Hírek

KORAI BEATLES DOBFELSZERELÉS MEGY AUKCIÓRA

Lorde, Solar Power


Nagyon sok The Beatles-relikvia került már kalapács alá, most azonban egy igazán történelmi jelentőségű darabot árvereznek el: az a dobfelszerelés kap új gazdát, amelyen a zenekar a Love Me Do című első saját dalát játszotta. A Love Me Do nem csupán az első eredeti Beatles-dal, hanem az Fab Four első kiadványa is, ami 1962. október 5-én jelent meg az Egyesült Királyságban. Nagy tévedés azonban azt gondolni, hogy csak ennyi érdekessége van a történetnek: 1962-ban háromszor is rögzítették a dalt, a jól bevált Paul McCartney / John Lennon / George Harrison hármas mellet mind a három alkalommal másik dobos játszott. Az első verzióban - amelyet 1962. június 6-án rögzítettek - Pete Best dobolt. A második felvételen már Ringo Starr ül a dobok mögött, ezt 1962. szeptember 4-én vették fel. Rá egy hétre ismét stúdióba mentek, ezúttal pedig Andy White ült a bőrökhöz, Ringo pedig tamburinon játszott. Részlet a Love Me Do digitális feljavított videójából a hivatalos YouTube csatornán: [embed]https://www.youtube.com/watch?v=_DBARnNK4eE[/embed] A most árverés alá került felszerelés pedig a harmadik, végül kislemezen, majd a debütáló albumon (Please Please Me, 1963) megjelent verzió során használt hangszer lesz, vagyis Andy White tulajdona. A licit elképesztően magasról indul: $150.000-ről. Ez nagyjából 43 millió forintnak felel meg. [caption id="" align="alignnone" width="595"] A Love Me Do amerikai kislemezborítója. Az USA-ban csak 1964-ben jelent meg a kislemez, a Beatlemánia hatására.[/caption] A három Love Me Do verziója közül mind megjelent az évek során: míg az Andy White-verzió a már említett kislemezen és az első albumon (és számtalan válogatáslemezen) kapott helyett, a Ringo-féle verzió a Past Masters albumra került fel, a Pete Best-féle ősverzió pedig az Anthology kiadványsorozat első részén található meg. [caption id="" align="alignnone" width="720"] Andy White ujja Ringo arcára mutat egy Love Me Do vinyl lemezen.[/caption] Andy White neve azonban nem ettől várt ismertté: a skót zenész már az '50-es végétől elképesztően népszerű volt, zenélt Chuck Berry és Tom Jones zenekarában is. White tavaly novemberben halt meg 85 éves korában.