Sikeres frontemberként kezdett el új életmódot és új utakat keresni Kowalsky, született nevén Balázs Gyula. Zenei pályafutását nem nevezhetjük egyenesnek, voltak hullámvölgyek, jó és rossz időszakok is, de így visszanézve biztos, hogy ezt is saját fejlődésére fordította át. Az elmúlt több mint tíz évben nagy energiákat mozgatott meg a Kowalsky meg a Vega zenekarral, sok sláger és sikeres koncert van ma már a hátuk mögött. A „Sztárportréban” Molnár Szabolcs vendége ezúttal Kowalsky Balázs Gyula volt.
Azon gondolkozom, hogy jusson eszembe, mit is mondtál egyszer, hogy „nem a magam igazát keresem, hanem a békét”. Nem tudom hol mondtad ezt.
Sokszor, sok helyen előfordulhatott menet közben, és ezt, azóta is tartom.
Jó kis gondolat.
Igen csak tesztes az emberi élet, és nem lehet az ember szemére vetni, hogy sokszor kiakad.
Tesztes?
Igen, abból a szempontból, ahogy mi hozzáállunk a dolgokhoz, mert sok teszt érkezik a külső körülményekből.
Például egy zavaró dolog?
Nehézségek, de véleményem szerint a jó dolgok is egyfajta tesztként szolgálnak az ember életében, hogy ki, miként viseli, hogyan változtatja meg az embert, hogy ha valami különleges, vagy kirívóan jó dolgok történnek egy átlaghoz képest.
Vagy mennyire hoz ki belőle rettenetes tulajdonságokat.
Igen, de azt a szenvedés is megteheti, szóval ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy pozitív vagy negatív behatások érik az embert, a lényegi kérdés, az mindig az, hogy miként reagál, hogyan változtat rajta.
Milyen érdekes belegondolni, hogy egy nagyon nagy nehézség, és egy nagyon nagy jónak tűnő dolog – akár egy óriási nyeremény – egészen hasonló hatásokat is ki tud váltani.
Ez az egyéntől függ. Szerintem az kifejezetten jó dolog, hogyha sok és változatos dolog történik egy embernek az életében. Itt, ami kívánhatunk egymásnak vagy a többi embernek szerintem az, pont az, amiről kezdtük a beszélgetést, az a béke, a nyugodt szemlélődő állapot, amivel középen tud maradni, persze ez nem olyan, mint egy számegyenes, hogy középen vagyunk.
Van azért egy számegyenes, aminek a közepén a Biblia van.
Meg van azért ugye az etikett is, meg sok szabályrendszer van, de ezt nem lehet kívülről elfogadni. Nyilván megfigyelhetem azt, hogy az én életemben, egy másik ember életében, és a mi életünk kölcsönhatásában, mi az, ami mondjuk, megőrzi vagy védi a békét. Az én szívemben, az ő szívében, meg ebben a kölcsönhatásban is. Ami őrzi vagy segíti, azok véleményem szerint segítik az embert az útján, ami pedig nem – legyen az akár a legjobb szándékú szabályrendszer is – az mindenképpen visszaüt vagy hosszútávon, vagy rövidtávon, és akár a betegséges táptalaja is lehet szerintem.
Akkor a békét kell tovább őrizni? Az egy jó módszer?
Amíg nincs, addig nincs mit őrizni, először meg kell találni.
Én is riporter vagyok, először magamat is meg kell vizsgálni, hogy keresek olyan pontokat, amiket jól meg lehet beszélni, mint például a konfliktuskeresés. Olyan pontokat megkeresni, amit még nem értünk, akkor jól megvitatjuk. Ez nem biztos, hogy a béke megőrzése, mert jó szándékkal keresem, de valaki meg úgy gondolja, hogy „mit kötözködik itt velem, mindjárt felbosszant a végén”.
Értem, de most is csak azt mondom, hogy én nem nagyon találkoztam – vagyis még olyan nagy életutat nem futottam be ebben a testben – olyan nagy valódi békével rendelkező emberrel, nagyon ritkán találkoztam.
De találkoztál. Mesélsz róla, hogy hol találkoztál?
Úgy vélem, hogy igen. Múltkor is beszélgettünk róla, hogy volt egy félév – nem hosszú időt – amit töltöttem szerzetesek között, hazánkban Krisnásokként ismertek. Az egyik központjukban fél évig együtt éltem, a gyakorlati rendszerüket is együtt gyakoroltam velük.
Esténként hazamentél?
Nem, ott éltem köztük. Akkor nem volt semmim, a lakásomat is eladtam, persze azért valamennyi vagyonom mégiscsak volt.
Akkor ez régebben volt.
Igen, de akkor konkrétan hazamenni nem is nagyon volt hova, mert a lakásomat is eladtam, és ez alatt, a félév alatt, azért találkoztam olyan 1-2 emberrel, akik sokkal közelebb voltak ahhoz a bizonyos békéhez.
