Hangfoglaló

Pénteken indul a Pusztahang Alkotótábor Debrecenben

A PusztaHang eddigi legnagyobb dobása érkezik Debrecen legizgalmasabb májusi hétvégéjén, ahol a zenei platform nevével összefort igényes koncertek mellett workshopokkal, művészetközi programokkal is közelebb kerülhetnek a látogatók a város alternatív erőtereihez. Május  13-15. között a Nagyerdei Víztorony ad otthon a Pusztahang Alkotótábornak, a végleges program pedig igazodik a nem mindennapi helyszín adottságaihoz.

A PusztaHang immár 2019 óta az igényes debreceni zenei kultúráért dolgozik. “Mindezt egy olyan közösség létrehozásával, melyben hasonló gondolkodású emberek találkozhatnak, kibontakoztathatják egymás kreatív ötleteit, akár zenei, akár egyéb kulturális projekt formájában.” – szól a PusztaHang önmeghatározása. Ennek a hároméves, pandémiával is terhelt időszaknak a megkoronázásaként rendezi meg az öntevékeny csapat eddigi legnagyobb rendezvényét, a PusztaHang Alkotótábort.

A közösség a Debrecenben már meglévő alternatív zenei kezdeményezéseknek biztosít egyfajta ernyőfunkciót, emellett „saját rendezvényeikkel is azon vagyunk, hogy izgalmas hangzásokat és stílusokat mutassunk meg a városnak, mely inspirálhatja és formálhatja a helyi kultúrafogyasztók szemléletét.” – mesélte a projektről Süli Andris és Énekes András Előd, a PusztaHang két alapítója.

Május 13-én és 14-én délután és esténként két helyszínen is szólnak a legfrissebb helyi és országos zenei produkciók, valamint interdiszciplináris művészek vezetésével workshopokra, alkotóműhelyekre és performanszokra is sor kerül, melyekben összeér a kísérletező, progresszív zene, a kortárs tánc és a vizuális művészet (partnerként a MODEM is képviselteti magát többek közt), de a szöveges műfajok sem maradnak rejtve, hiszen pénteken Áfra János spoken word estje kalauzol el minket izgalmas, eddig még nem bejárt tájakra, szombaton pedig a DESZ és a Csokonai Színház közreműködésében nyílt színházi tréninget tart Marton Sándor és Vranyecz Artúr.

A PusztaHanghoz híven izgalmas zenei felhozatal várja majd azokat, akik kilátogatnak a Víztoronyba. Pénteken fellépnek a Lázár Tesók, az elmúlt évek egyik legnagyobb magyar sikersztorija, a Platon Karatev – ezúttal duó formációban, az Aron Andras & The Black Circle Orchestra, a JÜ, valamint az ON THE LOW ernyője alatt gyuris, FILO és Slowgod.

A szombati napindító jóga után Agócs Marci és Kemény Zsófi akusztikus, egyszálgitáros, slam előadása melegíti be a közönséget. Az este hátralévő részében a Jazzbois, Lil Frakk + Ress és a Freakin' Disco gondoskodnak a hangulatról. Amíg pénteken a BanZaj csapata szállítja a H2O galériába a zajzenei programot, addig szombaton a Sofar Sounds Debrecen biztosítja a szobakoncertek hangulatát a torony gyomrában, többek közt Boebeck fellépésével. Az esemény záróprogramja egy hajnalig húzódó Unexpected Frequencies techno parti a színtér olyan magyarországi húzóneveivel, mint AGA2L és MANKIND.

Az alkotótábor nem csak Debrecenből, hanem a régióból is várja azokat a nyitott művészet- és társaságkedvelő látogatókat, akik egy interaktív fotós workshop után nem ijednek meg némi spoken worddel fűszerezett jazz imprótól, de az éjszakai techno zakatolást is ugyanolyan élvezettel fogyasztják. Mindez ugyanis megtörténhet május 13-14-én a Víztoronyban.

A rendezvényen történő részvétel teljesen ingyenes, ugyanakkor helyszíni regisztrációhoz kötött.

Event: https://www.facebook.com/events/506897560895038

A rendezvény a TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2021-02275 azonosító számú projekt keretében valósul meg.