BLOG

Koncertek, melyek megölik a zenekarokat

Kicsi ország, kicsi siker címen már írtunk egy vélemény cikket a hazai kereskedelmi média és a könnyűzene halálos öleléséről, most pedig azokról a koncertekről lesz szó, melyek megölhetik egy zenekar objektív sikermérő szenzorját. Könnyen egy másik valóságban találhatják magukat. Ami nem biztos, hogy rossz, de talán nem erre vágytak.

Kicsi ország, kicsi siker – mit adtak a zenei tehetségkutató műsorok? cikkünben foglalkoztunk a magyar könnyűzene helyzetével, de most a rendezvények területére tévedünk, és azon belül megnézzük, mi történik, ha túl sok ingyenes koncertet ad egy zenekar. Hazánkban több a fesztivál, mint amennyire valójában szükség lenne. Legalábbis ennyi egyforma fesztiválra nem hinném, hogy szükség van. A covid óta ugyan pár fesztivál lehúzta a rolót, de még így is egymásba érnek a nyári szezonban és ember legyen a talpán, aki különbséget tud tenni fesztivál és fesztivál között, ugyanis nem sok eltérés van a fellépő zenekarok tekintetében. A helyszín, amivel vonzóbbá tudja tenni magát egy fesztivál, és jóval nagyobb előnyben vannak a vízparton rendezett események. Azoknak van egy plusz lába és hívó szava: strand! Ez már önmagában is működik, de ha van hozzá egy nagy zenei esemény is, akkor az már tényleg magába foglalja a nyár legfőbb elemeit.

Az egykori rockfesztivál, a Fezen is kezd szépen lassan átevezni a mainstream zenekarok felé, a Rockmaratont meg nemes egyszerűséggel a covid semmisítette meg. A rockzene itthon sajnos nem egy jó alap, amire üzletileg lehetne építeni. Ennek okait majd egy másik cikkben boncolgatjuk.

A fesztiválok körforgásában, a legtöbb esetben ugyan azzal a pár tíz zenekarral vonzzák be a látogatókat, amihez hozzáraknak plusz töltelékzenekarokat, még nem levitézlett, ám nagynak számító neveket, melyek kisebb színpadokon adnak hajnalban plusz színfoltot az eseménynek. De a headliner zenekarok sok esetben megegyeznek.

Első olvasatra ezzel az ég világon semmi probléma nem is lenne, de ha számításba vesszük, hogy Magyarország területe mindössze 93 000 négyzetkilométer, és e területre nyáron minden hétre jut egy fesztivál, akkor érdemes ezen kicsit továbbmenni. Ezt a területet egy nyár alatt egy átlagos zenekar, amelyik csak a nagyobb fesztiválokon játszik, minimum tíz alkalommal van színpadon. Ehhez még hozzájönnek a kisebb megyei fesztiválok, illetve az önálló szervezésű koncertek, akkor hetente akár három vagy négy alkalommal is láthatjuk kedvencünket az ország különböző pontjain. Abban az országban, ahol bárhova eljut az ember pár óra alatt.

És ha szalad a szekér, akkor még városi rendezvényeken is feltűnhet egy-egy aktuális sztárcsapat, feltéve, ha a városnak is szalad a szekere, ugyanis egy mainstream zenekar, vagy előadó fellépési díja több millió forintba kerül, amihez jön még sok egyéb költség is. Ha nincs egy óvatos menedzsment a zenekar mögött, aki nem pár év alatt szeretné kifacsarni az előadót, hanem hosszútávon nézi a karrierjét, akkor könnyen ezen fellépések mellé még bejöhet pár ingyenes falunap is. És ezek a rendezvények okozhatják egy mainstream előadó vagy zenekar vesztét.

Az ingyenes rendezvények sok esetben a produkció rovására mennek, mert amit elkölt a szervező település a sztárcsapatra, azt vissza kell hoznia a technikában. Ezek az események ugyan jól fizetnek és garantáltan nagyszámú közönség lesz rajta, de a lejtő első állomása lehet. Őszintén, ha valaki látott már falunapos kreatívokat, nem szívesen olvasná rajta a nevét. Ahogy a nagy márkák is megválogatják milyen eseményeket vagy sztárokat szponzorálnak, úgy egy magára valamit adó zenekarnak is meg kell válogatnia hol, és milyen körülmények között lép fel.  