És az tulajdonképpen milyen? Mert lehet, hogy egy normál, átlagos ember azt lehet, hogy nem is ismeri. Milyen lehet az, amikor egy szerzetes él elzárva, a világ zajától?
Elég aktív életet élnek abból a szempontból, hogy az emberek között járnak nap, mint nap. Például a szolgálat, vagy a könyvosztás, vagy az ételosztás. Tehát az életben vannak jelen. Az a szabályrendszer, amit ők követnek, az bizonyos mértékben mégis csak egy falat húz, a mi megszokott életünk és az ő életvitelük közé. De annyira elfogadó, megértő társulási csoport, hogy ilyennel még nem találkoztam, pedig vannak más körömben is ismeretségeim.
De biztos más körökben is találkoztál majdnem olyanokkal is, akár lehet, hogy a szomszédod is ilyen, csak nem tudsz róla.
A félelemnélküliség, például az egyik jellemzője a Védákban leírtaknak, a bölcs embernél vagy a megvilágosodott emberre vonatkozólag. Az a helyzet, hogy ezek az érzelmi, vagy biológiai változások a testtel együtt járnak. Nem azt kell keresni, hogy ez teljesen szűnjön meg, és érzéketlen zombiként éljen az ember, de persze békében, hanem hogy ezek az érzések, érzelmek, biológiai változások – ezek jelen vannak akkor is – de teljesen másképpen. Az ember ezeken felül tud kerekedni, uralni tudja.
https://www.youtube.com/watch?v=a8IbBsEb6YcGondolom sok gyakorlással.
Biztosan, de nem tudom mennyivel, mert én nem tartok ott. De érzékeltem ilyet, és ez nagyon lelkesítő.
És Te hol tartasz most a lelki utadon, azt meg tudod fogalmazni valahogy? Megfogalmazod ezt nekem?
Nem, mert nem tudom igazából, hogy mihez viszonyítva egyáltalán.
Ez annyira tetszik, mikor valaki nemet mond valamire, mert ez azt mutatja, hogy nemet szabad mondani.
Ezt az egyet nem, mert erre nincs jó válaszom, és nem is áll szándékomban erre válaszolni. Maradjunk annyiban, hogy teljesen, ahogy a többi embert látom, teljesen ebben a testben vagyok, minden kihívásával, minden örömével, ugyanúgy. Nem látok semmiféle előrelépést, csak a remény van, de legalább az van. Azt gondolom, hogy a legtöbb emberben még csak az elhivatottság sincs meg, hogy beteljesítse a lehetőségeit az emberi életben, de reménye sincs, és ez a legfájdalmasabb, legégetőbb szüksége korunk emberének.
Neked van reményed.
Igen, és ebben egészen különlegesnek és szerencsésnek érzem magam. Emiatt rendkívül gazdag vagyok.
Adhatsz másoknak is reményt, akár egy dallal is, dalszöveggel is. Nektek egyébként optimista Kowalsky szövegeitek is vannak.
Ez egyébként valahol támasza tud lenni az embernek. Valószínűleg a bajkeresés, a negatív, nehéz dolgokon való csámcsogás, meg a feketébb frekvenciájú dolgok azért találnak népszerűségre. De ez is érthető, mert elkeseredettség van, remény viszont nagyon kevés, hogy ez az emberi élet valamiféle ragyogás is lehet. Az angyalok szférája alatti. Mekkora gyönyörűség egyébként, ha odáig ér. Hogy ez valóban így van, vagy ez az egész csak mese, az jó kérdés. És visszatérve az előzőre, nincs remény az emberekben, nincs meg az emberekben a hála sem, és ezért az jelenik meg a hétköznapokban, hogy foglalkozzunk a másikkal. Ha a teremben lévő többieket meg tudom győzni arról, hogy Te egy jó kis szemétláda vagy, vagy valami vaj van a füled mögött, akkor ez érdekelni fogja őket, és Veled fognak foglalkozni. Érdekes leszek addig, amíg vezetem ezt a helyzetet, tehát valami hamis dicsőség is származik rövid ideig ebből. Az persze kimarad a játékból, hogy minden egy nagy körforgás ebben a világegyetemben. Ami innen elindult, az hatványozottan tér vissza minden esetben. Ez egészen biztos. És ha jól megfigyelnék az emberek a hétköznapjaikban a kicsi dolgokat, akkor rájönnének, hogy ez az egész életükben egy alapvető igazság. Úgyhogy ha valaki nyakig ül a slamasztikában, annak igazából semmi más okozata nincs, mint a saját lényéből kiáradó energiák visszatérése.
Pár mondattal ezelőtt mondtad, hogy a fekete hullámok? Mert érdekes, hogy mindketten sötétbe öltöztünk, és miért nem nézünk ki mindketten színesen. Magamtól is kérdezem, hogy lehetne minden féle szín rajtunk, aztán mindig feketét veszünk fel.
