Köztudott, immáron 28 éve a cívis trió Debrecenből elindult felfelé a hazai képzeletbeli zenei szamárlétrán, és egy jó ideje a tetején csücsül, de nem a babérjain, hanem tovább feszegeti a határait szó szoros és átvitt értelemben is. Épphogy elkezdődött az idei turnéjuk, toltak három határon túli klubos bemelegítést, no meg egy hazai arénásat a legnagyobban, Pesten. Alaposan belecsaptak a „lecsóba”még így Ausztrália előtt...
Nincs jubileum, apropó, csak önálló koncert jogán még nem csináltak ilyet a fővárosban, valamikor illik ezen is túl lenni! Nem könnyű hazai rock vonalon egy 12 ezres csarnokot bevállalni és megtölteni, mert jó szokás szerint ehhez ki kell éheztetni a népet, vagy táborokat kell egyesíteni a tuti teltházhoz. Na, a Tankcsapda megint csak kilépett a komfortzónájából, és magasról tett az irányelvekre. Aktívan tolja az évi 70-90 bulit, és gond nélkül megvolt a létszám így is. A színpadkép is rendhagyó: a küzdőtér közepén építettek egy "54 négyszögölnyi telket", amit telepakoltak piróval és mikrofonnal, forgó dobszerkóval, a stage fölé helyezett több tonna súlyos kütyükről és a nézőteret körülölelő ledfalakról már nem is beszélve. Külföldön van rá példa, aki hasonlóan tolja, a Tankcsapda ezt is bevállalja, ezért is mindig érdekes, mert a jól bevált sémák mellet azért folyamatosan újít, fejleszt, mind látvánnyal, mind hangzással.
[caption id="attachment_2887" align="alignnone" width="1728"]
Fotó: Kovács Levente[/caption]
A hatórás kapunyitásra még csak szállingózó közönséget két előbanda volt hivatott bemelegíteni. A tavalyi feldolgozás albumukon szereplő hazai nu-metálos Pennhurst, és egy Metallica album címét ’kölcsönvevő’ német Reload nevű metal csapat. A hangmérnök urak a szokásostól eltérően alig adtak kevesebb kakaót nekik, mint a főbandának, így az erősen gyülekező rajongókon tesztelhették élőben a cuccból maximálisan kihajtható teljesítményt. A főműsor nagyjából fél tíz felé kezdődött a szokásos intróval, és a rendhagyó, általában végére tartogatott tűzijátékkal robbant be a zenekar ’összegyűrni a lepedőt’ a jónéppel. Fejes kényelmes laza cuccban jelent meg, és adta mindenki tudtára, hogy kedvenc Ducati motorja 821 köbcenti, Sidi hozta a zord külsejű, de mosolygós rocker image-t, Laci meg a lassan védjegyévé váló, ezúttal piros színű csizmában és elegáns TANKER ingben jelent meg a kedvünkért.
https://www.youtube.com/watch?v=lG63omESFg8&feature=youtu.beNekünk, és a zenekarnak is szokatlan volt a középre helyezett színpad, a fotósok három szám erejéig estek-keltek is rendesen egymáson, ahogy rohangáltak a két mozgó célpont után körbe-körbe a színpad körül. Utána, hál’istennek, kiterelték őket. Jöttek a lendületes dalok sorban egymás után, ’Nem kell semmi’, ’Rock a nevem’ ’Mindig péntek’. Szép lassan bemelegedtünk a koncertbe, ami inkább nekik volt köszönhető, mint a két vendég zenekarnak. Persze közben elégettek egy komolyabb ’molnyi’ gáztartályt is, az időnkénti robbanásokról nem is szólva, amitől először majd besz@rtam, akkorát durrant. A zene persze közben kristálytisztán szólt, még ha nem is láttam mindig őket, nyolc front mikrofonba ment az ének, Lukács ígéretéhez híven igyekezett a vezeték nélküli technikának köszönhetően minden irányban tartani a szemkontaktust a rajongókkal, Sidivel egyetemben, ilyenkor persze hol eltávolodott a másik oldaltól, hol a hátát mutatta meg valamelyikük. Szegény Tomit sajnáltam igazán, mert hiába ült egy helyben kitartóan püfölve a bőrt, ahogy forgatták körbe-körbe a cájggal együtt oda-vissza, csoda, hogy nem hányt be. Kétségkívül ötletes megoldást szült ez az elhelyezés a küzdőn középen, mert így olyan perspektívából is láthattuk a triót, ahogy még sohasem, csak a roadmoviekon. Időnként azon kaptam magam, amikor gitárosaink épp a túlpartot boldogították, hogy Fejes seggét és lábmunkáját stíröltem. Meg is állapítottam, hogy viszonylag sok gázt ad jobbal, viszont ritkán kuplungol…
[caption id="attachment_2884" align="alignnone" width="1800"]
Fotó: Reszegi László[/caption]
A dalválasztásban a feldolgozás albumról is következett kettő, először a két „horváthos”, Charlie és Attila „Mindenki valakié” D-ben, ami igazán jól sikerült szerintem, meg ősbemutatóként a „korálos” „Maradj Velem” most először élőben. Utóbbi határozottan jobban fekszik nálam így feldolgozva, sőt, Lukács Laci ebben megmutatta egy olyan privát, emberi arcát is, hogy az azért rendesen torokszorító volt. Ez mindenhonnan szól, lélekhangokból…
[caption id="attachment_2886" align="alignleft" width="200"]
Fotó: Kovács Levente[/caption]
A továbbiakban áteveztünk a rakkenroll vidámabb barakkjába a 'Szextárgy' című opusszal, amikor is Mészáros Dóri (erotikus filmes és táncos) és agyontetovált barátnői a szemünk előtt tépték le egymásról a göncöt. Így van ez, mikor az „alföldi gyerekek” játszanak a „füst és lábdobbal”! Nem is emlékszem volt-e valaha négy embernél több egyszerre színpadon Tankcsapdán. Meglepő geg, a férfi rajongóknak egyértelmű nyálcsorgatással.
