"AZ ÉLET UTÁN SINCS MEGÁLLÁS" - DAVID BOWIERA EMLÉKEZNEK HAZAI ZENÉSZEK

  Január 10-én hunyt el David Robert Jones, azaz David Bowie. Halálával nem csak a zenei életben hagyott maga után űrt, hanem a filmes világban is. 1969-ben tett szert széles körű ismertségre "Space Oddity" című dalával, amely a brit kislemezeladási-listán az 5. helyezésig jutott. 1972-ben Ziggy Stardustként vált a rock ikonjává. A zenélés mellett színészként is sikeres volt; szerepelt a főleg klipjeiről és dokumentumfilmjeiről ismert Julien Temple első játékfilmjében, a megbukott, de még mindig hatásos Abszolút kezdőkben, ő volt a főgonosz Manókirály a Fantasztikus labirintusban, illetve Poncius Pilátust játszotta Martin Scorsese Krisztus utolsó megkísértésében. Egyik legkarakteresebb szerepe Tony Scott bemutatkozó filmjében, Az éhségben volt, az örökléttel küzdő csábító vámpír szerepében. Halál előtt még egy új albumra is futotta igencsak fogyatkozó energiájából, a „Blackstar” zárja a legendás „kaméleon” diszkográfiáját. Ismert hazai zenészekkel emlékezünk most rá.  Beck Zoli (30Y) „Jóval később, hogy úgy mondjam, utólag csapódnak le azok a zenei ívek, vagy a világra vonatkozó gondolatok, amiket Bowie megfogalmazott. Szóval elképesztő élmény most hallgatni…Valahogy az van a fejemben – és akkor hadd emlegessem föl a Lemmyt is, mert nemrég halt meg -, az van a fejemben, hogy az első generáció rock and roll hősei, akik megérték az öregkort, hogy úgy mondjam, most érnek oda, hogy szép lassan eltávoznak. És azt hiszem, hogy az marha érdekes, hogy a Motörhead éléről Lemmy halála legalább annyira szimbolikus erejű, és az egész életútja, mint amilyen Bowié. Bowie az…hogy mondjam, legalább azt jelenti a populáris zenének, mint amit a Beatles jelent. Azt képzelem, hogy amíg populáris zene van, amíg létezik popzene, addig David Bowie zenéje jelenlévő és élő történet, nem pedig a múlt egy darabja. És ez szerintem eléggé fontos. Egy példát hadd mondjak, hogy ilyen jó éles legyen a sztori: a Bowie halálhírét követően az olasz kulturális televízió átalakította a műsorrendjét, és egy 1972-es vagy ’73-as David Bowie-koncertet közvetítettek. Szóval elképesztően fontos dolog, hogy a kulturális televízió feladatának, kötelességének tekinti, hogy tisztelegjen egy ekkora művész előtt, és egy koncertfilmet sugároznak evidensen. Szerintem szép megemlékezés volt.” Dorozsmai Péter (zenész, producer, zeneszerző, hangmérnök)

• Dorozsmai Péter, zenész, producer, aki korábban a Korál, Ákos, illetve az East zenekarokban is dobosként tevékenykedett. Ha már az East zenekart említjük, kevés olyan zenekar van Magyarországon, akik David Bowie nevét dalba öntötték, az East egyike ezeknek. A „David Bowie szeme” című felvételnek mi a története?

„Az az érdekes, hogy ezt ’86-ban írtuk, én voltam a zeneszerző, a szövegíró a gimnáziumi osztálytársam, Márkus József, aki gyönyörű szövegeket írt, köztük ezt is. A ’80-as években az ember kereste az útját, a szabadságot, az igazságot, és mindig felnéztünk David Bowie-ra, hogy milyen szépen éli az életét, mindig megújulni képes művész volt, mindig kereste ő is a saját útjait, és bámulatos tehetsége és érzékenysége volt erre, és ezt írta meg a dalban Márkus József, ebben a dalban ezt hallhatjuk. Egyébként ebben annyira egybecseng, hogy „elsuhant már a huszadik század is, repülj hát a csillagok közé”, ez most nagyon a helyére került sajnos ezzel a szomorú aktualitással, de úgy gondolom, hogy ez egy méltó emlékezés is David Bowie-ra, egyik zenésztársunkra, kollégánkra.”

• Sok-sok előadóval dolgoztál pályafutásod során mind zenész, mind producer is, és nagyon-nagyon sokan hivatkoznak David Bowie-ra, tényleg hivatkozási alap évek, évtizedek óta, hogy mennyi mindent adott ő a zenei világnak, a popzenének, és hogy egészen más lenne a popzene, ha ő nem lett volna. Te hogy foglalnád ezt össze?

