Kimondani is sok, a Vágtázó Halottkémek zenekar negyven éves. Grandpierre Attila és barátai ösztönös népzenéje soha nem igazodott trendekhez, az energia ennyi év után is megmaradt a színpadon. Volt azért szünet, és sokan megfordultak Attila mellett az évek alatt, de a gondolatai mit sem változtak a zenéről, a világról, a világegyetemről.
- Tavaly ünnepelte 40. születésnapját a VHK. Ha kozmikus méretekben nézzük, akkor csekélyke ez a 40 év, de emberi léptékkel mérve azért igen nagy számnak mondható. Hogy éltétek meg ezt a tavalyi évet?
Egy óriási ünnep volt kirobbanó erővel, de éreztük a kihívást. Mire egy zenekar eljut oda, hogy már 40 éve játszik, addigra rendszerint nehézségekkel is szembe kell néznie. Mi pedig azt éreztük, hogy azt az örömöt, azokat a nagyszerű élményeket, amik az utóbbi időben vészesen halmozódtak, és nehezen kibírhatóvá teszik a szüneteket a koncertek közt, a próbák közt, valahogy a közönség nyakába akartuk zuhintani, és megmutatni, hogy másképp is fel lehet fogni az életet: kihozni belőle a lehető legtöbbet, és nem csak úgy lehet élni, hogy az ember szenvedően tűri az alávetettségét. Az élet másra való. Ezt a szerény kezdeményezést szerettük volna a közönségre rárobbantani, és úgy gondoljuk, hogy az az 1600 ember, aki ott ezt velünk megtapasztalta, azoknak nem akármilyen élmény volt ez az ünnep, rendkívüli beszámolók tömegét hallottuk vissza.
- Ritkábban koncerteztetek az elmúlt években. Az, hogy ez a tavalyi koncertsorozat ilyen lendületet adott, egyben azt is jelenti, hogy a jövőben ugyanolyan koncertszámmal fogtok dolgozni, mint akár évekkel, évtizedekkel ezelőtt?
Régebben volt olyan, hogy 50-100 koncertet is adtunk egy évben, ilyen már nem lesz, de azért talán több koncert jön össze idén. Tavaly több koncertünk volt, mint az az előtti évben. A zenekarban elég nagy az igény arra, hogy végre színpadra kerülhessünk, végre próbálhassunk, mert a próbák is hasonlóan nagy élmények a számunkra. Ezért aztán keressük a lehetőségeket, hogy megfelelő körülmények között tudjunk fellépni.
- Részben talán megkönnyíti a dolgotokat, hogy soha nem kellett különböző zenei trendekhez igazodnotok, de azért nyilván az elmúlt években, évtizedekben ti magatok is változtatok. Mennyire változott, akár rajtatok keresztül is, a zene?
Sokféle módon változik, és úgy látom, hogy a változatosság növelésének vannak jó és rossz oldalai is. Azt gondolom, a művészet alapvető feladata lenne megmutatni, hogy az élet mire való, mit lehet kihozni belőle, mi benne a legnagyszerűbb, hogyan lehet a legcsodálatosabban elszabadítani a művészi fogékonyságunkat, a képzeletünket, hogy a lehető legnagyszerűbb jövőt álmodjuk meg és hozzuk ide a Földre. Hiszen a művészek arra valók, hogy a különleges fogékonyságuk révén mindezt bedobják a közösbe, és ennek a révén az emberiséget közelebb hozzák ahhoz a célhoz, ami felé haladunk. Úgy érzem, ez hiányzik, ehelyett divatdiktátorok, üzleti szempontok és egyéb külsődleges szempontok kerülnek többségbe. Viszont vannak belülről jövő törekvések, én inkább ezeket tartanám fontosnak. Bízom benne és remélem, hogy a VHK is hozzá tud ehhez járulni, valamint nagyszerű barátaink, a Perihelion is, akik legutóbbi pesti koncertjükön még nagyobb élményt adtak, mint korábban, még jobban lenyűgöztek. Úgy látom, vannak nagyszerű törekvések, nagyszerű irányzatok, nagyszerű zenekarok, és nagyon bízom abban, hogy sikerül a művészek tevékenységét is az élet legnagyszerűbb kibontakozása felé elősegíteni.
- Ha a közönség oldaláról közelítünk, nyilván ott vannak a koncerteken azok a rajongók, akik már a ’80-as, ’90-es évek óta járnak a koncertjeitekre, ismerik a VHK-t, de nyilván megjelennek a mai tizen-, huszonévesek is, akik egy teljesen más generációt képviselnek. Mit tapasztaltok, nekik is ugyanazt jelenti a VHK zenéje?
Azt tapasztalom, hogy életkortól és háttértől függetlenül alapvetően az az élménye az embereknek - főleg akik először kerülnek be ebbe a világba, amit a koncerten igyekszünk megnyitni -, hogy egy nagyobb világra nyílik kapu, mint amiről addig tudtak, mint amiben eddig éltek. Ez a nagyobb világba való beavattatás, ez a nagyobb világ feltárulása meghatározó élmény, mert itt egy szédületes, fölkavaró, és óriási energiát, óriási életerőt, adó hatalmasabb világról van szó, és ez az, ami igazából a mai tizenéveseknek is óriási hiány. A mai ember nagyon szenved attól, hogy sokaknak nincs igazi motivációja, mert a fogyasztói társadalom ezt leszereli. Ezért vannak világszerte olyan kezdeményezések, amelyek célja, hogy motiválják azokat a tizenéveseket, akik régebben lázadók voltak, és akikkel nem lehetett bírni, mert féktelenek voltak, elszabadultak és felrúgták a normákat. Ma már motiválni kell őket arra, hogy egyáltalán megmozduljanak, mert annyira levert állapotba kerülnek a társadalmi túlerőtől. Úgy látom, hogy ebben a VHK-nak megvan a szerepe, és a tizenévesek is erről számolnak be.
- 2012-ben jelentkeztetek legutóbb új albummal. Várható-e az, hogy ennek a mostani időszaknak a gyümölcseit dalok formájában egy albumon megkapja a közönség?
Annyira röpítő, annyira friss, annyira boldogító és lelkesítő zenék születtek mostanában, hogy ezeket mindenképpen szeretnénk lemezen is megjelentetni és megörökíteni. Várjuk az alkalmat, a lehetőséget, hogy mikor nyílik mód. Keressük ehhez a megfelelő anyagi hátteret is, lényegében ezen múlik, mert a zenekarban az invenció, az ötlet, a készség és a tettrekészség megvan, majdhogynem túlteng.
- A legendák szerint nálad bevett szokás, hogy koncert előtt a színpad mögött egy komplett gimnasztikai feladatsort hajtasz végre. A mai napig megvan ez a rituálé, a testi-lelki ráhangolódás?
Igen, nagyon fontos, hogy lelki, szellemi és testi értelemben is meglegyen. A bemelegítésre nagy szükség van, mert sokszor észreveszem, hogy koncerten az első 5-10 perc után kezdek igazán elszabadulni, a bemelegítéssel ezt szeretném lerövidíteni. A lelki-szellemi ráhangolódás pedig abszolút kulcsfontosságú. Itt még sokat tehetünk azért, hogy a zenekar minden tagja a mindennapokban – a humorérzékét megőrizve - képes legyen összpontosítani a szellemi-lelki képességeit a benne ösztönösen motoszkálni akaró indíttatások felé.
