BLOG

Zeneipari social-túra #01

Az e heti pop és rockhírek termés továbbra is szegényes, kevés izgalmas dolgot láttunk, előadóink jó része még mindig bizonytalanságban várja a tavaszt és visszafogottan szivárogtatja a híreket, vagy nincs mondanivaló, vagy egyszerűen csak téli álmot alszanak és lusták a posztoláshoz.

De nézzük mi történt az elmúlt héten itthon.

A hét abszolút győztese Rúzsa Magdi, miután hivatalosan is bejelentette, hogy február 1-én reggel megszülettek kisbabáik. Ez a bejelentés csak a Facebook oldalán 30 ezer hozzászólást generált, meg vagy 2000 megosztást. Ami a koncertezést illeti, ezen a fronton a hét nyertese minden bizonnyal Krúbi, akinek pillanatok alatt teltházas lett duplán is márciusi Akváriumos bulija. A hírvadászatban érdekesnek találtuk a MAHASZ 2021-es összesítéseit, megtudtuk, hogy Lotfi Begit több mint 43 ezerszer játszották le a rádiók, a Halott Pénz pedig a legjátszottabb zenekar. Akik egyúttal megkapják tőlünk a leglustább kategóriát is, január 20-a óta semmit sem kommunikáltak.

Sajnos a hét vesztese is megvan, az Aerosmith lemondta teljes turnéját, így a budapesti koncertjük is elmarad, pedig bemelegítésként a Road is ott lett volna. Rockvonalon a Depresszió koncertajánlókat közölt, a Phoenix Rt készül A Dalra, a Tortuga meg új lemezt vesz fel. A Hooligans elkezdte a felkészülést 11-én induló turnéjára, egy hangulatos videó is jutott tőlük erre a hétre.

Ha a popzenészek között keresgélünk, akkor a Wellhello-nál sem történt hivatalosan semmi, utoljára Fluort Franciaországban a Snowattack-en láttuk, Diazt pedig január 20-án igencsak „kipattintva” Mexikóban. A Follow The Flow már a jövőbeni terveiről is sokat sejtető hírt közölt, „Mit szólnátok még idén egy Follow The Flow szimfonikus kollaborációhoz, esetleg koncerthez?”

Fotó: facebook.com/Diazbeats1

Fotó: facebook.com/followtheflowofficial

Facebook live is jutott erre a hétre, szerdán délután a Brains, este pedig a 4S Street is beélőzött az oldalán.

Miközben a Kowalsky meg a Vega turnét módosított, szépen alakulnak a nyári programok is. Jó pár fesztiválos fellépésről kaptunk hírt. A Bagossy Brothers Company, és a Tankcsapda is ott lesz például a marosvásárhelyi Vibe-on. Ákos pedig a Papp László Budapest Aréna tájékoztatása szerint a pandémia utáni nyitás óta a legnagyobb nézőszámú előadást produkálta január 22-i Budapest Arénás koncertjével.

Bye Alex talált az ágyában egy Hell-t, Ganxsta Zolee meg megtalálta Maszkurát, lehet jó kis kollaboráció lesz.

Fotó: facebook.com/byealexmusic

Fotó: facebook.com/ganxsta.zolee.kartel

Jövő héten meglátjuk kivel mi fog történni, hétvégén ráadásul már beindulnak a koncertek is. Erre az összefoglalóra meg dobunk nektek egy jó klipet: