Hírek

Imagine 50

Ma 50 éve jelent meg a béke legfontosabb zenei megvalósulása, az Imagine. Debrecenben külön emlékestet szerveznek a kerek évforduló kapcsán.

John Lennon második szólólemeze kevesebb, mint egy évvel a fantasztikus első (John Lennon/Plastic Ono Band) után érkezett. Folytatta az első szellemiségét, így kellő mértékben tartalmazza a társadalomkritikát, a személyes érzékeseket és a Beatles széthullása körüli érzelmi túltengést. 

1971. szeptember 9-én jelent meg az Egyesült Államokban, de nem csak ott, hanem lényegében mindenhol óriási siker lett a lemez a fantasztikus, csodaszép, de mégis kőkemény mondanivalóval ellátott címadó dal miatt. Pedig nem csak az, hanem lényegében mind a tíz dal erős, karizmatikus és gondolkodásra serkentő.

A lemezhez 1972. december 23-án debütált egy televíziós film szintén Imagine címmel, amely bemutatta John Lennon és Yoko Ono kapcsolatát, valamint a kreatív munkát a lemez elkészülte közben. Az is kiderült belőle, hogy az albumon több dalban George Harrison is közreműködött, aki szintén haragudott Paul McCartney 1970-es, a zenekart felbomlasztó momentumára. 

 

A lemez borítóját (első és hátsó egyaránt) Yoko Ono fotózta egy Polaroid géppel.  Mindkét oldalon a felhők vannak jelen, amelyek a dalszövegre utalnak: "above us only sky"

Az Imagine egy komplex, összetett lemez, amely tíz dalával többet mond, mint száz másik dal. A címadó dalt (amely 2017 óta hivatalosan is Lennon/Ono szerzemény) közel ezren dolgozták fel az elmúlt ötven évben, köztük olyan nevek, mint David Bowie, Elton John, Stevie Wonder, az A Perfect Circle, Madonna Lady Gaga és még sokan mások.

Debrecenben október 8-án (a lemez angliai megjelenésének dátumán) különleges jótékonysági #IMAGINE50 est lesz a Nagyerdei Víztoronyban, ahol 10 zenekar adja majd elő az album 10 dalát, de más meglepetésekkel is készülnek a szervezők. Az este teljes bevételét a nemzetközi Food Not Bombs szervezet debreceni csapata kapja meg. 

A rendezvény Facebook eseménye ITT érhető el.