„Azok a művészek, akik mindig újat tudnak kitalálni, és nem másokat utánoznak, egy gyengébb, kvázi hamisítványt mutatnak fel, mindig újat kitalálni nagyon nehéz dolog, és ahhoz komoly tehetség kell, David Bowie ezt nagyon jól csinálta. Érdekes, hogy ő mint előadó, ha egy kicsit kritikus akar az ember lenni, akkor ő nem a legjobb énekes a világon, viszont azok a dalok, meg a szellemisége, meg ahogy előadta, az zseniális volt. Bámulatos tehetsége volt. Ha az ember valamit elér, teljesít, és mindig keresi az új utakat meg a lehetőségeket, feszegeti a határait, az nagyon nagy energiát emészt fel szerintem, közben az egyik legszebb dolog úttörőnek lenni bármiben is.”

• Neked van egyébként ezek közül a David Bowie-korszakok közül olyan, ami különösen közel áll hozzád?

„Az egész életútja közel áll hozzám, de vannak dalok, amik nagyon meghatározóak. Például a „This Is Not America”. Mikor Pat Metheny itt volt Magyarországon és azt eljátszották, tényleg majdnem hogy a ember a könnyeivel küszködött, hogy mennyire gyönyörű zene az. Vagy a Queennel amit énekel, az „Under Pressure”, nyilvánvalóan mindenki tudja, az is egy zseniális dal. „Life On  Mars”, „Space Oddity”, rengeteg van, és tényleg mindig az új utak keresése, és azt hogy lehet ilyen zseniálisan tálalni a világnak, és először mindenki megrökönyödik, hogy mit akar, mi ez az új dolog, és az idő végül mindig őt igazolja.” Németh Róbert (zenész, újságíró)

• Mondhatjuk azt is, hogy több oldalról is érintve vagy David Bowie-ügyileg, mint zenész és mint zenei újságíró is. Hogy fogadtad január 10-én ezt a hírt?

„Engem teljesen lesújtott. Érint, mint zenehallgatót, kultúrafogyasztót, meg mondjuk zenészt, akire hatással volt.”

• Mi az első emléked David Bowie-val kapcsolatban?

„Talán a Live Aid ’85-ben, vagy valami ’80-as évekbeli hazai popműsor, ahol mondjuk a „Let’s Dance” lemezről esett szó vagy játszottak be klipet. Valószínű, hogy a ’80-as évek első fele, aztán később egyre tudatosabb zenehallgatóként, ahogy hallottam egyre több lemezét, meghallgattam az életművét, így ez a rajongás egyre elmélyült.”

• Nagyon nehéz egy ember életében arra a kérdésre választ adni, hogy teljes életet élt-e le. Egy művész esetében talán ezt még nehezebb megtenni. Viszont ha azt vesszük, hogy nemrég jelent meg - most már ugye tudjuk – az utolsó albuma, sőt, most már ugye láthatjuk a neten az utolsó videoklipet is, ami tényleg egy búcsúzásként is felfogható. Tulajdonképpen megadatott David Bowie-nak az, hogy - abszolút nem váratlanul, hogy lezárja a pályafutását. Kerek egész ez a történet, te hogy látod?

„A lemez valójában egy búcsú, és ezek a klipek valójában búcsúüzenetek. Egészen elképesztő a lemez, mintha kiszámolta volna, hogy pénteken kiadja a lemezét, és vasárnap meghal. Ez már magában elképesztő dolog.”

• Lehet értékelni pusztán szakmailag ezt az albumot?

„Abszolút lehet. Írtam is erről. Három évvel ezelőtti lemeze egy nagyon szép, nagyon kerek, és nagyon jó pop-rock lemez volt. Ahhoz képest a „Blackstar” egy nagyon kísérletező album, ahol a nagyközönség számára viszonylag kevéssé ismert New York-i jazz zenészekkel dolgozott, és hát ezt elképesztő ünnepléssel fogadta a közönség, nyilván előre nem tudva azt, hogy mi fog történni ezután két nappal. De ez nagyszerű lemez, igen.”

• Az megdöbbentő, hogy valaki röviddel a halála előtt a legfontosabb dolognak azt tartja, hogy ezt az alkotást még az embereknek át kell nyújtania, anélkül, hogy ő már tulajdonképpen reakciókat ezzel az albummal kapcsolatban már nem kaphatott, és ezt valahol ő is tudta.

„Igen, minden bizonnyal tudta, de szerintem sokkal súlyosabb az, hogy gyakorlatilag az egész lemezt úgy csinálta meg, hogy már rákos volt. Ugye 18 hónapja tudta meg, hogy mi a helyzet, nem tudunk erről semmi pontosat, hiszen ezt abszolút diszkrécióval kezelte ő is, meg a zenésztársai, meg a családja, meg a menedzsmentje, mindenki. Elég elképesztő, hogy gyakorlatilag úgy csinál végig egy lemezt, lemezfelvételt, lemezírást, stúdiófelvételt, hogy már eközben küzd ezzel a betegséggel. Ez magában egészen hihetetlen.”

