Bornai Tibor mindig tud meglepetést okozni. Gondolatait nem csak dalokban fejezi ki, sokat fest, amivel még bennünket is meglepett. A KFT oszlopos tagjának elkészült új albuma „Tervezett hiánycél” címmel, de talán nem is ez a legnagyobb dolog, ami 2017-ben történt vele. Hogy mi is ez, az alábbi interjúnkból kiderül.
[caption id="attachment_4213" align="alignnone" width="2048"]
Fotó: facebook.com/BornaiTiborDrani[/caption]
Júniusban megjelent a „Tervezett hiánycél” című új lemezed. Se Te, sem én nem tudjuk, hogy hányadik lemezed ez.
Ha most megszakítanád az adást, és adnál nekem 20 percet, akkor össze tudnám számolni, mert odaülnék a számítógép elé, és megnézném az ilyen megosztó oldalakat, ahol meg lehet vásárolni ezeket, mert ugyanis az nehezíti meg a feladatot, hogy most már nem csak kézzel fogható, és CD lejátszóba tehető lemezeim vannak, hanem olyanok is, amik letölthető formában érhetők csak el. Ez egy kicsit megbonyolítja a számolást.
Mindenképpen ez a jövő, vagy a jelen, ezt meg kell szokni, de ez az albumod hagyományos lemezen is megjelenik nem sokára.
Ez kivétel. Ez megjelenik majd úgy is, hogy látható lesz.
Az előző lemezed a „Balatoni Tél”.
Igen volt ilyen, nem a közvetlen megelőző, de volt ilyen.
Ahhoz képest ezen a lemezen, több a hangszer, kicsit rockosabb, és szókimondóbb, de mindenképpen másabb, mert az csendesebb lemez volt.
Hullámzik bennem az, hogy elcsendesedni, és felhangosodni. Ez nem is tudom mitől függ a génjeimtől, a körülményektől, vagy csak egy természetes dolog. Úgy érzem, ha már egyszer olyan világban élünk, ahol minden hullámzik, akkor miért pont én ne hullámozzak. Ez egy kicsit hangosabb hangszerelésű lemez, zajosabb, és ráadásul van még egy sajátságos tulajdonsága, hogy olyan dolgokat adtam dalcímeknek, aminek a legtöbbjéről magam sem tudom mi az.
A „Tervezett hiánycél” a 80-as években volt jellemző, hogy be volt tervezve a hiány.
Én meg foglak lepni Téged, de az a mai világban is létező közgazdasági fogalom. Ma is használják, hogy tervezett hiánycél, amibe biztosan van valami értelem, mert alapvetően fura, ha kívülállóként rátekintek erre a két szóra, hogy vajon ez értelmes földi nyelven van-e.
A tervezett hiánycélt ugye annak idején cikinek tartották.
Én azt se tudom, hogy ciki-e vagy sem. Összeszedtem pár olyan fogalmat, amiről az olyan amatőrök, azt se tudják, hogy mit jelent. Megpróbáltam őket kicsit kibontani, megfejteni, de ha le akarom magam leplezni, ez játék.
Ha nagyritkán híradót néz az ember, akkor rájön, hogy olyan információkat zúdítanak ránk, amit, ha egy nappal korábban nem nézel, fogalmad sincs, hogy miről van szó, mert jön helyette egy másik hírfolyam.
Ha nagyritkán sikerül hátra lépnem egyet, és onnan szemlélni a világot, ami közelről nézve eléggé idegesítő tud lenni. Két lépéssel hátrébb, meg már szórakoztató. És azt hiszem, hogy ez a lemez annak a lenyomata, amikor sikerül ezt a két lépést hátra megtennem, mert elkezdek szórakozni azon, amin addig bosszankodtam, úgyhogy én csak szórakozom.
[caption id="attachment_4215" align="alignnone" width="960"]
Fotó: facebook.com/KFTzenekar[/caption]
Szeptemberben jó nagy lépést tettetek vissza a KFT-vel, hiszen a 35 évvel ezelőtt bemutatott „Macska az úton” című lemeznek volt az újra bemutatója, az A38-as hajón. Nálatok gyakran előfordul, hogy ismét bemutattok, egy korábbi, nagysikerű lemezt. Ilyenkor mennyire kell ráhangolódni, hogy a régi dalokat újra játsszátok.
