Hírek

Ez a legnépszerűbb zenekar a szex playlisteken

A ZipHealth több mint 1000 embert kérdezett meg arról, hogy milyen zenét hallgatnak szex közben, emellett mintegy 150 lejátszási lista több mint 11 000 dalát vizsgálták meg, hogy kiderítsék, mely dalok és előadók a legnépszerűbbek a szexszel kapcsolatos lejátszási listákon.

Az eredmények azt mutatják, hogy a popzene a legnépszerűbb a hálószobában, a válaszadók pedig hozzátették, hogy általában a kanadai crossover előadó, a The Weeknd dallamait streamelik, hogy hangulatba kerüljenek. A felmérésben vizsgált nyolc zenei műfaj közül a metal a 7. helyen áll a pop, a rap, az R&B, az indie rock, az alternatív és az EDM mögött, egyedül a klasszikus rockot előzi meg. A műfajon belül a metal rajongók Chino Moreno hangját hallják legszívesebben a hálószobában, a Slipknot a második helyen végzett, míg a System of a Down kapta a harmadik legtöbb szavazatot.

A metal néhány másik kategóriában magasabb helyezést ért el. A válaszadók 72 százaléka például azt mondta, hogy fétisek felfedezése közben valami keményebbet szeretett volna hallgatni: választásuk a legtöbb esetben a Nine Inch Nails ikonikus Closer című dalára esett, mely ezzel a BDSM lejátszási listák első számú dala lett, összességében pedig az ötödik legszexibb dal.

A metal a kitartás tekintetében is egész jól szerepelt, a válaszadók 30,8 perces átlagról számoltak be. (Az ugyan nem világos, hogy lassú doom metalról vagy intenziv grindről beszélünk, de a Slayer Reign in Blood albuma például teljes egészében végighallgatható ennyi idő alatt…) A metalrajongók bekúsztak a top 3-ba az egyéjszakás kalandok (82 százalék), valamint az orgiában (21 százalék) és az édeshármasban (54 százalék) való részvétel tekintetében is.

Ha még többet szeretnél megtudni zenekedvelő társaid furcsa szokásairól, itt megnézheted a teljes tanulmányt.