Több, mint húszezer ember volt részese Ákos idei Aréna koncertjének, a Papp László Budapest Sportarénában. A jegyek pillanatok alatt elkeltek a szombati koncertre, így az előző napra egy extra dátumot is meghirdettek. Különleges fénytechnika, monumentális díszletek, egyedi színpadkép, kirobbanó energia és ünnepi hangulat jellemezte mindkét estét. A Kossuth-díjas előadóművésznek idén újra sikerült megtöltenie a több, mint tizenkétezer ember befogadására alkalmas Arénát, egymás után két este is. Nem is csoda, hiszen Ákos eddigi Aréna koncertjei is mindig igazán különlegesnek bizonyultak. Most sem volt ez másképp. Nem véletlen, hogy mindkét este közel teltház volt. Voltak, akik mindkét estére megvették a jegyet, mert mindkét koncertműsort látni és persze hallani szerették volna. Ákos ugyanis két különböző programot állított össze a két estére. Ákos idén ünnepelte 50. születésnapját, és zenei pályafutásának 30. évfordulóját, melynek alkalmából rengeteg különlegesnek számító koncertet adott -ilyen volt például a tavaszi akusztikus koncertsorozat, és a nyári rockosabb számokból összeállított turné melynek igazán méltó lezárása volt az év végi dupla Aréna koncert. Megszólaltak a legújabb EP-n hallható dalok, régi slágerek és persze olyan dalok is, amiket a törzsrajongók is csak ritkábban hallhattak eddig élőben, mint például a "Szívsebész". Mindez olyan elképesztő látványvilággal, színpadképpel amit még elképzelni sem tudtam idáig. Az óriási kivetítő, a lézerek, a különböző fény és hanghatások tették igazán varázslatossá az -egyébként is emelkedett hangulatú- estét. December 14. Setlist: 1. (Intro) Ellenség a kapuknál 2. Minden most kezdődik el / Ennyi nem elég / This Is Not America 3. Csak te vagy 4. Ikon 5. Mire vagy jó? 6. Ugyanúgy 7. Még egyszer 8. Ki helyett szeretsz? 9. Indiántánc 10. Csináld úgy 11. Érintő 12. Előkelő idegen 13. Örvény 14. Igazán 15. Induljon a banzáj/1984/Elmondatott (akusztikus) 16. Hazatalál 17. Nem kell más vigasz 18. Térj vissza / Never Let Me Down Again 19. Holnaptól 20. Ébredj mellettem 21. Szindbád dala 22. Szeress így 23. Erő és alázat 24. A fénybe nézz 25. Ilyenek voltunk Encore: 26. Veled utazom 27. Calypso 28. Valami véget ért / Szívsebész / 40 29. Ölelj meg újra 30. Adjon Isten Fotók: Suri Andi [gallery ids="7416,7415,7414,7413,7412,7411,7410,7409,7408,7399,7400,7401,7402,7403,7404,7405,7385,7386,7387,7388,7389,7398,7407,7406,7397,7396,7395,7394,7393,7392,7390,7418"]