Hírek

Megjelent a Radiohead Kid A Mnesia című kiadványa

A Kid A volt a Radiohead negyedik stúdióalbuma, amely 2000. október 2-án jelent meg. Az óriási sikereket hozó 1997-es OK Computer folytatását nem volt könnyű elkezdeni, a hirtelen jött siker és az alkotói válság is sújtotta a '90-es második felének legsikeresebb brit zenekarát. A lemez előtti várakozást - a zenekar nagy ellenszenvére - a sajtó a Nirvana: In Utero lemezéhez hasonlította, miszerint a Nevermind sikere után mindenki várta, hogy milyen lesz a folytatás. A Radiohead azonban nem okozott csalódást, szokás szerint továbblépett. Kísérletező eletronrika, végtelenségig torzított hangok, art rock, poszt rock orgia lett az album, amely a mai napig az egyik legfontosabb korongjuknak számít.

A stúdiózás alatt született pár "hagyományosabb" szerzemény is, ezeket félretették és 2001. június 4-én jelent meg Amnesiac címen. Tehát egyfajta dupla album volt ez, amelyet elválasztottak egymástól. Az Amnesiac talán egy fokkal halkabb siker volt, de így is rengeteg elkelt belőle és szintén egy nagyon szeretett album lett.

Évekkel később Trent Reznor, a Nine Inch Nails mindenese egy interjúban elismerte, hogy szerinte a Radiohead okosabb volt, mint ő, ugyanis Reznor az 1999-es The Fragile lemezt egyben adta ki (kazettán és CD-n dupla, vinil lemezeken tripla album lett). Hozzátette: ma már a Radiohead útját járná. Hasonlót csinált egyébként kicsit korábban a Metallica is: az 1996-os Load albumról "lemaradt" dalok az 1997-es ReLoad lemezen kaptak helyet.

A Radiohead a turnékat követően szokás szerint továbbálltt és nem igazán nézett vissza. Egészen idáig. 2021. november 5-én megjelent a Kid A Mnesia, amely 20 év után egyesítette a két albumot és még hozzá is tesz egy kicsit. A tripla CD-n, különböző színű tripla vinileken és limitált dupla kazettán kiadott új verzió természetesen a két albummal majd kezd, majd jön a Kid Amnesiae nevű rész, amely eddig kiadatlan dalokat és ismert dalok eddig be nem mutatott változatát gyűjti össze.

A jubileum promóciós kampánya már idén tavasszal elkezdődött, amikor a zenekar elindította hivatalos TikTok csatornáját, oda pedig a tőlök megszokott módon fura, sejtelmes videókat töltöttek fel, amelyek felvezették a Kid A Mnesia eljövetelét. A dolgok szeptemberben gyorsultak fel, amikor megjelent a felvezető kislemez, az eddig nem hallhatott If You Say the Word, amelyhez videót is készítettek:

Ezt nemrég egy másik "új" dal és annak valóban új videója követte. Íme a Follow Me Around, a főszerepben Guy Pearce:

 

 

Hirdetés