Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint sok éve alkot együtt együtt, kapcsolatuk pedig a Zeneakadémiáig nyúlik vissza. Bálint már gitározott Veronika második szólólemezén is (You Don't Know It's You, 2007), a harmadikon is (Red Baggage, 2008), ezt követően pedig 2010-ben megalapították a Bin-Jip nevű zenekarukat Andrew J-vel (amelyet épp jövő hónapban búcsúztatnak, legalábbis a mostani felállást, ugyanis Andrew másokkal folytatja a formációt). A közös munkák során egyre világosabbá vált külső szemmel is, hogy Veronika és Bálint duó formációban is teljesértékű zenei produkciót képviselnek. Ennek első rögzített nyoma a 2013-ban megjelent Lifelover című közös albumuk volt, amelyet a tavaly novemberben megjelent Tell Her, a második közös lemez követett. A korongot nyitó Let Me Call You River a megjelenés előtt pár nappal már debütál élő verzióban a Balcony TV Budapest csatornáján és nagyon jól leírja, hogy mire számítson a hallgató ezen a korongon. Mind az ének, mind az akusztikus gitár olyannyira él, hogy nem lenne könnyű hirtelen hasonló példát találni nemzetközi szinten sem. Már ennél az első dalnál megfogalmazódott bennem, hogy a duó legnagyobb ereje - vagy akár megkülönböztető jegye - a lendület, az energia. Egy akusztikus duó formációtól a legtöbben meghittséget, lágyságot várnak, ami rájuk is igaz. Viszont Veronika és Bálint képes valami olyan erőt tenni a dalokba (vagy akár a dalok elé), hogy akkor is átjönnek az érzelmek, ha mondjuk valaki nem érti vagy nem tud figyelni a mondanivalóra. Természetesen a lemez tartalmaz lassabb, visszafogottabb pillanatokat is, erre talán a legjobb példa a címadó dal, amely törékenységénél fogva akár azt az érzést is keltheti, mint ha az üzenet épp a hallgatónak szólna, a hangok pedig nem egy hangfalból vagy fejhallgatóból szólnának, hanem egy térben lennénk az előadókkal. [embed]https://www.youtube.com/watch?v=p3Ci7aKUwLA[/embed] A Tell Her nagy előnye még, hogy nem csak a meditatív tempójú dalok lettek meghittek. A Here I Am például úgy tud meghitt és személyes lenni, hogy közben nem tud nem bólogatni vagy lábbal ütemet dobolni az ember. Tényleg érződik benne, hogy sokáig érlelődött ez a gyűjtemény, semmi nincs elkapkodva. Elképzelhető, hogy egyes tételek eleinte teljesen máshogy szólaltak meg, de az idő, az érés elhozta végleges formájukat. Sokan vallják, hogy bizonyos műfajokat nem szabad túlagyalni, egyesek sokszor az első verziót rögzítik, hogy minél több kezdeti energia maradjon a szerzeményben. Én ennél a lemeznél pedig épp azt érzem, hogy jót tett neki, hogy volt idő és nem kellett sietni.