Amúgy szokásos koncertjeinken elő-elő szoktunk venni, egy-egy régi dalt, hiszen nagyon magunkénak érezzük ezeket a dalokat, függetlenül a dátumtól, ami mögöttük van. Ilyenkor persze előjönnek az emlékek, hogy hogyan volt annak idején, és azt is bevallom, időként belekerül egy kis időbe, hogy mit és hogyan játszottam annak idején. Mert ugyan én játszottam, de nincs lekottázva, ezért csak hallás alapján, hogy vajon miket foghattam. Mivel ezek a zenék nem voltak olyan szép harmonikusak, hanem elég fura harmóniákat használtunk, így elég nehéz. A másik különlegessége az volt, hogy a dobosunk előtte egy héttel elesett a biciklivel, és eltörte a könyökét, és ott álltunk, hogy most mi legyen. Akkor szerencsére eszünkbe jutott, hogy Laár András legnagyobb fia, Dávid, dobos. Képzeld el, hogy egy hét alatt, ugyan nagyon sokat próbáltunk, és éjjel-nappal jegyzetelt, hallgatta és tanulta, de egy hét alatt megtanulta, és hiba nélkül végig dobolta a másfél órás koncertet.
Még szerencse, hogy gyerek korában hallotta ezeket a dalokat.
Igen, az apatejjel szívta magába.
Ha már a gyerekek szóba kerültek, ez biztosan nem számít bulvárnak, hiszen egyszer, korábban már beszéltél róla, hogy megszületett a kisunokád, Simon, és a közelmúltban, Párizsban jártatok. Most már nagyobb az unoka, most már 10 hónapos?
Ilyenkor mindig hozzá kell tennem, hogy amikor megszületett az első unokám, akkor én 50 éves voltam, és ez már 12 évvel ezelőtt volt. Tehát nekem van egy szép, nagy, serdülő lány unokám is, a Tündi. A Simon a második, aki tavaly Karácsonykor született Párizsban, mert ugye a lányom ott ment férjhez. És sajnos most láttuk csak először élőben, mert eddig csak fényképen láttuk, de most már kézbe lehetett venni, megcsiklandozni, énekelni neki.
[caption id="attachment_4216" align="alignnone" width="960"]
Fotó: facebook.com/BornaiTiborDrani[/caption]
Furcsán nézett erre a nagyhajú nagyapára?
Igazából én nagyon örültem neki, hogy nem fakadt sírva. Az a torzonborz ábrázat, amit mutatok a külvilág felé, az gyakran azzal jár, hogy a pici gyerekek elszomorodnak. Szerencsére Simon vette az akadályt, úgy volt vele, hogy ha így nézek ki, akkor így nézek ki. Szépen rám mosolygott, amikor rámosolyogtam.
Meg szépen énekeltél neki.
Anyukája is szépen énekel, szép hangja van Emma lányomnak, szinte egész nap énekel neki.
[caption id="attachment_4217" align="alignleft" width="295"]
Fotó: facebook.com/BornaiTiborDrani[/caption]
Még egy téma. Festményeidből nyílt kiállítás Esztergomban.
Én egy későn festő típus vagyok, bár úgy éreztem egész pici gyerekkoromban, hogy rajzolni és festeni jó, a színek gyönyörűek. Ez hamar kiderült akkor, amikor választani kellett, hogy melyik tehetségemet bontakoztassam ki, de végül a zenét választottam. De egyszer csak rájöttem, hogy festeni muszáj. Ha azt mondjuk, hogy az én festményeim egy-egy dalszöveg ötlet, egy-egy történet, akkor nem járunk messze a valóságtól. Szerencsére mindenkinek mást mond, de én mindegyik képről tudnék mesélni egy történetet, hogy mi az a konkrétum, amivel kapcsolatban áll. Egy érdekes eset volt, hogy amikor Nyíregyházán volt egy kiállításom, és nem voltam jelen, az előre elkészített kép feliratokat elhelyezték a képek alá. Nagyon kíváncsi voltam, hogy eltalálták-e mindet, hiszen 28-30 képet kellett eltalálni. A felét eltalálták, a másik felét össze-vissza rakták, de az volt benne a csodálatos, hogy nem volt logikátlan. Abban is volt logika, ahogy ők képzelték.
Váradi Ferenc
A cikk a Hangfoglaló Program Támogatásával készült.