• És hogyha arról beszélünk, hogy mit hagyott örökül David Bowie, talán az ő esetében abszolút nyugodtan ki lehet azt jelenteni, hogy jelen pillanatban nem olyan lenne a világ zenei, popzenei élete, hogyha ő nem lett volna.

„Nem nagyon lenne semmi szerintem. Pont tegnap láttam Facebookon az egyik amerikai független kiadó írt egy búcsúüzenetet, és azt mondta, hogy ha nem lett volna Bowie, nem lett volna Joy Division, ha nem lett volna Bowie, nem lett volna Björk, ha nem lett volna Bowie, nem lett volna Kanye West sem – ami ugye azt jelzi, hogy egy elképesztő széles skálán adott hatásokat. Gyakorlatilag mindenre hatott a hiphoptól a harminc évvel ezelőtti postpunk gitárzenéig, a mai hiphopig, a kísérletező popzenéig mindenre. És érdekes módon ott volt benne, hogy David Bowie nem egy sarokpont vagy egy sarokkő volt a popzenének, hanem ő mondta meg, ő mutatta meg, hogy hova kell lerakni a sarokköveket. Az egész pályafutása azt mutatta meg, hogy kell kreatívnak lenni, magadat mindig újra és újra feltalálni, sosem egy tuti recept után menni, és egy tuti bevált receptet követni egy egész pályafutáson keresztül, hanem akár teljesen vállalva a kockázatokat meg a rizikókat azt mondani, hogy jó, ez most sikeres volt vagy ez most jó volt, de akkor legközelebb nem ezt csinálom, hanem valami teljesen mást. Ha a mai magyar könnyűzenére gondolok, akkor egészen elképesztően fontos üzenet ez, hogy a mai magyar könnyűzene nagyon rászorulna arra a fajta invenciózus, kísérletező, bátor hozzáállásra, amit mondjuk ez a Bowie-életmű sugall.” Pásztor Anna (Anna and the Barbies) „Egyszerűen nem tudtam elhinni. Mindig vannak álhírek a Facebookon, amikre nyilván nem szabad odafigyelni, és én azt hittem, hogy a halálhíre az csak egyike ezeknek, álmomban nem gondoltam, hogy két nappal a lemez megjelenése és a születésnapja után eltávozik. Nagyon sokkoló volt. Lehet, hogy nagyképűnek hangzik, de én úgy érzem, hogy nem csak az emberiség van valamilyen szinten összekapaszkodva, de szűkebben akik hasonló szekeret tolnak, például a zenészek. Azok is valahogy összeköttetésben vannak, minket nagyon húznak a csillagok, olyan csillagok, mint David Bowie, Freddie Mercury, mint Lemmy, és amikor egy-egy ilyen csillag sokkal távolabbról húz minket, mint ahogy azt az emberi agy felfogja, akkor egy kicsit pánikba esik az ember, hogy nincs kézzel fogható közelségben. De hát azért ez a hihetetlen üstökös ez mindig is világítani fog a többi zenésznek, és elképesztő pályát futott be, és még a halála is annyira példaértékű. Tehát a legprecízebb, legprofibb, legszomorúbb, legfeketébb, de mégis legfrappánsabb marketing, amit valaha láttam. Gondolom, ebben abszolút benne volt és így akarta, hogy az utolsó lélegzetvételével, a vére utolsó pumpálásával is még kreatív volt, még a zenét, még az embereket, még az életet szolgálta. Én nem is mertem még egyszer megnézni a „Lazarus” videót, ami állítólag tényleg a kórházi ágyán készült. Pont arra gondoltam, hogy mennyire fontos, hogy mindig a realitást, a valóságot, az előadónak a pillanatnyi érzelmi felkavarodottságát vagy nyugodtságát közvetítse az a szám, amit éppen ír, vagy amiből a klip készül, és ennél valóbb, ennél valóságosabb, minthogy valaki a haláltusáját vívja, énekli, és filmesíti meg, egyrészt hatalmas ajándék, nagyon nagy kitárulkozás, nagyon nagy őszinteség, példamutató. Tényleg nincs olyan, hogy megállás, és ez engem abban nyugtat meg, hogy talán még az élet után sincs megállás, ha ennyire a halál küszöbén is az élet még aktív lehet. Fantasztikusan inspiráló figura.” [embed]https://www.youtube.com/watch?v=y-JqH1M4Ya8[/embed]