét egész nyáron, ráadásul már a nagyszínpadon voltatok szinte mindenhol. Hova tovább? Lehet még feljebb lépni?

Viki: Nyilván mindig van hova tovább. Jövőre lesz 5 éves a zenekar és ezt szeretnénk különleges koncertekkel megünnepelni. Szeretnénk még egy színt megmutatni a zenekarból, amikor nem csak a fesztiválzenekaros oldalát nézzük az egésznek. A jövő évünk főként erről fog szólni. Vannak meglepetések a tarsolyunkban, és én már gyűjtöm a listát: nagyon érik egy másfajta lemez is, mint ami eddig jött.

[caption id="attachment_6776" align="alignnone" width="678"] Fotó: Hegyi Júlia Lily[/caption]

Pihi? Nagyon sokat vagytok együtt, folyamatosan összezárva!

Viki: Konkrétan már egy éve nem vagyunk szabadságon, október végén lesz 10 napunk pihenni.

Bálint: Én most meg szeretném írni a szakdolgozatomat, úgyhogy én erre fogom most felhasználni azt a 10 napot.

Ugyan mindig együtt voltunk, de nagyon változatos volt az idei nyarunk. Nem az volt, hogy koncertről koncertre mentünk, hanem közben a stúdióban is dolgoztunk és volt egy körforgás, egy egészséges dinamikája az egésznek. A koncerteken tök jó flowt kaptunk, ami feltöltött minket és utána a stúdióban ezzel a lendülettel tudtunk jobban belemenni a részletekbe. Szerintem ez így tök jó volt és már nagyon várom az országos, őszi klubturnét, amikor péntek-szombaton koncertezünk. Rengeteget ötletelünk, meetingelünk, tervezünk és nagyon szeretnénk újabb dalokon is dolgozni. De nem azért, mert jövőre lemezt szeretnénk, hanem csak az alkotás öröme miatt. Erre fontos, hogy találjunk magunknak időt.

[caption id="attachment_6778" align="alignnone" width="677"] Fotó: Hegyi Júlia Lily[/caption]

Tényleg a legsikeresebb zenekarok között vagytok Magyarországon, rengeteg telt házas koncertetekvan és nem csak a fővárosban, hanem vidéken is.

Viki: Nekünk ez a legnagyobb csoda, hogy vidéken is eljönnek koncertre az emberek.

Hogy lehet megtartani a sikert?

Viki: Szerintem ez mindig hullámzó lesz. Lesznek majd olyanok, akik megunják, de lesznek új emberek, valakik majd cserélődnek. Lehet, hogy egyre nagyobb lesz a tömeg, lehet, hogy fogyni fog. Nyilván a közönségnek zenélünk, de a legfontosabb, hogy imádunk együtt zenélni és szeretünk együtt lenni.

Bálint: Sosem lehet a siker a cél. Az a célunk, hogy minél jobban és minél többet zenéljünk. Ennek a sok munkának az egyik mellékterméke az, hogy sikeres is lett a zenekar és ezért nagyon hálásak vagyunk. De úgy gondolom, hogy mindig többet és többet kell beleraknunk, azért, hogy ez fenntartható legyen. Nagyon szeretjük csinálni és ez visz minket előre elsősorban!

[caption id="attachment_6779" align="alignnone" width="680"] Fotó: Hegyi Júlia Lily[/caption]

Lesz olyan időszak szerintetek, amikor hátradőlhettek és élvezhetitek az eddigi „termést”?

Kristóf: Ilyen szempontól most az albumlezárás és -elengedés egy érdekes dolog. Mióta megjelentek a dalok én érzem magamban, hogy már távolodnak tőlem. Már elkezdtek saját életet élni és saját kis útjukat járni, és nyilván mi kíváncsian figyeljük, hogy merre indulnak el és mely dalokat fogják az emberek szívből megkedvelni. De ez mindenképpen érdekes folyamat volt szerintem. Egy időszak most mindenképpen lezárult és most valami új kezdődik.

[caption id="attachment_6781" align="aligncenter" width="678"] Fotó: Hegyi Júlia Lily[/caption]

Bálint: Azt meg nem gondolom, hogy hátra kéne dőlnünk, hiszen akkor jön a belefásulás, kiégés. Mindig keresni kell új dolgokat, új kihívásokat, mert így tudjuk elsősorban saját magunk számára is izgalmassá tenni a zenélést.

Viki: Mind a hatan olyan emberek vagyunk, akik szeretik az élményeket és szeretnek élni, megtapasztalni mindent a világból és ehhez nem lehet hátradőlni, hanem tényleg csak csinálni kell. Nyilván lesznek olyan periódusok, amikor valaki elfárad és éppen szüksége lesz pihenésre, de szerintem ezt is meg lehet oldani. De ez nem hátradőlés, hanem csak azt hozza az élet. Mindenesetre alapvetően nem azok a típusú emberek vagyunk, akik hátradőlnek.

Az új album már Youtube-on elérhető! III - Lemezbemutató turné dátumok

Péntek klippremier!