Ha sokkal jobban képben lennénk a színek rezgéstanával, a színek jelentésével és hatásaival, akkor sokkal jobban megfontolnánk ezt mindannyian, hogy mit veszünk fel, de haladjunk lépésenként, én azt gondolom. Lépésről lépésre, van mit megfigyelni ezen kívül is. Bár igazad van, hogy akik ezt komolyan csinálják, azok mind tudatosan öltözködnek, ilyen szempontból és a színeket is így használják.
https://www.youtube.com/watch?v=jadtGMYYZBgLáttam egy időpontot veletek kapcsolatban, hogy 2018. február.
Igen, február 17, de még odébb van.
Olyan jók, hogy már most ilyen hosszú távú tervitek vannak. Én szeretek tervezni. Én nagyon szeretem az ilyet, hogy 2018-ra már megvan az időpont, ugyanis akkor lesztek 15 évesek.
Ebben az évben töltjük a 15 évet, mint Kowalsky meg a Vega. Nem a zenei munkásságunk, mert ugye akik most alkotják a csapatot külön-külön már legalább 30 éve zenélnek. Én magam is. Ez nem kifejezetten a teljes munkásságra vonatkozik, ez csupán a Kowalsky meg a Vegára vonatkozik. Olyan szép volt ez az út, főleg, hogy hullámvasút volt ez az egész mind érzelmileg, mind kihívásokban, mind örömökben, de 15 éves lett az együttes. És hála az égnek, úgy néz ki, hogy lehetőségünk lesz, hogy ezt a Budapest Arénában ünnepelhessük meg. Van még addig idő, azért majdnem egy év van még vissza, de októberig ezt az évet még végig koncertezéssel töltjük és októbertől leállunk. Onnantól kifejezetten ezt a különleges élményt, utazást szeretnénk megtervezni egyrészről, gyakorolni is nyilván szeretnénk rá.
Idén utoljára Budapesten a Barba Negra Trackben látható a zenekar.
2017. június 17. Barba Negra Track Budapest - Neumann János utca 2.
PROGRAM:
18.00 Kapunyitás 18:30-19:15 dedikálás 19:30-20:10 Audioshake 20:30-22:30 Kowalsky meg a Vega
Az októberig tartó időszak akkor már megkezdődött?
Igen, tulajdonképpen most egy turné zajlik, de menetközben Debrecen és Budapest között ingázunk, mert ugye a stúdiónkban készül az új nagylemez is, ami meg elég terjedelmes anyag lesz, mert ugyan válogatás az egyik része, és csak nyolc új dal lesz rajta, de összeségében 34 dalról lesz szó. Tehát igazából ez a lemez végig a turnézás alatt készül. Benne vagyunk egyébként ott is a munka kellős közepében, úgyhogy tudjuk, hogy ez mivel fog járni főleg nyáron fogjuk vakargatni a fejünket, hogy mikor is lehetne pihenni egy kicsit, de nagy élmény és izgatottan várjuk mi ezt.
Elhiszem, de közben gondolkoztam, hogy a vakargatni után mit fogsz mondani. De egyébként Te négygyermekes apuka is vagy.
Így van.
Nagyon tudsz az lenni? Tehát gyerkőcökre figyelni?
Szerintem azt az időt, amit együtt töltök a családommal, azt én aktívan töltöm. Figyelmesen, mondjuk úgy. Más kérdés, hogy nem egy egyszerű történet ez, hiszen a legnagyobb is még csak 12 éves, a legkisebb meg másfél, úgyhogy ők tudnak egy figyelemért zajló versenyt rendezni egymás között, úgyhogy nehéz mindenkire teljes figyelemmel lenni, de azt gondolom, hogy nincs hiányérzetük. Legalább is remélem.
Aztán az egyikük mondaná, hogy „de apa, Te is szereted a figyelmet, hiszen ott állsz a színpadon, Te szereted a legjobban közülünk is”.
Érdekes, de ez valahogy még elkerüli a figyelmüket, ez a színpadi élet, az éneklés. Egyedül a Zente fiam, aki nyomon követi, hogy éppen mi történik, hogy történik, milyen az új dal. A többiek is meghallgatják, meg élvezik a koncertet, amikor el tudnak jönni az anyukájukkal, de annyira nem különleges dolog számukra.
És mikor mentek, vagy milyen gyakran, nyaralni?
Sokszor, és ráadásul nehéz helyzetben vagyunk, hiszen pont a nyár ugye az az időszak, amik kiesnek. Mivel síelni meg nem szeretek, én sem, meg a feleségem sem, és a téli sportok sem állnak közel hozzám, ezért nehéz helyzetben vagyunk, de mindig megtaláljuk azokat az időpontokat, hogy ha nem is két hétre megyünk el, de azért jó pár napra el tudunk menni együtt is.
Te azért hétköznap is tudsz velük együtt lenni.
Persze, sőt, a hétköznapok legalább nyolcvan százalékában én tényleg a családra tudom fordítani. Persze van olyan, hogy otthon dolgozom, az nem teljes figyelem, de akkor is velük vagyok.
Molnár Szabolcs
Az interjú itt is megnézhető: https://www.youtube.com/user/sztarportretv
A cikk a Cseh Tamás Program Támogatásával készült.
