Fonogram – A magyar zenei élet ünnepe?

Én tényleg minden évben próbálok hinni a Fonogram-díjban. És lassan tényleg hülyének néznek a zenészismerőseim, szakmabeli barátaim, hogy miért szavazok még mindig bizalmat neki, hiszen évről-évre nem, hogy nem sikerül összehozni egy normális és hiteles eseményt (online is lehet, nem kell rákenni mindent a covidra), de még az ág is húzza, azzal, hogy egyre kevesebb embert érdekel ez az egész. Kevés embert, azok is inkább szakmai oldalról kerülnek elő, nem a nagyátlag közönségből, és biztosan sok szakmabeli visszakérdezne most, mér’, van még Fonogram? El is bizonytalanodtam. Akkor a Fonogram kinek szól? A közönségnek nem? De.

Na, de ha így van, akkor ez most miért nincs meg?! Belterjessé vált a díjátadó? Nekem úgy tűnik tizennyolc éve ott van rajta egy átok. Az út nagyon lefelé vezet, sajnos most sem a magyar zenei élet ünnepe volt, hiába címkézzük át, mint Fonogram-nap, a végeredmény sokkal inkább lett egy közösségi portálokon is alul teljesítő, előre felvett videóüzeneteket közvetítő online posztfolyam. Félreértés ne essék. Ezzel sem lett volna baj, ha és amennyiben profin tálalják, pl. élőben tolják ezeket az üzeneteket. Rossz volt az óránkénti érzésem, kínosan feszengtem a videók alatt, a nyertesek egy otthonukban telefonnal előre felvett, egyszerű köszönetnyilvánítással pipálták ki a győzelmüket, megmutatták a frissen készített pengető formájú díjat. Ráadásul elmaradt a meglepetés, mikor a legtöbb esetben az üzenet (fel)mondója, már a nyitóképen is ott volt, szinte nézni sem kellett, tudtam ki fogja megnyerni az adott kategóriát. Ennyi? Ez a Fonogram-nap? Ennyi.

Én tényleg minden évben próbálom elhinni, hogy ez a MAGYAR ZENEI ÉLET ÜNNEPE! Sajnos idén is csalódnom kellett. Mitől is lesz ez a magyar zene ünnepe? És most tegyük félre a nézettségi mutatókat. Azt, hogy Szűcs László MAHASZ elnök nyitóbeszédét két nap alatt a Youtube-on 60 ember nézte meg, vagy, hogy a díjazottak köszönetnyilvánítása is csak egy-egy előadónál éri el a százas nagyságrendet (kivéve Krúbi kb. 2700). Ez nem az ő szégyenük, hanem, hogy a Magyar Zene Ünnepe nem érdekli az embereket. Vagy nagyon nem tudnak róla. Ez viszont akkor a díjat szervezők felelőssége, vagy azoknak a médiatámogatóknak, akiket a díj mögött látunk? Akkor mégis hol itt a probléma? Vagy ennyire nem érdekli a magyar embereket a 25 fős szakmai zsűri döntése? Hol van a helye a díjátadónak ma egyáltalán a hazai sajtóban? Záporoznak a kérdéseim, nézem a vezető portálokat, sehol semmi. Feszülten várom az újabb nyertest.

Rossz marketing, alulteljesít a médiatámogató, rossz időzítés, rossz a magyar zenei díj megítélése? Egyik sem, vagy mindegyik? Egy éve, meg kettő, meg öt éve is, ugyanezt feszegettük, akkor sem tudtunk rá egy okos választ. Tényleg csak a kérdések jutnak az eszembe. Hitelesen tud-e a MAHASZ elnöke a tiktok csatornájuk nézésére buzdítani? Nem lett volna jobb egy népszerű tiktok kompatibilis arc ebben az esetben? És mennyire hiszem el neki végül azt, hogy ez valóban a „magyar zenei élet ünnepe”, miközben a lakásában (?) a szobaajtó előtt, telefonkamerába mondja el megnyitó beszédét?

Világosan látszik, hogy a magyar sajtó nagyrésze alig, vagy csak mérsékelten foglalkozik a Fonogram-díjjal, semmi rangot nem kap, csak a végén számolnak be a díjazottakról, eltűnt a real-time, az izgalom, semmit sem érzek abból, hogy itt most aztán tényleg Fonogram-nap van. Lekezeli a média, lekezeli a közönség, lekezelik azok, akik már jelölésre sem méltatják munkájuk végeredményét, mert szerintük indulni egy Fonogramon nagyon ciki. Nem mi mondtuk, mondják ezt már sokan. Közben meg sajnálom a nyerteseket, akik tényleg őszintén örülnek, még most is büszkék, végre valami pozitív inger éri őket ebben a szar koronavírusos világban.

