Megjelent a Kowalsky meg a Vega új albuma ’Varázsszavak’ címmel. A dalokról még nem tudunk nyilatkozni, de ha elolvassuk a rajongói véleményeket, jól érzékelhető, hogy ismét egy pozitív és energikus repertoárral készültek a zenészek. Az album akár lehetne vízválasztó is, de aggódni teljesen fölösleges, a csapat ma itthon új dalok nélkül is a legdinamikusabban felfelé ívelő pályán halad. Közben meg egymás után jönnek szép sorban a sikeres koncertek, a lemezbemutató is látótávolságon belül van már. A lemezről, dalírásról, sportról, és még Geszti Péterről is beszélgettünk Jimmyvel és Kowával.
- „Varázsszavak” címmel megjelent az új lemezetek. Mekkora munka van benne?
Kowalsky: Attól függ, hogy honnan nézzük. Egyébként elég hosszasan készült, mert, ahogy, azt elmondtuk már korábban is, és ami minden lemezre igaz, hogy nem rövid időn belül íródnak meg a dalok és nem is ülünk a babérjainkon, ahogy megjelent egy nagylemez, már lehet, hogy másnap egyből összeülünk a többiekkel, és elkezdünk dolgozni az újabb dalokon. Tehát, ha így nézem, akkor több év munkája van benne. Egyébként érdekessége, meg most már hagyomány, hogy Debrecenben készítjük a nagylemezeket Moszival, az MMP stúdióban. Ez is ott készült.
- Ez, hogy történik? Van amikor csak a dalokat írjátok, vagy inkább párhuzamosan zajlanak a fesztiválokkal, koncertekkel?
Jimmy: Párhuzamosan, mert a koncertszezon nálunk is februártól tart, december 31-ig. Januárban pihenő van, de akkor mondjuk, annyira nem foglalkozunk zenekarral, gondoljuk mi. De most is rengeteg munka volt a lemezmegjelenés előtt. Igazából, Kowalsky nagyon rossz alvó, és amikor turnézunk, rendszeresen kelek arra, hogy a többiek már egy új számot kreálnak, úgyhogy egy csomó nóta turné közben íródik meg. Szerintem ez így is van jól. Általában amikor Debrecenbe jövünk felvenni a számokat mindig jó, hogy van egy külső fül, aki jelen esetben Moszi. Ő meg fogja, és az összes számot darabokra szedi. Mint zenei producer, nyilván rengeteg jó ötlete van, és egy csomó dal, úgy kell életre. Ezért így elég termékeny a zenekar, ezen az új lemezen is 13 dal található.
- Van olyan dal, ami mondjuk több éve ott volt a fiókban?
Kowalsky: Az előző lemezeken is voltak ilyen dalok, például 2012-ben jött ki az ’Expedíció’ Fankával közösen, valamint a ’Bölcsődtől a sírodig’ című dal. Ezen a lemez meg rajta van az ’Ez a mi mesénk’ című dal. Koncerten folyamatosan játsszuk, kicsit egyfajta sajátos átdolgozásban került fel az új lemezre. De itt van például a Geszti Petivel közös ’Nekem Elég’. Sokakat meglepett mondjuk, vagy furcsállották, vagy éppen másoknak kifejezetten tetszett. Vagy van itt még egy érdekesség, az ’Amilyen hülye vagy’…
Jimmy: Nyilván az egyik legismertebb nótánk, és kitaláltuk, hogy egy kicsit franciásabb, sanzonosabb köntösbe bújtattuk. És mellé kitalálta Soci, hogy mi lenne, ha – mivel a zenekarban pár szülő is zenélt régebben,- az öregek játszanák fel a dalt. Úgyhogy, így egy teljesen pompás kis nóta született.
https://www.youtube.com/watch?v=WA8j_b5WTys&feature=youtu.be- Tényleg mindenkinek a felmenői tudnak zenélni?
Kowalsky: Nemhogy a felmenőim, de még magam sem tudok. (nevet)
Jimmy: Édesapám meg Socinak az apukája, ők tudtak segíteni ebben a nótában.
Kowalsky: Gondolkoztam azon, hogy ha mindenkinek a saját hangszerén az édesapja játszik, akkor az én édesapám meg felénekelhetné, de aztán lemondtuk ezt a dolgot, vagyis inkább ő mondta le. (nevet)
- És akkor ők is mennek majd veletek a nyári fesztivál szezonban?
Jimmy: Nem, azért ez csak egy érdekesség volt, de nekik egy nagyon nagy élmény, mert életükben először voltak stúdióban. Édesapám például egy hónapon keresztül, napi két órában gyakorolta azt az egy számot, és egyébként pillanatok alatt fel is játszotta, úgyhogy tök jól sikerült.
- Debrecent már többször említettétek. Miért kötődtök ehhez a városhoz?
Kowalsky: Nyilván nem azért választottuk Debrecent, mert nekem a születésem okán is van hajdú-bihari kötődésem – mivel én Komádiban születtem és majdnem úgy is volt, hogy Debrecenbe fogok jönni tovább tanulni, aztán nem így lett, Békéscsabán kötöttem ki. A Vajda testvérek meg egyébként is debreceniek, úgyhogy itt kezdődött ez az ismeretség, meg a tankcsapdás fiúkkal is egy régóta meglévő barátság van. Jimmy és Soci szervezés, hogy mi Moszihoz kerültünk, de hát rengeteg, most már mondhatjuk azt, hogy már-már kibogozhatatlan baráti és mindenféle szál fűz minket Debrecenhez.
- Ha már az új lemez megjelenéséről beszélünk, lassan megszokhatjuk, hogy nem hanglemezboltban vásárolhatjuk meg.
