100

Puskás Peti testvére új szerepben: itt az új The Biebers klip

„Egyáltalán nem terveztem, hogy ilyen módon is kilépek a reflektorfénybe, abszolút spontán döntés volt” – árulta el Puskás Dani. „Nagyon könnyen tudtam azonosulni a szöveggel és amikor felénekeltem a demót, olyan pozitív visszajelzéseket kaptam a tagoktól, hogy a dal végleges verziójából se vágtak ki” - mesélte nevetve és rögtön hozzátette azt is, azért még mindig zavarban van, hogy ezúttal énekesként tűnhet fel a The Biebers klipjében Puskás Peti és Ekanem Bálint mellett. „Dani a zenekar egyik alapítója, zeneszerzője, producere szerintem ebben a számban teljesedik ki igazán, és mindhárman éppen azt a részt énekeljük, ami a legjobban áll nekünk” - hangsúlyozta Ekanem Bálint.

„Az elmúlt időszak egyébként is az új szerepekről szólt: én férj lettem, ráadásul Dani állt mellettem tanúként a nagy napon. Már ezzel is kilépett egy kicsit a komfortzónájából, most pedig énekesként is megmutatja magát. Mi jöhet még?” - tette fel a kérdést nevetve a zenekar frontembere, Puskás Peti.

A The Biebersnek nem titkolt célja, hogy új korszakot nyissanak a banda életében. „Egy frissebb, újabb megvalósításra törekedtünk” – mondta Dani. „Ez a változás már a legutóbbi, Lehetett volna másképp című számunkban is megfigyelhető volt. Bár még megvannak benne azok az elemek, amelyek a ’80-as évekre emlékeztetnek, de már sokkal inkább egy elektronikus zenei vonalon mozog.” Bálint pedig kiemelte, a jövőben hasonló stílusú dalokat szeretnének kiadni. „Ki merem jelenteni, hogy a Későn érkezem az egyik legjobban sikerült felvételünk. Úgy érzem, ezen az úton érdemes tovább haladnunk, reméljük a közönségünk is így érzi majd.” 

A The Biebers nemcsak zeneileg nyitott új fejezetet ezzel a számmal, hanem a budapesti éjszaka legszebb pontjain játszódó klippel is. „Régóta terveztünk egy olyan videót, ami nem csak egy image klip, hanem főként egy történetet mesél el” – osztotta meg Peti. „Négy napon keresztül forgattuk a kisfilmet Büki Balázs rendezésében, az eredmény pedig túlszárnyalta minden elképzelésünket” – jelentette ki Peti a videóról, amelyben egy egyoldalú szerelmet mutatnak be a viszonzásra vágyó fél oldaláról. Emellett természetesen a három énekes is megjelenik a videóban. 

A hét tagú zenekar jelenleg nagy koncertre készül, ugyanis október 9-én a budapesti Akvárium Klubban lépnek majd fel. 

https://deezer.page.link/zQhBhvyCwijrfgoN8

https://music.apple.com/hu/album/k%C3%A9s%C5%91n-%C3%A9rkezem-single/1584895362

https://open.spotify.com/track/5qfL3c4oO2GUBcIe3l1wHJ?si=-cMPZI34QDqBCOyHYcLBdQ&dl_branch=1

 

Hirdetés