A várakozás alapját már a korongról érkező debüt single is megerősítette, a „Just Another Rainbow” előkelő helyen nyitott a toplistákon, de ez még csak a kezdet volt. Január végén még egy ízelítőt kaptunk a „Mars To Liverpool”-lal, ma pedig végre megjelent a két zenész nevével fémjelzett album is.
„Alig várom, hogy az emberek hallják az egész felvételt. Úgy érzem, hogy azok, akik szeretik a Stone Rosest és az Oasist, imádni fogják ezt is. Spirituális és létfontosságú” – mondta Gallagher.
A páros már régóta számontartja egymást barátként, és szakmailag is mélyen elismerik egymást, ugyanakkor a közös munka ötlete csak Gallagher 2022-es Knebworth-i koncertjén született meg, mikor Squire vendégként csatlakozott Liamhez a színpadon. A dalötletek innentől megállíthatatlanul törtek elő a két legendából, így az album egyfajta intuitív intenzitással állt össze egy Los Angeles-i stúdióban, az elismert producerrel, Greg Kurstinnel együttműködésben.
Squire számára az említett koncert komoly löketet is adott a kreatív folyamatok kezdeténél:
„Nagyon inspirálóak voltak számomra a fejemben frissen élő képek és emlékek a Knebworth-i fellépésről, mikor elkezdtem írni a dalokat. Aztán persze később fontos volt, hogy eltekintsek ezektől, hogy kicsit finomítsak rajtuk, és keveredhessenek az érzelmek. Nagyon tetszik, hogy a korong egy-egy része melankolikusabb hangulatú, amit akár meg is könnyezhetünk, helyenként viszont már-már tiszteletlen, kegyetlen és nyers. Mindenből van benne egy kicsi, és úgy gondolom, ez egy nagyon jó mix. Volt egy olyan érzésem, hogy Liammel jól hangzunk majd együtt, de arra nem voltam felkészülve, hogy ennyire jól működünk.”