Hangfoglaló

Backstage Home - Kőrös Noémi: Saya Noé - Twitch esettanulmány

Lorde, Solar Power


Online formában folytatódik a Backstage, a Hangfoglaló Program Könnyűzenei Menedzsment Alprogramjának zeneipari előadás- és beszélgetéssorozata. A mai epizódban a Saya Noé néven alkotó Kőrös Noémi osztja meg velünk a Twitchen szerzett tapasztalatait. Az alapvetően gamerek által uralt felületen ugyanis egyre több zenei csatorna jött létre, amelyek segítségével erős, összetartó közösség alakítható ki az előadók körül.

Kőrös Mimi, művésznevén Saya Noé gyermekkora nagy részét Malaysiaban, Kuala Lumpurban tölötte zenész szüleivel. Korán megmutatkozott zene iránti szeretete, tanult hegedűn és fuvolán, később pedig a gitározásban és éneklésben találta meg magát igazán. Egy barcelonai nemzetközi óvodában végigdolgozott év hozta meg számára az elhatározást, hogy a zenének szentelje életét. Budapestre költözve zenei rendezést kezdett tanulni az ImProSchoolban, és elkezdett aktívan dolgozni saját dalain. Első kislemeze, a Taboo 2019 májusában jelent meg. Melankolikus, utaztató elektropop, némi hip-hop és trap jellemzi az öt dalt, amelyek közül a Free című dalra készült el első videóklipje. A HOTS SongLab keretein belül dolgozhatott dala véglegesítésén Matt Lawrence producerrel, majd pár héttel később bekerült a Hangfoglaló Program támogatott zenekarai közé.

https://www.youtube.com/watch?v=KfV_GO9_4sI&feature=emb_logo A Backstage Home első előadásai 2020 őszén:
  • Boross Zoltán: Támogatási rendszerek
  • Bali Dávid: Könnyűzenei életpálya és zenei export
  • Boross Zoltán: Induló előadói kutatás
  • Balla Gergely - Czakó-Kuraly Sebestyén: Platon Karataev - esettanulmány tudatos zenekari építkezésre
  • Gedeon Andrea: Kommunikációs stratégia építése
  • Lázár Domokos: Hangfelvétel készítés és tervezés
  • Lehóczki Zsófia: Szerzői jogi modellek
  • Bátori Gábor Jim: Képfelvétel készítés és tervezés
  • Kőrös Noémi: Saya Noé - Twitch esettanulmány
  • Tóth Barbara: Mit érdemes tenni járványhelyzet idején?