BLOG

Aki felkavarta az állóvizet - Azahriah

Ennyivel jobb lenne Azahriah az összes többi előadónál? Mit tud, amit mások nem? Ezekre kerestük a választ. Tömeghisztéria és sztárszületés Magyarországon.

Azahriah egyik napról a másikra napjaink legnépszerűbb magyar előadója lett, aki sorra dönti a rekordokat. A Forbes magazin 30 legsikeresebb 30 év alatti magyar közé sorolta, Spotify-on havonta 25 milliószor játsszák le a számait, és havonta több mint 700 ezer hallgatót vonz. Jövőre első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában, a jegyértékesítés elindulása után pár perccel össze is omlott az oldal. Ezek után bejelentette, hogy május 26-án ráadás koncertet ad, és a jegyértékesítés napján az oldal ismét összeomlott. Ezek után jött a triplázás, és május 24-én egy újabb koncertet ad, ami borítékolhatóan ismét csak teltház lesz.  

Ahogy a tízmillió fociedző országában a győzelmet nem kell soha megmagyarázni, úgy ehhez a sikerhez sem kéne semmit hozzáfűzni. A tények makacs dolgok. És a tény az, hogy Azahriah háromszor megtömi a Puskás Arénát, mindezt 21 évesen. Napok óta figyelem a reakciókat, ki mennyire próbál benyalni most a fiatal zenésznek és a körülötte dolgozó menedzsmentnek, miként lett egy csapásra a legtöbb hazai szervezőnek, közszereplőnek évtizedes cimborája, és miként vált az egész jelenség tömeg pszichózissá.Amolyan csordaszellem módjára mindenki vérszemet kapott, hogy ha mindenki megy és ilyen sok embert érdekel, akkor bíztos jó, nekem is ott kell lennem. Mint a Covid kezdetén a toalettpapír hiszti. 

Azahriah, ahogy az új generáció is, már évek óta tudatosan használja az online világ adta lehetőségeket és már évek óta ismert volt a fiatalok körében. A fiatalok pedig az online térben tájékozódnak, nem a kereskedelmi média által gyártott álarcos énekesek és táncoló popsztárok tengelyén mozognak. Vagyis egy nyelven beszél velük, és eközben hétköznapi témáival minden korosztályhoz szólni tud. A Covid alatt az online tér felerősödött, szerepe sokkal nagyobb lett a puszta szórakozásnál. Hirtelen előlépett munkahelyeken, iskolákban és persze a szórakoztatóipar is itt tudta elérni a közönségét. Egészen a Covid okozta bezárásokig a legtöbben, köztük a zenekarok és előadók is, bámészkodásra, vagy csak a koncertek hirdetésére használták a csatornáikat, és amikor hírtelen megszűntek a koncertek és a személyes kontaktok, akkor a legtöbb korosodó banda nem tudta megszólítani a közönségét. Vagy, mert nem tartotta fontosnak az online kommunikációt, és hirtelen nem tudott reagálni, vagy, mert a közönsége nem az online térben élte mindennapjait, vagy mindkettő. A harminc pluszos közönség és a harminc pluszos előadók elkerülték egymást az online világban, és mire felismerték, hogy fontos a kapcsolattartás, addigra megjelentek az új bandák. 

A Coviddal betörtek a fiatal előadók, akik addig is tudatosan használták az internetet, viszont a jelentősége a bezártsággal erősödött fel.

Lecserélődtek a zenekarok, eltűnt a Supernem, Anna and The Barbies és olyan zenekarok mentek össze, mint a WellHello, Brains, Irie Maffia, Follow The Flow, akik a vírus előtt megkerülhetetlenek voltak minden fesztiválszervező számára. Későn reagált a szakma, a fiatalok már rég nem a Facebookon élték mindennapjaikat, ugyanis az már ciki volt számukra, túl sok az apuka és anyuka az oldalon, ezért átmentek a TikTok-ra, ahol még viszonylag szűz terepen tudnak mozogni és nem jön velük szembe anyu által megosztott káposztás cvekedli recept. Ezért van az, hogy Azahriah Facebook oldala mindössze 58 ezer oldalkedveléssel és 84 ezer követéssel rendelkezik. Nem mérce már a Facebook, hiába Kasza Tibi milliós követőbázisa, a sarki fűszerest sem tudná megtölteni.

