Hírek

A KAMILKA & PESTI SIKK NYERTE A JAZZY RÁDIÓ DALVERSENYÉT

Lorde, Solar Power


A CSTP által támogatott formáció Bágyi Balázs mentorálásával érte el ezt a szép sikert.

„Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy hónapokig ezzel a produkcióval, ezen a produkción dolgozhattam én is a CSTP jóvoltából. Azt gondolom, hogy mindannyiunk, és a program eredménye is, hogy a zenekar a kapott lehetőségek birtokában, olyan munkát tudott elvégezni, ami ennek a kiemelkedő sikernek az eléréséhez is hozzásegítette” – mondta Bágyi Balázs, jazzdobos, zeneszerző, zenetanár, producer, a magyar jazz-élet egyik meghatározó szereplője, a Magyar Jazz Szövetség elnöke.

Ez a szép eredmény vélhetően további sikerek felé viheti a zenekart: a kilencedik alkalommal meghirdetett Jazzy Dalverseny célja, hogy tehetséges magyar művészek kapjanak lehetőséget a bemutatkozásra, és támogatást a hírnevük, ismertségük építésében.

A 10 éves 90.9 Jazzy a kezdetektől fontosnak érzi a hazai jazz és a műfaj tehetségeinek támogatását, ezért immár kilencedik alkalommal hirdeti meg Jazzy Dalverseny pályázatát. A megmérettetés célja, hogy tehetséges magyar művészek kapjanak lehetőséget a bemutatkozásra, és hogy támogassuk őket hírnevük, ismertségük építésében. Emellett szeretnénk zenei repertoárunkat olyan új magyar dalokkal bővíteni, amelyek eddig még nem kaptak teret. Az elmúlt évek során már közel 300 ilyen, kifejezetten a Dalversenyre benevezett dal került a repertoárba. A korábban kevésbé ismert művészek mellett a Jazzy rádió játszási listájának állandó szereplői, mint pl.: Peet Project, Zolbert, Kozma Orsi, Fábián Juli & Zoohacker, Group’n’ Swing és még sokan mások is megmérettették már magukat a Dalversenyen.”

A Dalversenyen zsűri által legjobbnak ítélt 10 dalára lehetett online szavazni a 90.9 Jazzy oldalán egy hónapon keresztül. Több, mint tízezer szavazat érkezett összesen a dalokra, mely szavazatok összesítése után így alakult a sorrend:

1.helyezett- Kamilka & Pesti Sikk nyereménye a Super Size Recording stúdió jóvoltából egy komplett EP felvétel mastereléssel, mely tartalmaz egy nap stúdióidőt és két nap keverést.

2. helyezett: Sax-O-Funk & Talamba nyereményük a Dobbolt.com jóvoltából egy Tama Silverstar dobszett, 20”-os lábdobbal, nyírfa testtel és egy Istanbul cintányér szett

3. helyezett: Temese Berci feat. PnP nyereménye a Victoria Music jóvoltából egy Ibanez RGKP6-WK elektromos gitár kaoss pad-del, és egy Marshall JMD 50 erősítő fej

Közönségdíj: a Patai Swing Project nyereményük a Victoria Music jóvoltából egy YAMAHA MGP12X keverőpult.

A zsűri tagjai: Suri Imre – 90.9 Jazzy rádiós műsorvezető Kovács László – 90.9 Jazzy Rádió programigazgató Hunka Róbert Zoltán – producer, a Hunnia Records tulajdonosa Farkas Zoltán – zenei menedzser, a Beagle Beat Records ügyvezetője

A hírt a Hangfoglaló Könnyűzenei Támogató Program támogatta.

hirdetés