2024-ben is számos új lemezzel gazdagodik a rock/punk/metál zenei színtér. Az év első hónapjaiban esedékes megjelenések közül párat – köztük olyan legendák, mint a Judas Priest, Mick Mars vagy Bruce Dickinson legújabb szerzeményei – már ismerünk, és várhatóan még sok további bejelentésre kerül sor a következő hetekben, hónapokban is.
A 2024-es év szerintünk legjobban várt albumainak listáját megnézhetitek alább – és ne felejtsétek el megosztani velünk, hogy számotokra mik a leginkább várva várt lemezek az idén.
Green Day – Saviors (január 19.)
A Rolling Stone kritikája szerint a Green Day január 19-én megjelenő tizennegyedik stúdióalbuma, a Saviors egyfajta visszatérést jelent a trió számára, akik a 2020-as Father of All Motherfuckers albummal talán túlságosan is a pop területére sodródtak. A dalok az ötvenes és nyolcvanas évek rockját, a REO Speedwagont és a Ramonest idézik, a címadó számban pedig kijelentik küldetésüket, hogy újra a rock & roll legjobb túlélői közé tartozzanak: „We are the last of the rockers/Making a com-mo-shun”.
Static-X – Project Regeneration: Vol 2 (január 26.)
A Project Regeneration: Vol. 2 a második Static-X album lesz, amelyen a néhai Wayne Static korábban rögzített vokáljai lesznek hallhatók. A zene azonban teljesen új, amelyet a Static-X jelenlegi tagjai, Tony Campos (basszusgitár), Koichi Fukuda (gitár) és Ken Jay (dob), valamint az új énekes-gitáros, a titokzatos Xer0 rögzítettek, aki a Vol. 2 producere is volt.
Mick Mars – The Other Side of Mars (február 23.)
A Mötley Crüe-cal való, pereskedésig fajult szakítása után a legendás gitáros úgy tűnik, készen áll a továbblépésre: debütáló szólóalbuma, a The Other Side of Mars február végén jelenik meg. Az albumot Paul Taylor billentyűssel (Alice Cooper, Winger) közösen írta, és Ray Luzier dobossal (Korn), Chris Collier basszusgitárossal, valamint Jacob Bunton és Brion Gamboa énekesekkel vette fel.
Bruce Dickinson – The Mandrake Project (március 1.)
A The Mandrake Project lesz Bruce Dickinson hetedik szólóalbuma, amelyen többek között helyet kapott az Iron Maiden If Eternity Should Fail című dalának alternatív verziója, Eternity Has Failed címen. Egy „sötét, felnőtt történet a hatalomról, a visszaélésekről és az identitásért folytatott küzdelemről” - beszélt a lemezről az Iron Maiden frontembere.
Ministry – Hopiumforthemasses (március 1.)
Al Jourgensen készen áll rá, hogy a Hopiumforthemasses-zel tizenhatodik alkalommal is megossza igencsak hangos véleményét arról az elfuserált világról, amiben mindannyian élünk. „Ahogy te vagy bárki más, én is csak egy utas vagyok ebben az életben (…) Figyelem a társadalmi, politikai és gazdasági változásokat, és kommentálom őket. Ezt tükrözi minden egyes album. Ahelyett, hogy ülve maradnék, és megromlott kapcsolatokról, belső zűrzavarról vagy bármi másról énekelnék, ami éppen fáj ezen a héten, utastársként kommentálom a világ történéseit.”
Judas Priest – Invincible Shield (március 8.)
Két évvel a Rock and Roll Hall of Fame-be való beiktatásuk (és Rob Halford emlékezetes beszéde) után a Judas Priest tizenkilencedik stúdióalbumával, az Invincible Shielddel tér vissza idén márciusban. A már elérhető dalok, mint a Panic Attack bizonyítják, hogy a Judas Priest ereje és lendülete bő fél évszázados fennállásuk során semmit sem kopott.
Sum 41 – Heaven :x: Hell (március 29.)
„Ez az a lemez, amivel szeretnék távozni” – jelentette ki Deryck Whibley, a Sum 41 frontembere. A banda a március végén megjelenő Heaven :x: Hell albummal, majd egy utolsó búcsúturnéval – melynek során többek között a Nova Rock fesztivált is érintik – befejezi a pályafutását.
Várható még az év során:
Bring Me the Horizon – POST HUMAN: NeX GEn
A Bring Me the Horizon eredetileg 2023 szeptemberében dobta volna piacra a POST HUMAN: NeX GEn-t, a megjelenést azonban határozatlan időre elhalasztották. A Jordan Fish billentyűs kiválásával négytagúra fogyatkozott formáció nemrég Kool-Aid címmel osztott meg egy dalt a hamarosan érkező új lemezről.
Kerry King
Közel öt évvel azután, hogy a Slayer felhagyott a zenéléssel, Kerry King gitáros debütáló szólólemezzel rukkol elő. Egyelőre annyit tudunk, hogy a Slayer dobosa, Paul Bostaph szintén dolgozott az albumon, a többi tagot továbbra is rejtély övezi. King bevallása szerint szólóprojektje „úgy fog hangzani, mint a Slayer (…), ha valaha is tetszett bármi, amit a múltban csináltam, akkor ezen is lesz valami, ami tetszeni fog, ha nem is az egész”.
Deftones
A Deftones 2020-ban megjelent legutóbbi, Ohms című lemeze után Stephen Carpenter gitáros elárulta, hogy a folytatást 2024 tavaszára/nyarára tervezik. Pontos dátumot még nem tudunk, a stúdiómunka Nick Raskulinecz producerrel jelenleg is zajlik.