Személyes kedvenc érkezik, amit előre borítékoltam: ’Ez az a ház’! A közönség megőrült, pogó, a nyakamba locsolt vizezett sör sem tudott kizökkenteni ebből a hangulatból, felemelő bő tízezer torokból hallani ezeket a sorokat! Láttam, ahogy tömegek tombolnak, fények retinákat rombolnak, és hallottam minden hangot kristálytisztán! Innentől abszolút húzó számok vannak csak, kis múltra visszatekintés, amikor még hárman álltak lent a téren a nyolcvanas években (Egyedül a világ ellen), most ellenben egy profi team, és szponzorokkal a hátuk mögött mégsem felejtették el honnan jöttek.
[caption id="attachment_2888" align="alignnone" width="1728"]
Fotó: Kovács Levente[/caption]
A műsor végéhez közeledve, a félmaratont ma megint lefutó Lukácson nem is, de a mackóalkatú Sidin azért kezd látszani a szaladgálás miatti fáradtság. Jóleső fáradtság ez, elégedetten mosolyogva nyugtázza, hogy igen ez az a koncert ahol minden egyben van. Látszik a zenészeken, hogy nincs görcs, technikai problémázás, helyén a fény, a piró. Pedig tényleg tuti biztos nehéz megküzdeni egy-egy helyzettel, amikor nincs ott mögötted egy gyorsan reagáló technikus.
[caption id="attachment_2889" align="alignnone" width="1800"]
Fotó: Reszegi László[/caption]
Az élet a legjobb méreg, ’Azt mondom állj’, ’Mennyország Tourist’, ’Adjon az ég’, blokk már fokozhatatlan katarzissal szól az Arénában, itt már érezhető, hogy túl a két órán a műsor vége közeledik, mindent feltéve egy lapra. Zúg a ’tankcsapdázás’, nem lehet elbújni, a ráadás előtt látjuk amint a zenészek szép lassan visszacsorognak a publikum elé, jön a mindent elsöprő ’Jönnek a férgek’ és a ’ Johnny a mocsokban’ búcsúzóul. A végén még egy „komfetticunami” is jut a nyakunkba, a páratlan látvány hatása mellett, sajnálattal gondolok a buli utáni takarítókra…
[caption id="attachment_2890" align="alignnone" width="1728"]
Fotó: Kovács Levente[/caption]
Összességében elmondható, hogy az előrejelzések ellenére azért elmaradt a klubhangulat, de ez nem szemrehányás, hiszen ezzel a monumentális látványvilággal, egy nemzetközi szinten is megálló hazai produkciót sikerült a Tankoknak az asztalra, akarom mondani a középszínpadra tenniük. Nem spóroltak a látványon, hangerőn, és a koncertidőn sem, talán a ledfalakon futó témákon lehetne még egy kicsit fejleszteni, amikor nem az élőkép megy éppen. Megint mutattak valami mást, hazai viszonylatban újat, és a legfontosabb gondolatot egy barátom fogalmazta meg spontán, mikor kiléptünk az Aréna kapuján: „A KIBASZOTT TANKCSAPDA MA ESTE SZÉTKÚRTA BUDAPESTET!”! Köszönjük!
Juhász Peti
A cikk a Cseh Tamás Program Támogatásával készült. [caption id="attachment_2891" align="alignnone" width="1800"]
Fotó: Reszegi László[/caption]
Setlist: Gyűrd össze a lepedőt Nem kell semmi Rock a nevem Köpök rátok Fiúk ölébe a lányok Mindig péntek Hatalom nélküli rend Mindenki valakié Maradj velem Lélekhangokból Szextárgy Alföldi gyerek Füst és lábdob Föld és ég Lejárt lemez Ez az a ház Egyedül a világ ellen Mi a fasz van? Számolj vissza Koponyák és csontvázak Legjobb méreg Azt mondom, állj! Mennyország tourist Adjon az ég A R&R rúgója Be vagyok rúgva Jönnek a férgek Johnny a mocsokban
