Hangfoglaló

DÖNCIRE EMLÉKEZNEK A GÖDÖRBEN

Lorde, Solar Power


Dénes Józsefet leginkább Dönciként ismerhettük. A 2008-ban elhunyt underground gitáros számos kiváló formációban megfordult: játszott az Európa Kiadóban, a Balatonban, a Neuroticban és a Vidámparkban is. Szökésben című könyve jóval a halála után jelent csak meg (2016-ban), most épp a könyvbemutatóval összekötött jótékonysági koncert van készülőben. A Jaffa Kiadó gondozásában, a Cseh Tamás Program támogatásával megjelent Szökésbent a tavalyi év legjobb memoárjaként emlegetik mind az olvasók, mind a kritikusok. Örült volna ennek Dönci is, és arra jutott volna úgyis, hogy zenével lenne az igazi ünnepelni. Elvégre a zenére tette fel az életét. Barátai és zenésztársai, életének fontos szereplői most összefogtak és együtt ragadnak hangszert. Február 5-én Döncire emlékeznek, neki, érte zenélnek a Gödörben. A cikk a Cseh Tamás Program Támogatásával készült.