Év elején új videoklippel jelentkezett a Cloud 9+, egy utazós, koncertezős igazi road-movie képanyaggal támogatták meg a ’Sasquatch’ című dalt. Közben nagy változáson esett át a csapat. Az egy éve még listákat letaroló formációból távozott a rapbetétekért felelős Skeeny Boy, azaz Kayode Ábel. A jövőről, az újdonságokról, és még sok érdekes témáról Szivák Zsolt frontemberrel beszélgettünk.
- Frissebb hír veletek kapcsolatban, hogy elkészült a zenekar új klipje. Azt hiszem, nyugodtan használhatom azt a kifejezést, hogy brutális videóklip lett, mind zeneileg, mind látványvilágát tekintve. Természetesen a brutálist abszolút jó értelemben mondtam, egy nagyon-nagyon ütős klippel rukkoltatok elő, így év elején.
Igen-igen, nagyon szépen köszönjük a kedves szavakat, szeretünk igazából évente kihozni egy olyan klipet, amikor láthatják az emberek, hogy hova fejlődtünk, milyen egy élő koncert és ebbe most betekintést nyerhettek. Most egy kicsit másabb lett, mert jobban beengedtük a kamerát. Egy road ismerősünk, barátunk által végig rögzített a kamera és így olyan jelenetek is benne vannak, ami például az előző koncertes videónkban nincs benne. Úgyhogy igyekszünk ilyen videókat kihozni, úgyhogy a közönség is megtalálja magát a videóban és ne csak rólunk szóljon ez a szám. Mindenkinek nagyon tetszik maga a zene is, úgyhogy jó kombinációja lett.
https://www.youtube.com/watch?v=VOXOOdRIndk
- Abszolút átjön az az érzés, amit a koncerteken képviseltek, ez a lendületes, borzasztóan dinamikus stílus és úgy tűnik, hogy nektek nincs is azzal problémátok, hogy ami élőben nagyon-nagyon jól szól, az nem biztos, hogy mindig megjelenik stúdió körülmények között is. Kell-e erre külön figyelni, vagy ez ösztönösen megy nálatok?
Mindig olyan kritikákat szoktak kapni a zenekarok, hogy a stúdióban nagyon jók, és aztán meg elmennek élő koncertre ott meg csalódás. Nálunk hála isten fordítva van a dolog. Általában megtetszik nekik egy szám a stúdióból elég steril körülmények között, utána meg élőben teljesen mást kapnak, inkább rockosabb, bulizósabb dolgokat, és ez nálunk nagyon jól szokott működni. Tényleg egy olyan zenekar vagyunk, akik szétszedik a színpadot, és ez nagyon tetszik az embereknek, így tényleg egy nagyon jó buli hangulat alakul ki mindig.
- Három évvel ezelőtt indultatok, és tulajdonképpen mondhatjuk, hogy rövid idő alatt igen nagy utat járt be a zenekar. Ott tart most a csapat, ahol terveztétek mondjuk három évvel ezelőtt?
Abszolút, igen. Szerintem mindannyiunk nevében mondhatom, hogy teljes mértékben meg vagyunk elégedve. Egy fiatal zenekarról van szó, nyilván mindenki zenélt előtte, de ez a Cloud 9 + név elég fiatal. Szerintem mindent elértünk amit beterveztünk, járjuk a fesztiválokat, a különböző városokat, egyre több helyen elfogynak a jegyek előre.
- Bár ti még fiatal csapat vagytok, azért elgondolkodhat egy formáció azon, hogy ne legyen fásult ilyenkor? Nálatok lehet ez még korai kérdés, vagy azért ti is gondolkodtok azon, hogy mindig kell új utakat felfedezni?!
Ez így van. Számokban próbálunk újat mutatni, és most egyelőre még mi is úgy voltunk vele, hogy tapogatóztunk, hogy melyik lesz az a stílus, amit aztán végig lehet vinni pár albumon keresztül. Most igazából a következő albumunkon rá is találtunk, úgyhogy már el is kezdtünk dolgozni az új számokon nagy erőkkel. Meg elváltak az útjaink a rapperünktől, Skeeney-től, ő most inkább a szóló karrierjét egyengeti, szurkolunk is neki. Így négytagú lett a Cloud 9 + és ez most megint akkora lendületet adott, hogy teljesen máshogy lettek áthangszerelve a dalok, én rappelek is. Nagyon pozitívak a visszajelzések, és még nagyobb buli szokott lenni.
