Hírek

Új klippel jelentkezik a Meg Egy Cukorka

Lorde, Solar Power


A héten jelenik meg a Hangfoglaló Program támogatásával a Meg Egy Cukorka első – Jöhet Bármi című – nagylemeze. A budapesti rockzenekar 2017-ben jutott be a negyedik évad Induló Előadói Alprogramjába, és a forrás segítségével a JÖJJÖN (jöhet akármi) című dalhoz klipet is készítettek, melyet a napokban mutattak be a közönségnek.

A beat alapú britrockot játszó budapesti Meg Egy Cukorka első felvételét 2016 szeptemberében adta ki, és meg is nyerték vele a Petőfi Rádió októberi Saját Zenéd versenyét. A következő évben debütált Zsákutcák című első kislemezük, épp akkoriban, amikor a Hangfoglaló Programban is bekerültek a 20 támogatott feltörekvő előadó közé. Decemberben aztán ki is adtak két felvételt (Sötét Lett, Lemosom) a támogatásból készülő lemezről.

Első nagylemezük Jöhet Bármi címmel október 18-án, csütörtökön fog megjelenni. Előtte azonban még egy klippel is jelentkezett a csapat. A forgatás izgalmairól a Recorder.hu-nak nyilatkozott Hárs Barna, énekes-gitáros.

„A felvételek a Supernemmel való közös turné alatt készültek, leginkább a Barba Negra Clubban. A videón látni lehet, hogy nem a saját közönségünknek zenéltünk, hanem az idegen embereknek, akik 10 főből alakulnak több százzá a koncert végére” – mondta a forgatás kapcsán a zenekar frontembere, aki azt is hozzátette: „Igazából nem nagyon tudatosult bennünk az, hogy forgatás van éppen. A mi fejünkben annyi volt, hogy itt egy haver, akinél van egy kamera, de nem nagyon törődtünk azzal, hogy az most be van-e kapcsolva vagy nem. Inkább azzal foglalkoztunk, hogy feloldódjunk, hiszen még nem játszottunk ekkora helyen azelőtt.”

Íme a klip:

https://www.youtube.com/watch?v=oAx9G8N_TDI

Jöhet bármi lemezbemutató koncertje november 8-án lesz az Ellátóházban. Az este folyamán olyan vendégfellépőkkel fog kiegészülni a trió, mint Papp Szabi (Supernem) illetve Agócs Márton (Aurevoir.) Az este vendég zenekara pedig a Marble Mist lesz.

A cikk a Hangfoglaló Program támogatásval készült!