Hangfoglaló

Vértes György: Egy rockfotós naplója címmel nyílt kiállítás Tatán

Lorde, Solar Power


November 3-án a Peron Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központban Vértes György fotókiállítása nyílt meg, amely november 12-éig látogatható. A hazai és nemzetközi előadókat bemutató kiállítás a könnyűzene tükörképe a nyolcvanas évektől. A kiállítás vendégeit Cserteg István köszöntötte a Peron Music alapítójaként, majd köszöntőt mondott Rigó Balázs, Tata alpolgármestere. A kiállításmegnyitó illusztrálásaképp Rozsonits Tamás a fotográfust méltatta, és egy-egy kép kapcsán rocktörténeti mérföldköveket, történeteket idézett fel. Vértes György 1977-től alkot. Volt fotóriporter, képszerkesztő és dolgozott az angol EMI-nál, mint retro-music marketing menedzser. A Hungarotonnál a Mambo Records "retró" kiadványt szerkesztette, amely olyan albumok kiadását tűzte ki célul, melyek addig nem jelentek meg sem vinylen, sem korongon. Pályája során közel 60 lemezborítója jelent meg: V' Moto-Rock, P. Mobil, Komár, Bill, Csepregi Éva, Tátrai Band, P.Box. A tatai kiállítás megnyitóján Vértes György nem tudott részt venni, egy levélben üzent az érdeklődőknek. Rozsonits Tamás, a kiállítás kurátora elmondta: "A mai fiataloknak ezek a fotók a műfaj történetét jelenthetik, hiszen annak, aki hangszert fog a kezébe, ismernie kell az elődöket. Vértes Györgyöt nem csupán fotósként ismerik, az általa megörökített zenészek nagy részével személyesen is jó kapcsolatot ápolt, köztük élt és bizonyos zenekaroknak tiszteletbeli tagja volt." A kiállításon Rigó Balázs mondott köszöntőt. Tata alpolgármestere kiemelte: "A tavaly ősszel megnyílt Peron Könnyűzenei Tehetséggondozó és Képző Központ az elmúlt egy évben számos eredményt ért el. Többek között elhozták hozzánk a „Hangszert a kézbe” országos programot, helyet adtak a Tehetségbarát Önkormányzat díj átadásának valamint egy tatai tehetségfesztiválnak, és két alkalommal szervezték meg a Zenemánia Tábort, emellett pedig egyre több fiatalt tanítanak. A mostani fotókiállítás több ponton is kapcsolódik Tatához, hiszen városunkban rendezték 1981-ben azt a találkozót, melyen az akkori könnyűzenei élet kiemelkedő szereplői vettek részt, így a tárlat a legjobb helyre érkezett" – nyilatkozta Rigó Balázs. A Peron Tehetségközpontban Vértes György 40 fotója látható, a kiállítás november 12-ig munkanapokon 12 és 19 óra között tekinthető meg.