Falunapok világa

 Ha egy zenekar vagy előadó belelép a falunapok világába, és a fellépések száma fontosabb, mint a minősége, akkor kis területű országunk nagy fesztiválszervezői könnyen elfelejthetik őket. Egy belépős esemény fellépési szerződésében benne szerepel, hogy a koncert előtt és után pár hétig nem léphet fel az adott előadó a koncertnek otthont adó település szerződésben meghatározott körzetében. Ez lehet akár 80 kilométeres körzet is. Ez biztosíték a szervezőknek, hogy ne adjon előtte és utána akár ingyenes koncertet a szomszéd faluban a zenekar, így a belépős rendezvényre már nem lenne akkora az érdeklődés, hisz ugyan azt megkapja a közönség ingyen, miért fizetne érte. Így volt a Beatrice esetében is Budapesten, ami azért nem egy 800 fős település. A csepeli Barba Negra idén április végére szervezte Nagy Feró és a Beatrice koncertjét, amit pár nappal a koncert előtt törölt a szórakozóhely, ugyanis időközben Feróék elvállalták május elsejére a Tabán Fesztivál felkérését, ami ráadásul ingyenes buli volt. Ennek tudatában vajmi kevés ember ment volna el Csepelre 5000 és 8000 forint közötti belépőjegy áron, mindössze három nappal az ingyenes buli előtt. Egy ütött kopott Beatrice talán egyszer sem lenne képes már megtölteni a Barba Negrát, holott az egyik legjelentősebb rockzenekar az elmúlt 40 évből. Egy ingyenes bulival pedig nullára kannibalizálja a Barba Negra közönségét. Ez minden szempontból etikátlan bármilyen zenekar részéről.

Ezzel a példával lehetett a legjobban szemléltetni, hogy milyen károkat tud okozni egy ingyenes rendezvény, és ha ezek száma egyre több, akkor annak még komolyabb következménye lehet.

Vegyük példának a nagyon kedvelt és hatalmas rajongótáborral bíró Kowalsky meg a Vega zenekart. Évek óta teltházakat csinálnak szerte az országban, a nyári fesztiválokon is állandó fellépőknek számítottak. Idén, 2023-ban viszont azt látjuk, hogy egyetlen nagyobb, országosan ismert fesztiválon sem lépnek fel. A sok ingyenes városi és falunap miatt kiestek a fesztiválszervezők látóköréből, és ezáltal a fiatalabb generáció sem találkozik már velük olyan intenzíven, se a Színen, se Campuson vagy egy Fezenen, ahol újabb rajongókat tudnának elérni. És ehhez a kialakult helyzethez alkalmazkodik a zenekari kommunikáció is, sőt, a dalszövegek sem arra utalnak, hogy a fiatalokat céloznák meg. A rengeteg fellépés és ezek között sok ingyenes rendezvény miatt, egy nagyobb fesztivál sem tud kampányolni azzal, hogy nála fellép a Kowalsky meg a Vega zenekar, mert előtte vagy utána lehet, épp a szomszédban lesznek láthatóak. Ez jó vagy rossz? Hosszútávon mindenképp rossz lehet, mert az országos fesztiválok még mindig hatalmas marketing értékkel bírnak, és nem utolsó sorban olyan fiatalokhoz lehet eljutni, akik nem mennének el egy önálló Kowa koncertre, egy fesztiválon viszont megnéznék.

Amikor 2010 és 2014 között a Quimby zenekar nélkül szinte elképzelhetetlen volt egy rendezvény, akkor a zenekar meglovagolta a hatalmas érdeklődést, mindenhol ott voltak, folyamatosan mentek fesztiválról fesztiválra. Számítani lehetett rá, hogy lesz egy leállás, egy idő után már nem lesz kuriózum a zenekar, mert túl rövid idő alatt szántották fel az országot keresztbe - hosszába.  Első olvasatra ezzel sem lehet semmi probléma, hisz ha megy egy zenekar, akkor miért ne vállalna el szinte minden felkérést, ha megfizetik. Mert, ahogy fentebb írtam, az ország mérete nem bírja el ezt a rengeteg koncertet. Egy idő után olyan hatást vált ki az emberekből, mint egy agyonjátszott sláger a rádióban.

Hány olyan dalt tudunk felsorolni, amit rosszra játszottak a rádiók? És egy zenekar is képes magát „rosszra” turnézni.

Ezzel egyik említett zenekartól sem akarom elvenni az érdemeit, mert a Quimby-nek például rajongója vagyok a mai napig, ezért is érintett anno érzékenyen, hogy úgy tűnt, mintha nem lenne már kontroll, hogy hol lépnek fel. Az utolsó nagy évükben már nem rohantam jegyet venni a koncertjükre, mert tudtam, ha lemaradok, majd megnézem máskor, akár a következő héten. Ennek az lett a vége, hogy végül nem vettem jegyet, mert csak toltam és toltam, míg végül eltűntek egy időre. Az okokat persze tudjuk, miért.

Az ingyenes rendezvények tehát rövidtávon mindenképp működnek, de a károk csak hosszútávon fognak megjelenni.

