Hét évvel Chester Bennington halála után új énekessel, új dobossal és új albummal tér vissza a Linkin Park. A hivatalos bejelentésre szeptember 5-én, egy előre meghirdetett rajongói eseményen került sor, mely során élő streamben egy koncertet is lenyomtak Youtube-on – a mikrofon mögött immár Emily Armstrong énekesnővel, akit korábban a Dead Sara frontembereként ismerhettünk meg.
Doboscsere is történt a zenekarban: Rob Bourdont Colin Brittain váltja, aki egyúttal társproducerként is szerződött a csapathoz. A Linkin Park többi alapító tagja, vagyis Mike Shinoda rapper, Brad Delson gitáros, Dave Phoenix Farrell basszusgitáros és Joe Hahn DJ továbbra is a banda tagjai, bár a visszatérő koncertet Delson betegség miatt kihagyni kényszerült.
A Los Angelesben megrendezett zártkörű esemény rögtön egy új dallal indult: a The Emptiness Machine-nal, amihez azóta videóklip is elérhető Youtube-on, és ami egyben a hamarosan megjelenő From Zero című album nyitódala is lesz.
„A Linkin Park előtt az első zenekarunk neve Xero volt. Ez az albumcím egyszerre utal erre a szerény kezdetre, és az utazásra, amire most vállalkozunk. Hangzásilag és érzelmileg a múltról, a jelenről és a jövőről szól – magába foglalja a jellegzetes hangzásunkat, de új és élettel teli” – nyilatkozta Mike Shinoda az új kezdetről.
A november 15-én érkező From Zero dallistája a következő lesz:
- From Zero (Intro)
- The Emptiness Machine
- Cut The Bridge
- Heavy Is The Crown
- Over Each Other
- Casualty
- Overflow
- Two Faced
- Stained
- IGYEIH
- Good Things Go
Az új albummal rögtön turnéra is indul a Linkin Park. Az első két koncertre az Egyesült Államokban, Los Angelesben és New Yorkban kerül sor szeptember 11-én és 16-án, majd szeptember 22-én érkeznek Európába: aznap este Hamburgban, szeptember 24-én pedig Londonban láthatják hét év után újra a rajongók a bandát. Ezt követően szeptember 28-án Szöulban, majd november 11-én Bogotában koncerteznek még. A jegyek értékesítése az LP Underground tagjai számára szeptember 6-án indul, a nyilvánosság számára egy nappal később, szeptember 7-től lesznek elérhetőek.