[caption id="attachment_1245" align="alignnone" width="1000"]

Az öttagú Cloud 9+ (Fotó: Magneoton)[/caption]
- Skeeney kiválása után nem is gondolkodtatok, hogy valakit az ő helyére behozzatok, vagy egyből adta magát az ötlet, hogy Te átveszed az ő szerepét is?
Igen, mert hallottak a többiek rappelgetni is, és nagyon tetszett nekik. Kipróbáltuk és a közönségtől is nagyon pozitív volt a visszajelzés. Meg most nagyon sok koncerten dolgozunk vendég előadókkal és akkor bejön egy-két számra valaki. Például most az A38 hajón volt Járai Márk a Halott Pénzből, Prieger Fanni az Anima Sound Systemből. Mindig próbálunk vendég előadókat hívni és színesíteni a műsort.
- Ugyanakkor Te is szoktál vendégként szerepelni, a Random Trippel is léptél már fel, ezek azért gondolom kellemes kis kirándulások.
Az biztos, igen. Nagyon érdekes volt nekem is, 1,5-2 óráig tulajdonképpen megállás nélkül nyomják az alapot és folyamatosan változik a zene, és ami eszembe jut, azt kell rá nyomni. Ez nekem is egy új világ volt. Ami nagyon-nagyon tetszett, nagyon megszerettem, hogy zseniális zenészek vannak, a háttérben iszonyat jól zenélnek. Nagyon jó kis projekt és nagyon jó bulikat szoktak csinálni a Random Trippesek.
- Még egy gondolat erejéig maradva a Random Trip-nél, azért az érdekes, hogy amikor ott vagytok a frontvonalban, mikrofonnal a kézben, honnan jönnek a szövegek? Mennyire készültek esetleg előre szöveg részekkel, vagy végig improvizáltok?
Mindig ami épp eszembe jut. Régi szövegek régi zenekaromtól, mostani zenekaromtól, utána, épp ami eszembe jut. Igazából attól függ, hogy hogyan érezzük az alapot. Jöjjön fel valaki, akinek van rá valami ötlete – és akkor belefolyunk. Az nagyon fontos, hogy átélni az egészet és benne lenni abba a pillanatban, mert akkor működik a dolog. Ha nagyon rágörcsölsz, hogy „húú most kell egy dallam meg jó legyen minden”, akkor nem fog menni. Néha jó a dallam, néha nem, de mindenképpen kisül belőle valami, és szerintem ez nagyon jó szokott lenni.
https://www.youtube.com/watch?v=37ftXSit7Mc
- Visszatérve a Cloud 9 +-ra, említetted, hogy készül az új album, vagy megkezdtétek a dalírást, a munkálatokat. Tavaly nagy sikerrel jelent meg a „Supernova” című korong. Mit tudhatunk meg erről az új albumról, esetleg ki is van már tűzve a megjelenés időpontja, hol tartotok?
A megjelenés időpontja még nincs kitűzve, szeretnénk egy kisebb bemutatót csinálni, hogy 4-5 számot megmutassunk, aztán egy nagylemez bemutatót. Több számon is dolgozunk, meg szeretnék egy feldolgozást is rárakni a lemezre. Így, hogy négy tagra szűkült a Cloud 9 +, így egy teljesem más zenekart fog hallani vagy kapni a közönség az új albumunk kapcsán is. Nagyon bízom benne, hogy a közönségnek is tetszeni fog. Hamarosan, remélhetőleg új klippel is előrukkolunk.
- A négy tag általában egy klasszikus rock ’n’ roll felállásnak is tekinthető, így rockosabb is lesz ez által a zenekar?
Valamennyivel igen. Én 14 éves koromtól jártam mindenfelé metál bulikra, és voltak ilyen barátaim akikkel zenéltem. Tőlük kaptam olyan ihletet, hogy hogyan is működik ez a világ és ezt próbáltuk meg átvinni elektronikus zenébe, úgyhogy igen, metálosabb lett egy kicsit a dolog – ezt a koncertekre értem –, de próbálunk minél több slágeresebb számot is írni. Most nagyon sok lendület, meg energia felszabadult, meg nagyon sok jó ötletünk jött, úgyhogy nagyon bizakodóan állunk a dolgok előtt.