Heteken belül lesz épp harminc éve, hogy megjelent Marilyn Manson debütáló kislemeze (Get Your Gunn) 1994 nyarán, ma, 2024. május 15-én pedig bejelentette eddigi leghosszabb pihenéséből való visszatérését. A kényszerpihenőt a világjárvány mellett egyéb dolgok is okozták, ugyanis a #metoo mozgalom őt is elérte: több nő is jelezte, hogy vállalhatatlan dolgokat művelt velük. Viszont sokakkal ellentétben egyelőre úgy tűnik, hogy hamis vádak voltak, ugyanis sorra veszítik el a pereket az illetők és olyan hölgy is akad, aki beismerte: lejárató kampányba kezdtek Manson ellen.
A zenész előző kiadója, a Loma Vista azonnal szerződést bontott, így évek óta lemezkiadó nélkül lézengett a frontember, akinek új koncertzenekaráról egyelőre nem tudunk semmit, bár pletykák szerint Tim Skold visszatér hozzá, akivel 2002-ben kezdett közösen dolgozni, közös csúcsproduktumuk a 2003-as The Golden Age of Grotesque volt, de a 2007-es Eat Me, Drink Me albumot is együtt jegyzik. Utuk később elvált, de több jel is arra enged következtetni, hogy ismét együtt alkotnak.
Ami viszont biztos: több észak-amerikai dátumot bejelentettek idén nyárra a Five Finger Death Punch társaságában, de önálló koncertek is lesznek, szintén Amerikában.
És mindezt ma megfejelte egy rövid videóval, amiben már hallható egy kis előzetes a következő lemezről, a videó leírásából pedig az is kiderült, hogy van új kiadója: a legendás Nuclear Blast Records, akik olyan zenekarok lemezeit adták ki az elmúlt évtizedekben, mint a Messugah, a Slayer, az Anthrax, Cavalera, a Death Angel, az Exodus, a Fear Factory, az In Flames, a Kreator, a Lamb of God, a Machine Head, a Ministry, a Nightwish, Rob Zombie, a Sabaton, a Sepultura, a Soulfly, a Testament és még nagyon sokan mások. Íme a bejelentő videó:
Az, hogy mikor jelenik meg a felvezető dal / kislemez és mikor lesz új Manson-album, egyelőre nem tudni, de minden bizonnyal még idén megvalósul mindegyik.