Hírek

Május 12-én vesznek végső búcsút Török Ádámtól

Május 12-én, pénteken az Óbudai temetőben vesznek végső búcsút Török Ádámtól, a magyar progresszív-blues-rock egyik legfontosabb formációja, a Mini alapítójától, frontemberétől.

Török Ádám énekest, fuvolistát, dalszerzőt május 12-én 13 óra 30 perckor kísérik utolsó útjára az Óbudai temetőben.

 A művész tisztelőit, rajongót, barátait arra kérik, hogy kegyeletüket egy szál virággal róják le. A Máté Péter-díjas, Fonogram-életműdíjas zenész, a magyar progresszív rock, blues és dzsesszrock kiemelkedő alakja 75 éves korában hunyt el.    Török Ádám 1948. január 12-én született Budapesten. Először magánúton tanult fuvolázni, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsessztanszak előkészítőjét végezte el. 1965-ben kezdett el zenélni egy gimnáziumi zenekarban. 1968-ban a Dogs együttes énekese lett, majd még ugyanebben az évben megalapította a Mini együttest. 1972-ben az első tabáni bulin az LGT-vel és a Syriussal léptek fel. Tagcserék után a Mini stílusa a dzsesszrock irányába mozdult el.

mini-együttes2.jpg (1000×678)

A Mini 1976 és 1978 között a Budai Ifjúsági Parkban a híres "rockkeddeken" a P. Mobillal öt-hatezres közönség előtt zenélt, emellett a Tabán és a Bem rockpart főszereplőiként hosszú éveken át játszottak kiemelkedő szerepet a magyar rockszíntéren. Az akkori pártállami hanglemezgyári vezetés jó ideig megakadályozta a Mini első nagylemezének megjelenését, az első anyag Vissza a városba címmel végül 1978-ban került a boltokba. 1983 novemberétől szünetelt a Mini. Török Ádám előbb megalapította a Mini RC-t (Robot Company), majd a Tátrai Török Tandemet. Az 1987-1990 közötti időszak Török Ádám szólókorszaka volt, turnézott az Egyesült Államokban, Svájcban, Olaszországban és Ausztriában. 1991-ben Závodi Jánossal közösen megalapította a RABB-ot (Rhythm and Blues Branch).

20220111mini-egyuttes-1977nemeth-karoly-balogh.jpg (800×533)

Fotó: A Mini együttes 1977-ben - FORRÁS: FORTEPAN - URBÁN TAMÁS

1998 februárjában Török Ádám újraélesztette a Minit. 2017-ben Mini Acoustic World nevű formációjával készített koncertlemeze jelent meg Bartók On Rock címmel. 2018-ban először adták ki CD-n a Mini együttes első albumát, és az azt sorban követő három anyagot a zenekar "ezüst korszakából". Török Ádám 2017-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést, 2019-ben a Máté Péter-díjat, 2021-ben Fonogram-életműdíjjal tüntették ki.