Jimmy: Igen, bár kaptunk egy kis segítséget ehhez, hogy bekerüljünk a legismertebb benzinkúthálózathoz. Bár nekünk ez nem szokatlan, mert az előző nagylemezünk, a ’Még nem éden’ is ott jelent meg, nagyon szuperül lehet így terjeszteni. Ez kiemelten 240 benzinkutat érint Magyarországon. Annyira kézenfekvő, hogy bemegyek egy benzinkútra, és jó áron meg tudom venni a lemezt. Úgyhogy ilyen esetekben, amikor jönnek azok a kérdések, hogy van-e még értelme nagylemezt készíteni, ha jó a terjesztése egy zenekarnak, és megkapja ezt a lehetőséget, akkor azt kell, mondjam, hogy van. És ez az előző lemeznél is működött, úgyhogy bízunk benne, hogy ez a mostani nagylemez esetében is működni fog.
https://www.youtube.com/watch?v=VBDbbgUIE0I&feature=youtu.be- Mit vártok a lemeztől? Tudom, hogy nagyon nehéz körbeírni, hogy ilyenkor milyenek az elvárások, de gondolom, a korábbi tapasztalatok alapján van a fejetekben valami.
Jimmy: Nagyon nagy izgalommal vártuk a megjelenést. Az előző nagylemez is azért volt érdekes számunkra, mivel a kút hálózaton belül jelent meg. Saját kézből kerültek ki a lemezek, mindenféle kiadót kihagyva, és ez így is lesz a jövőben. Annyira színes lemezt sikerült csinálni a rockzenétől kezdve a sanzonig, hogy én nagyon izgatottan várom a véleményeket, hogy kinek, hogy jön be. Nyilván attól függetlenül, hogy a Kowalsky meg a Vega hangzás megvan, nem fordultunk ki önmagunkból. És, hogy mit várunk tőle? Nyilván azt szeretnénk, hogy minél több ember járjon a koncertünkre, minél nívósabb koncerteket tudjunk adni.
- A Geszti Péterrel közös dallal kapcsolatban miért voltak ellenérzések?
Kowalsky: Ez egy jó kérdés. Lehet, hogy nem is tőlünk kellene kérdezni, hanem sokkal inkább Pétertől. Hihetetlen, hogy mennyi támadás éri. Nem is voltam ezzel így képben. És nem is a mi felületünkön, bár ott is volt 1-2 olyan epés megjegyzés, ami odaszúrt. Aztán, ahogy néztem a Péter oldalát is, azért őt rendesen osztják egyesek, vagy nem tudom milyen körök. Nem tudnám megmondani, hogy mi ez a vele szembeni ellenérzés, lehet, hogy az ismertség okán egyre több irigye is akad. Igazából ez egy marha jó dal, azzal foglalkozzunk inkább, ami ennek is a fényesebb oldala.
- Olvasom a 2013-ban megjelent ’Csak egy ág... A Kowalsky meg a Vega első 10 éve’ című könyv hátoldalán az ajánlót, hogy „hogyan vezetett az út a drogosok földi poklából a szív forradalmáig”. Ez mit jelent? Nyilván azt nem kérem, hogy meséljétek el az egész könyvet, de miről szól?
Kowalsky: Nyilván élettörténet, ami mondjuk nem csak személyes, hanem kollektív élettörténet, hiszen egy zenekarról szól ez a könyv. Akkor még Chacha (ex gitáros) is itt volt, az meg egy rendesen detektív történet, vagy krimi történet, amin ő keresztülment. Érdemes inkább elolvasni, nem megyek bele most a részletezésébe. Tanulságos történetek ezek, meg talán egy kicsit, teljesebb képet ad arról, hogy miért erről szól, miért ez az üzenete a Kowalsky meg a Vegának. Vagy mi volt a háttere az egésznek, mert nyilván nem az volt, hogy egyszer csak a hasunkra ütöttünk, hanem egy teljesen más megközelítésből szeretnénk szólni az embereknek.
- Hogyan bírjátok ezt a hajtást? Gondolom, az alvás nem tartozik az elsőszámú kiemelt dolgok közé.
Kowalsky: Azt mondta Jimmy, hogy én nem alszom jól, de egyébként ti vagytok mormoták, nem bírjátok az energiát jól beosztani. Én megalszom a magam 5-6 óráját, amivel teljesen jól elvagyok, meg hát a jóga és a sport, amire nyilván szüksége van a csapatnak is.
Jimmy: Hát azért próbálkozunk. A regenerálódásnál vannak kisebb fajta problémák, mert már nem úgy megy, mint ezelőtt 10 évvel és úgy gondoljuk, hogy a sport majd segít. Egyébként ez működik is a zenekarban, kicsit valakinek jobban, kicsit valakinek kevésbé. Mi igyekszünk Kowalsky-val erre odafigyelni. Néhány haverom el szokott kísérni úgy, hogy 2 napot jön, utána 1 hónapig piheni. És nem is érti, hogy, hogy lehet, 6 vagy 7 koncertet zsinórban végignyomni, de hát ez egy ilyen adrenalin löket. Most ez így megy, majd egyszer pihenünk valamikor, de reméljük majd jó soká.
[caption id="attachment_1366" align="alignnone" width="960"]
- Milyen terveitek vannak a következő évekre?
Kowalsky: Ha rajtunk múlik, akkor pörögni fogunk, mert ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor minden energiádat szeretnéd abban kiteljesíteni. Meglátjuk, hogy ez működik-e, mert hiába szeretnél Te pörögni, minden áron nyomni, menni, ha egyszerűen kihúzzák alólad a széket, akkor lecsücsülsz. Nyilván nem erre számítunk, oda is figyelünk magunkra. Ha rajtunk múlik, nem fogunk visszavenni. De ahogy szokták mondani, ember tervez, Isten végez.