Pély Barna szólóprojectként indította a B The First névre hallgató formációt, de mára már elmondhatjuk, ők hárman - Péterfi Attila basszusgitáros, Kottler Ákos dobos, Pély Barna énekes, gitáros- igenis egy zenekar. Két nagylemezükön a rock és a blues stílusjegyei dominálnak, kiváló nyári fesztiválos koncertzenét kap az, aki megnézi őket. A debreceni Campus Fesztiválon július 21-én láthatjuk őket.
- Tavaly a Cseh Tamás Program kapcsán beszélgettünk arról, hogy benne voltatok az előzenekaros pályázatban, meg ugye Te magad is szerepet vállalsz a Cseh Tamás Programban. A mentoros részében is benne vagy?
Összefutottam azokkal, akik benne vannak a mentorprogramban, akik döntenek, hogy ki, mit, hova. Lehet, hogy bekerülök mentornak, de nem száz százalék. Igazából folyamatosan tanítok egész évben, úgyhogy túl nagy megerőltetést nem jelentene, ha néha le kellene menni egy-egy zenekar próbájára, valamint elég sok mindenen keresztül mentünk már a főiskolán is, ahol lassan 10 éve tanítok éneket is, meg zenekari gyakorlatot. Úgyhogy, tudok mit mondani a gyerekeknek, de majd kiderül.
- Még egy gondolat erejéig maradva a Cseh Tamás Programnál. Most már a második kiírásban vagyunk, tehát már van rálátás a programra, illetve annak eredményeire, sikereire. Te hogy értékeled a Cseh Tamás Programot?
Azt gondolom, hogy ha valakiben van valamiféle lendület, ami afelé hajtja, hogy a zenén keresztül fejezze ki önmagát, akkor azt nem szabad fékezni, és azt gondolom, hogy a Cseh Tamás Program, egy fantasztikus fórum arra, hogy gyakorlatilag el tudjon indulni egy zenekar. Első lemez, pár koncert és így képbe kerülnek, mivel a profikkal együtt mozognak. Általában egy ilyen köd van a fiatalok fejében, ráadásul folyamatosan változik ez a szakma. Mikor mi kezdtük 15-20 évvel ezelőtt, akkor teljesen más kondíciókkal lehetett kiadni lemezt, sokkal kevesebb embernek, sokkal, rosszabb feltételekkel. Igazából arról szól az egész, hogy a zenészek élvezik azt, amit csinálnak, és abból kihozzák a maximumot, és erre kell lehetőséget adni.
- Térjünk rá a B The First zenekarra is. Tavaly említetted, hogy az a cél, hogy minél többet koncertezzetek, minél inkább ismertté váljon a zenekar. Hogy értékeled az elmúlt egy évét a formációnak?
Nagyon sok mindenen vagyunk túl, időközben megjelent a harmadik nagylemez – erről már akkor szó volt, amikor beszéltünk –, most már készül a negyedik nagylemez. Voltam egy egyszemélyes külföldi turnén, ami meglepő volt, mert borzasztóan magasak a költségei. Gyakorlatilag egyedül voltam, és horribilisak voltak a költségek, úgy, hogy igazából főzni kellett végig. Ebből kiindulva egészen elképzelhetetlennek tűnik, hogy ezt egy 5-6 fős zenekar meg tudja lépni turné szerűen, vagy legalábbis hihetetlen nagy szponzorációra van szükség. Mindenesetre nagyon sok mindenen vagyunk túl, készülünk az új nagylemezre, valamit a campusos bulira, mert ez az első koncertünk a Campuson. Egyre több fesztiválra sikerül szerencsére bejutnunk, és reméljük, hogy ez a tendencia nem fog lanyhulni, és szeretnénk megmutatni mindenkinek ezt a zenét. Most, hogy már 5 évesek vagyunk, azt kell, hogy mondjam, hogy elég gyorsan lehet idomítani a közönséget. Rengeteg dalt írtam, magyar nyelvűeket és angol nyelvűeket is, és az a tapasztalatom, hogy ha ilyen főiskolás, fesztiválos közegbe kerülünk, akkor elég jól szerepelünk. Voltunk a Supernemmel is egy közös koncerten és nagyon jó visszhangja volt.
- Az egykori kultikus filmben, a Moszkva térben hangzott el az a mondat, hogy „nem tudom, mi van, csak úgy jön belém a kaja”. Az, hogy már 5 évesek vagytok, és a negyedik albumotokat csináljátok, akkor ezt lefordíthatom úgy is, hogy nem tudom, mi van a B The First zenekarral, de csak úgy jönnek ki belőlük a dalok. Elképesztően termékeny a zenekar, nagyon nagy energiák vannak ebben a csapatban.
Igen. Ez egy érdekes dolog, mert ez egy trió, igaz, ez alapvetően egy szóló produkciónak indult, valamilyen szinten az is, mert a dalok 90-95%-át én írom, de aztán volt egy fordulópont, amikor elkezdtünk magyar dalokat írni, és a basszusgitárosunk, Péterfi Attila nagyon jó magyar szövegeket ír, és ebből kifolyólag elkezdtük tolni ezt a vonalat is. Aztán a harmadik lemez esetében, mindig kerestük az inspirációs Denissel, Varga Liviussal, és elég hamar meg is találtuk. Nagyon gyorsan lehet a dalokat hangszerelni, mert ugye csak hárman vagyunk, nagyon jó a hangzás, és nagyon élvezzük. Úgyhogy gyorsan lehet így mozgatni a szálakat és van egyfajta dinamizmus az egészben, ami nem hagy minket kifáradni. Csináljuk, nekem nagyon-nagyon tetszik, és mindig boldoggá tesz, ha együtt zenélhetek Attilával, meg Ákossal.
- Éppen azt akartam kérdezni, de a választ is megadtad, hogy mi dönti el, hogy egy dal angol, vagy magyar nyelven szólal meg? Van egy dalom, amit nagyon-nagyon szeretek, a „Ments meg Afrodité”, annál én írtam a magyar szöveget. A magyar szövegeknél igazából bele kell érezni a dalokba, nem, mint ha az angolnál nem, csak én valami miatt a blues kultúrát tanulmányoztam sokkal többet, szinte gyerekkoromtól kezdve. Sokat voltam Amerikában, Angliában, meg az egész angol nyelvvel sokat foglalkoztam, ezért nagyon szeretek angolul írni, és folyamatosan tesztelgetem is az amerikai ismerősökön a szövegeket. Azok a stílusjegyek, amiket bele akarok énekelni a dalokba, azok egyszerűen az angol nyelvhez kötődnek. Amikor a magyar dalokat énekelem, azt meg egy kicsit a vers megzenésítés irányába viszi el, amiben meg már teljesen más stílusban kell énekelni. Néha úgy érzem, hogy a magyar szövegű számok, egy másik zenekar. Meg lehet oldani, de akkor az meg amerikai stílusú kiejtés lesz, az meg elég viccesen hangzik. Nem mindig jön ki jól, hogy elharapod magyarul a szavakat. Úgyhogy tulajdonképpen teljesen ad hoc, hogy miként születnek ezek a dalok.