Én éppen ezért is hiszek ebben az egészben még mindig. Nagyon kellene egy zenei ünnep, kellene valami visszajelzés a szakmának, hogy igenis számít, amit csináltok. Nem csak a közönség, a szakma is ismerje el őket évente, legyenek teljesítmények, versenyezzen egymással a kicsi és a nagy. De akkor mi a probléma? Miért nem sikerül a MAHASZ-nak évről-évre mindezt megugrania? Nyissunk vitát, hogy miért ez a 25 ember döntötte el kik a jelöltek, majd kik a díjazottak? Nem ellenük beszélek, ők is valamilyen formában áldozatok, a nevüket a szakmán kívül, nem sokan keresgélik a Fonogram weboldalon. Bár azt egyáltalán nem értem, hogy a 25 fős zsűriben miért csak a fővárosban székelő médiumok/szervezetek vezetői, szakemberei dönthetnek? Szegeden, Miskolcon, Pécsett, Debrecenben nincsenek jó szakemberek, fesztiválszervezők, menedzserek, klubtulajdonosok, rádiós szerkesztők, műsorvezetők, újságírók?

Bár a nézettséget nem ők hozzák, az érdeklődést nem ők garantálják. A díjat meg a rangját felejtettük el, de nagyon. A média felsorolja a jelölteket, meg a győzteseket, de a Fonogram-napról semmit nem tudtunk meg. Nem jön velem szemben, nem érzem a súlyát és a „húbasszus” érzésem is elmaradt, mikor látom, hogy valaki nyert. Ez már nem jó.

Pedig én (utoljára mondom el) hiszek ebben az egészben. Kellene a felhajtás, kellene a pengető alakú díjra váltás mellé, egy nagyobb koncepcióváltás is. Ma már annyira sok kreatív megoldás van még az online verzióra is. Ne sajnálja a MAHASZ a kreativitást (meg a pénzt), ha nem megy egyedül kérjen segítséget. Ne elégedjen már meg egy egész napos poszt-cunamival, mert annak az elérése baromi kevés lesz, 10 ezer követővel egy Facebook algoritmus sem igazán tud kezdeni semmit. Legyen már hozzá egy profi stáb, aki felveszi azokat a köszönetnyilvánításokat, de leginkább élőben jelentkezzenek be a győztesek, ne a „tegnapelőtt” előre átvett díjjal a kezükben, egy „pixelesen” felvett videóban hálálkodjanak kissé összezavarodottan, “hogy akkor most mitis mondjak”. A díjátadó nívója a marketingen is múlik. Minek a húsleves, ha nincs benne hús. Közhelyekben jó vagyok. De nekem ebből már elegem van. Elegem van abból, hogy a Fonogram-díjat nem kezelhetjük a helyén, inkább elhallgatjuk, kissé kuncogva félrefordulunk, mikor a győztesekről hallunk. A MAGYAR ZENEI ÉLET ÜNNEPE ismét elmaradt. De a jelölteknek és a győzteseknek gratulálunk, megérdemelték. Tessék:

  1. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

CHARLIE – Mindenen túl (Tom-Tom Records)

  1. az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele

BRUCE SPRINGSTEEN – Letter To You (Sony Music)

  1. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

HALOTT PÉNZ – Melletted / Amikor feladnád / Szeretni, akit nem lehet (feat. Rúzsa Magdi) (szerzői kiadás)

  1. az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele

DUA LIPA – Future Nostalgia / Club Future Nostalgia / Levitating (feat. DaBaby) (Magneoton/Warner Music)

  1. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

FRAN PALERMO – Crocodile Juice Bar (MZK Publishing)

  1. az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele

TAME IMPALA – The Slow Rush (Universal Music)

  1. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

VIKTORIA METZKER – The Rhythm Of The Night (Elephant House)

  1. az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele

PURPLE DISCO MACHINE – Hypnotized (& Sophie and the Giants) / Exotica / In My Arms / Emotion EP (Sony Music)

  1. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

KRÚBI – Ösztönlény (Universal Music)

  1. az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele

24KGOLDN feat. IANN DIOR – Mood (Sony Music)

  1. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

LAZARVS – Lazarvs (MMM Records)

  1. az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele

AC/DC – Power Up (Sony Music)

  1. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele

DUPLA KÁVÉ – Piros pohár (Stefanus Kiadói Kft.)

  1. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele

TEMESI BERCI – Symphosium 40 (Music Fashion Art & Management)

  1. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele

KOVÁCSOVICS FRUZSINA – Írország és Olvasváros (szerzői kiadás)

  1. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele

GERGO BORLAI – The Missing Song (Blue Canoe Records)

  1. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele

ÖTÖDIK ÉVSZAK – Ne rejtsd el (Fonó)

  1. az év felfedezettje

DZSÚDLÓ (Supermanagement)

  1. az év hangfelvétele

BAGOSSY BROTHERS COMPANY – Visszajövök (Prime Event Management)

életműdíj

TÖRÖK ÁDÁM

szakmai életműdíj

HAJNAL GÁBOR

Takáts Norbert Attila