Hangfoglaló

Már álmukban is számokat írnak – új lemezére készül az Antares

Lorde, Solar Power


Nagyon gyors sikerszériát járt be az elmúlt időszakban a csupa zenetanárból álló Antares zenekar. A Fülesbagoly, majd az Öröm a zene tehetségkutatós díjak után nem csak az Induló Előadói Programba kerültek be, de ők kapták 2020-ban a Junior Artisjus Díjat. Ha ez nem lenne elég, a szakmai szereplők szerint az Antaresnek már ott a helye az exportra kiajánlható magyar produkciók között. A szabadon kísérletező, új lemezén dolgozó zenekar négy tagja, Kolosai Ferenc, Kovács Botond, Pap Dávid és Dér Dávid közösen válaszolt.

Zenetanárként gondolom nem az Antares az első zenekari próbálkozásotok. Szerintetek mi a kulcs, amiért pont ebben a négyes felállásban érzitek jól magatokat? A legfontosabb dolog a köztünk lévő kémia. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy megtaláltuk egymást. A különböző zenei stílusok iránti nyitottság mindannyiunkban megvan, és emiatt olyan fuzionáló a zene, ami nekünk nem is tűnt fel, amíg nem hallottuk ezt vissza az emberektől.

Mennyire hagyjátok a közös jammelésekre, hogy azokból dalok szülessenek? Előfordul, hogy inkább előre megalkotott, otthon barkácsolt demókat dolgoztok ki közösen? Sokat jammelünk, több témánk is így születik, de bárki által a próbákra hozott témát is így szoktunk ízlelgetni. Előfordult már olyan is, hogy Fecó (Kolosai Ferenc) álmában írt még egy majdnem teljes dalt.

Előfordult már azért olyan próbán, hogy valaki ötletére azért már azt mondta a többség, hogy az már nem fér az Antares keretei közé? Ilyen még nem fordult elő, inkább az, hogy egy dalba már nem illett bele egy agymenés.

Szerintetek minek köszönhető, hogy a szakmai elismerések is hamar megtaláltak titeket? Nyomásként élitek meg, vagy inkább lehetőségként fogjátok fel?  Ezt pontosan mi sem tudjuk, de nagyon jólesik és nagyon sok pénzünkbe került. Viccet félretéve, valószínűleg a fentebb említett stíluskeverések miatt. Hihetetlenül megtisztelő számunkra, és lehetőségnek éljük meg. A legnagyobb motivációnk a zene!

Mi az elsődleges cél most a korlátozások feloldása után a számotokra? Tudtatok azért a zenekarral foglalkozni a leállás után? Az elsődleges célunk a második lemez dalaival való foglalkozás, illetve nagyon várjuk már az élő koncerteket! Sok más érdekes dologgal is készülünk, amikről most még nem beszélnénk, de hamarosan minden ki fog derülni.

Felkerültetek a HOTS exportképes hazai zenekarokat gyűjtő shorlistjére is. Mi motiválna titeket leginkább a külföld felé kacsintásban? Nagyon örültünk amikor kiderült, hogy felkerültünk a listára ezek közé a zenekarok közé. Jóleső, hogy sokan győzködnek minket a külföld felé nyitásra, mi is már beszéltünk erről a zenekarok belül, vannak ilyen terveink a jövőre. A fő motiváció a külföldre lépés mögött a még több koncertlehetőség: még több emberrel találkoznánk, még több kaland várna ránk, és a zenénk minél több helyre jutna így el.

Több magyar zenakarral is volt már közös bulitok, de melyik előadó szerepel még a listátokon, akivel mindenképp koncerteznétek közösen? Nagyon király, hogy már egy év alatt ilyen zenekarokkal játszhattunk együtt. Nagyon sok jó magyar banda van!  Egy pár példa, akikkel szeretnénk még közös koncerteket: Mörk, Turbo, Sorbonne Sexual, Nunki Bay Starship, Meristem, Heedless Elegance, Stubborn, Subscribe, Useme, Tiansen.

Készül a második lemezeteket, kíváncsi vagyok, mennyire leptétek meg magatokat is vele? Még az első lemezhez is szabadabb kompozíciókra számítsunk, vagy most inkább egységbe próbáltátok terelni a dalokat? Meglepetés minden dalnál szokott lenni, ami továbbra is így van. Nehéz ezt belülről megállapítani, mert mi úgy érezzük, egy kicsit egységesebbek a dalok, de aztán meghallgatjuk őket és kiderül, hogy igencsak eklektikus a felhozatal. Azok a barátaink, akik hallottak esetleg demót, mondtak már rá olyat, hogy ez még durvább vagy éppen azt, hogy nem vagyunk normálisak. Összességében egységes az anyag, mert mi játsszuk és van egy soundunk, de a témák maguk meg új határokat feszegetnek.

https://www.youtube.com/watch?v=ns0jE6LXfHg&feature=emb_logo