Nem valódi fokmérő egy ingyenes rendezvény nézőszáma, és rengeteg zenekar ezzel operál a közösségi médiában. Ez egy torz szám, az igazi mérce a belépős bulik, ott tudja igazán felmérni egy zenekar, hogy kik és mennyien kíváncsiak a művészetükre. Ott már más számok jönnek ki, mert lehet egy ingyenes Hajdúszoboszlói koncertre akár több ezer ember is elmegy, egy debreceni Roncsbárban viszont már csak félházat tud, mert azért fizetni kell. Az évente egyszeri Aréna koncertek a lejobb visszaigazoló bulik, ahol lemérheti egy zenekar, hogy hol áll a hazai piacon. Kowalskyék rendre megtömik a Papp László Arénát, a Youtube-on a tartalmaik hatalmas elérést produkálnak és ennek ellenére egy nagyobb fesztiválon sem játszanak, a fentebb említett okok miatt. Pedig a számok alapján azt gondolná az ember, hogy kapkodnak a zenekarért az országos fesztiválok szervezői.

A fiatal zenekarok meg kegyetlenül lecsapnak és bárkit képesek kiszorítani a fesztiválok körforgásából. Azahriah, Beton.Hofi, Carson Coma, Dzsúdló vagy a Valmar átvette az eddig uralkodó zenekaroktól a staféta botot. Kérdés, hogy húsz vagy harminc év múlva is fogunk e róluk beszélni, vagy úgy mennek el, ahogy jöttek. Kétségtelen, hogy ezeknek a fiatal énekeseknek és formációknak már előre kitalált és átgondolt stratégiájuk van. Míg régen a garázsból kellett felküzdenie magát egy zenekarnak, ma az internet segítségével egy jó marketinggel akár pár hónap alatt ismert lehetsz. Nem kell már hozzá se tévé se rádió, mert a mai fiatalok nem innen tájékozódnak. Sőt, ezeknek a fiatal énekeseknek a tévé, mint olyan nem releváns, mert egyetlen Tik-Tok videóval több embert érnek el, mint amennyiről az RTL csak álmodhat. 

 A WellHello, Punnany Massif vagy a Vad Fruttik már nem főműsor egy fesztiválon sem, holott pár éve elképzelhetetlen lett volna délutánra vagy éjszakára tenni őket. A nagyszínpadokon már az új generáció kedvencei vannak és az olyan zenekarok, akik tudatosan és megtervezve rakják össze minden évben a turnéjukat. Ilyen Majka, Ákos, Rúzsa Magdi, Tankcsapda, Halott Pénz, de a Quimby is kezd visszatérni, szemmel láthatóan a legendává válás útjára léptek és a kevesebb néha több alapon vállalnak csak koncerteket.

Nálunk folyamatos turnéban vannak a zenekarok, a fesztiválszezon végével elindulnak a klubturnék, többnyire ugyan azokkal a zenekarokkal, és a klubszezonban is keresztbe-hosszába bejárják kicsiny országunkat és a visszahúzódó közönség a dugóban ülve az autójában ugyan azokat a zenekarokat hallja a rádiókban, amiket egész nyáron, a rendezvényeken. Ha pedig este leülne valaki a TV elé, akkor mentor szerepben, vagy álruhában láthatjuk szintén ugyan azokat. És ez így megy egészen addig, míg teljesen kifacsartak belőlük mindent, és a közönség rájuk nem unt. Puskás Peti hiába látható minden héten a tévében, a The Biebers zenekarával nem tudja átlépni azt a határvonalat, ami a fesztiválok nagyszínpadjára repítené. Ilyenkor felértékelődnek azok a zenekarok, akik több évtizede fenn tudják tartani maguk körül az érdeklődést úgy, hogy nem nyomja őket a média a pofánkba nap, mint nap. Ezek azok az előadók, akiket már említettem, Ákos, Majka, Rúzsa Magdi, Tankcsapda…

A falunapok és a túl sok ingyenes koncert tehát nem biztos, hogy kifizetődő hosszútávon, és hiába a sok milliós streaming lejátszás, meg több ezres nézőszám, ebben a pici országban hamar unalmassá válhat egy produkció. Jövőre önkormányzati választások lesznek, a kampányszezon pedig nem ismer határokat. Olyan költekezésbe kezdenek a települések, hogy elfedjék a be nem tartott ígéreteket, hogy azt a büdzsét még egy komolyabb fesztivál is megirigyelheti. Ilyenkor pénz nem számít alapon a legnagyobb sztárokat is képesek lekötni, csak eljusson minden egybites politikai üzenet a tömegekhez. Ehhez pedig a legjobb eszköz, a könnyűzene.

Fotó: Freepik.com