Mindenki elkezdett online élni, és a szervezők belefutottak az új generáció életterébe, és megismerték mely zenekarok és előadók vannak rájuk hatással. Mondhatni a szakma kihúzta a fejét a saját seggéből, és elkezdtek az új generáció által is érthető nyelven kommunikálni. Az eddig látókörön kívül lévő ifjú titánok áttörték a megmondóemberek falait, és beemelték magukat fesztiválokra. Persze minden esetben szükséges némi tehetség is. Azahriah pedig együtt nőtt fel az új generációval, valamint a teljesen átalakuló új médiavilággal, melyet Attila már ekkor komolyan ismert és használt. Azonnal lépéselőnybe került.

azahriah-474-279-223195.png (474×279)

Valódi mese

Baukó Attila története pedig egy igazi modern mese, amivel tudnak azonosulni az emberek, mert valódi. Egy szerethető karakter, szimpatikus személyiség, aki önmagát menedzselte, önerőből lett valaki egy újpalotai panelből. Nem ment el tehetségkutatókba, nem próbálták megváltoztatni a siker receptjét olyan „jól” ismerő tiszavirág életű mentor és coach sztárocskák, hanem önmagát hűen megtartva alkotott. Ha valami ösztönös, azt megérzi a közönség, mert ettől válik hitelessé egy előadó.

Miért foglalkozom egy olyan előadóval, aki az én zenei ízlésvilágomtól igen távol áll? Mert én személy szerint rettenetesen örülök neki, mert a dalszövegeiben nem faszméregetés van, és nem az Instagramon fúj buborékot az orrával, hanem egy nagyon komoly produktumot rak a rajongói elé. Példaképek kellenek a fiataloknak, akik inspirálják őket és elhiszik magukról, hogy ők is képesek lehetnek nagy dolgokra, és nem csak az lehet életcél, hogy Isntacelebek legyenek, ahol egy kis apróért mutatnak egy álomvilágot a követőiknek, ami köszönő viszonyban sincs a valósággal.

Azahriah pedig azon túl, hogy tehetséges énekes, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ő írja a szövegeket és a zenét is, ezáltal minden hang és minden másodperc az ő belső világát közvetíti. Nem egy producer erőlteti rá, mit és hogyan énekeljen, milyen ruhát hordjon, hanem teljes mértékben önazonos tud maradni. A zenei piac pedig átrendeződött, hiszen van Azahriah, és mindenki más. Felmerül tehát a kérdés, hogy ennyivel jobb lenne a többi előadónál? A válasz valószínűleg az, hogy nem, csak kialakult egy akkor hájp körülötte, ami mellett már a sajtó sem tudott elmenni szó nélkül és önmagát generálta a jelenség, ahogy egy vírusvideó terjed virálisan. Futótűzként terjedt a hír, hogy lefagyott a rendszer, majd futótűzként kezdtek megszólalni a hazai előadók, akik vagy gratuláltak, vagy véleményezték Azahriáht. Ez mind kellett ahhoz, hogy az egész folyamat lázba hozza a hazai sajtót és az embereket, akik részesei akartak lenni annak, amivel mindenki foglalkozik. De ahhoz, hogy foglalkozzon vele mindenki, kell Azahriah tehetsége is.   

Egy tripla Puskás után remélem, sok előadó visszatér a földre és nem azzal fognak foglalkozni, hogy miért sikerült Azahriáhnak, hanem hogy nekik miért nem sikerül. És a közönségnek is meg kell tanulnia kezelni kedvencének sikerét, mert több helyen lehetett olvasni lesajnáló kommenteket, mert egy adott zenekar vagy előadó „csak” a Papp László arénában lép fel, amit megtölteni még mindig hatalmas teljesítmény és ugyan annyira megsüvegelendő egy olyan kis piacon, mint Magyarország.

Persze a tripla Puskás tudatában valamennyire most radar alatt van egy Papp László Aréna, azért nem az lesz az általános, hogy magyar zenekarok mostantól lefoglalják az egykori Népstadiont, ahol volt már Illés, Omega vagy Hungária koncert is, de triplázni, de még duplázni sem tudott senki. Nem is kell, hogy ez legyen a trend. Kérdés, hogy egy ekkora siker után mekkora fellépési díjat fog kérni Azahriah menedzsmentje és ezt a gázsit ki lesz képes kifizetni, illetve innen hova lehet még feljebb menni.

A popzene pedig mindig arról szólt, hogy kiszolgálja az aktuális igényeket, alkalmazkodik a trendekhez és nem feltétlen a nagy virtuóz zenei megoldások bölcsője. Röviden a divatzene képes gyorsan jönni és gyorsan is menni. Azahriah pedig hol lesz harminc év múlva? Remélem nem lesz se mentor, se műsorvezető, se pedig kifacsart popsztár, hanem megmarad annak, aki. Énekes és zenész. Aki ha már ilyen muzikalitással és hangszeres tudással van megáldva, a divaton túllépve létrehoz még egy ennél is markánsabb zenei stílust.

Én drukkolok neki!   

Fotók: Azahriah hivatalos Facebook oldala